Itt kell élnünk, egyezségre kell jutnunk

2012.11.16. 13:17 Módosítva: 2012.11.16. 14:14
Az újabb megszorító csomag bejelentése ugyan minden mást elhomályosított a magyar-szlovák csúcson, de ez nem is volt ellenére a magyar kormánynak, amely az utóbbi időben a nyilvánosság előtt taktikusan hallgat a két ország politikai vitáiról. Robert Fico és Orbán most is leginkább a gazdasági együttműködésről beszéltek, ami Orbán szerint a politikai kérdések megoldásában is segíthet. Különben is, együtt kell élnie a két nemzetnek, amire találni kell valamilyen közös megoldást.

A gazdasági együttműködés a politikai kérdések megoldásában is segíthet, jelentette ki Orbán Viktor a magyar-szlovák gazdasági fórumon, ahol a szlovák kormányfő, Robert Fico társaságában szólalt fel. "Magyarország nem dugja homokba a fejét", pontosan tudja, hogy milyen vitái vannak Szlovákiával, mondta Orbán. A miniszterelnök szerint "nem ringatjuk magunkat abba az illúzióba", hogy a viták megoldása könnyű volna.

Magukat a problémákat még utalás szintjén sem sorolta fel. "Mindkét fél tudatában van annak, hogy együtt fogjuk leélni itt, egymás mellett a kövektező jó néhány száz évünket is, tehát valamilyen egyezségre kell jutnunk egymással" - mondta.

Orbán és Fico igen gyakran találkoznak egymással, legutóbb október 2-án, Pilisszenkereszten, ahol egy új komáromi közúti híd építésében is megállapodtak. Ott egyáltalán nem esett szó a két ország közti politikai vitákról. Most Orbán a szlovák gazdaságot dicsérte és bejelentett egy újabb megszorító csomagot.

Pedig a kapcsolat fagyosnak indult. úgy tűnt, hogy Orbán Viktor és Robert Fico ott ütik majd egymást, ahol csak lehet, és a magyar-szlovák viszony minden korábbinál rosszabb lesz. Ehhez képest udvarias pragmatizmus jellemzi a két kormány kapcsolatát. Az érzékeny ügyekről a nyilvánosság előtt hallgatnak, a vitákat szőnyeg alá söprik, és jórészt csak gazdasági együttműködésekről tárgyalnak. A magyar-szlovák viszony elmúlt két évéről bővebben itt olvashat.