Még mindig nem bejegyzett párt a 4K!
További Belföld cikkek
- Magyar Péter nem megy vitázni a köztévébe Orbán Balázzsal, helyette a homokzsákokon várja
- Gyalogost gázolt el egy salgótarjáni kamionos, vádat emelt ellene az ügyészség
- Csőtörés okozott árvizet Debrecenben, a szivattyút is be kellett vetni
- Csak szombat éjjel száz gyorshajtót fogtak a rendőrök Budapesten
- Siklós Gabriella az Indexnek: Fél méterrel a 2013-as szint alatt lesz a tetőzés
Istvánffy András azzal kezdte, hogy szombaton a szociáldemokrata párt elkezdi a felkészülést a 2014-es választásra. Elmondta, hogy ugyan már fél év telt el a párt áprilisi alakuló kongresszusa óta, a bíróság még mindig nem jegyezte be a pártot, de remélik, hogy ez még az idén meg fog történni.
Istvánffy szerint a bíróság a rendelkezésére álló időt kihasználva húzza az időt, például azzal, hogy először azt mondták a szervezetnek, hogy nem kell vagyonmérleget készíteniük – ahogy azt egy új törvény előírja –, de végül mégis kérték tőlük. „Úgy tűnik, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nem nézik jó szemmel a pártalakítást” – mondta Istvánffy András. Amíg a párt nincs bejegyezve, addig nem tudnak formálisan beléptetni tagokat, és tagdíjat sem tudnak szedni, pedig 783 ember regisztrált a pártba, közülük 618 aktív.
A 4K! magát korábban „szabad, közösségi és patrióta Y generációs mozgalomként” definiálta. 2007 óta több tucat közösségi akciót és flashmobot szervezett a városi közterek visszafoglalására. A mozgalom a tavalyi október 23-ai Nem tetszik a rendszer című tüntetés után hirdette meg, hogy egy baloldali patrióta pártot alakít, mert „a jelenlegi politikai helyzetben, ahol az Orbán-rendszer munkavállaló- és szegényellenes politikájára a korábbi baloldal szétesése miatt nem érkezik hatásos válasz, a 2011 elején elindult tiltakozó civil mozgalmak logikus továbblépése egy új baloldali párt megszervezése kell, hogy legyen”.
A 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom szövetségesének a Szolidaritást, a Millát és az LMP-t tartja. A párt célja az Orbán-rendszer leváltása az illegitim alaptörvénnyel együtt, úgy, hogy a kormányváltás után ne a 2010 előtt rendszer térjen vissza – mondta Istvánffy. A 4K! az LMP-vel közösen fogja bemutatni a Köztársasági Minimum programot, amivel a részvételi demokráciát szeretnék erősíteni az elit uralmával szemben.
Csonka Balázs alelnök a mostani rendszert egy Monty Python-filmhez hasonlította, azzal a különbséggel, hogy ez még csak nem is vicces, aztán felsorolta a párt most felálló 14 munkacsoportját.
A 4K! munkacsoportjai
- alkotmány, jogalkotás, közigazgatás
- rendészet, belügyek, önkormányzatok
- külügyek, európai ügyek
- honvédelem, katonai kapcsolatok, NATO
- oktatás, kultúra, művelődés
- egészségügy
- munkaügy, munkaügyi kapcsolatok
- pénz-, adó- és vámügyek
- gazdaság, ipar, kereskedelem
- mezőgazdaság
- infrastruktúra, közlekedés, energetika, informatika
- kisebbségi ügyek
- szociális ügyek
- média
Az Index kérdésére Istvánffy elmondta, hogy a párt ott lesz a Milla október 23-ai tüntetésén. Bajnai Gordon visszatéréséről azt mondta, hogy kíváncsi arra, hogy ez hogy fog elsülni, de a 4K! reméli, hogy a tüntetés – amire az LMP nem megy el – nem Bajnairól fog szólni. Tamás Gáspár Miklóssal például nagyon szimpatizálnak.