![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Életét vesztette egy 31 éves alsózsolcai férfi abban a közlekedési balesetben, amely szombatra virradóra történ a 3-as számú főúton, Emőd és Nyékládháza között. A baleset szemtanúinak jelentkezését kéri a rendőrség, közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Gaskó Bertalan elmondta, hogy a hajnali órákban Emőd irányába tartott egy ezüstszürke színű személygépkocsi, melynek vezetője elvesztette a járműve feletti uralmát, és az árokba hajtott. A balesetben a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a közlekedési baleset időpontjában az említett útszakaszon közlekedtek, és érdemi információval rendelkeznek.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.