Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló tizenöt nap alatt nem válaszolt a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére – jelentette be Schiffer András parlamenti képviselő. Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést is tesz a kormányfő ellen.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: október 4-én jelentették be a kormány honlapján, hogy a lakosság tájékoztatása érdekében, előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel médiakampányt kell indítani. A Miniszterelnökség emiatt módosította a közbeszerzési tervét és megrendelt egy kétszázmillió forintos médiakampányt.
Schiffer András ezután közérdekű adatkéréssel fordult a miniszterelnökhöz, akitől azt akarta megtudni, hogy mi a médiakampány tárgya, és mi a rendkívüli sürgősség oka. Az ajánlattételi felhívás szövegéről és az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőkről is érdeklődött. Hangsúlyozta, hogy közérdekű adatkérését október 5-én nyújtotta be, a törvény által válaszadásra biztosított tizenöt napos határidőt viszont az adatkezelő – aki az LMP szerint a miniszterelnök – nem tartotta be.
Ilyen esetekben a bíróság dönthet a közérdekű adat kiadásáról. Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányról van szó, de miután sem erre, sem a többi kérdésükre nem kaptak hivatalos választ, ezért ebben sem lehetnek biztosak – mondta a képviselő.
Nem történt határidő-túllépés, a Miniszterelnökség október 19-én elektronikus formában elküldte a részletes választ Schiffer Andrásnak az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett kérdésére – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.