Nem választott frakcióvezetőt az LMP
Nem tudott új frakcióvezetőt választani az LMP képviselőcsoportja pénteki budapesti ülésén.
A csaknem kilenc órán át zárt ajtók mögött zajló tárgyalás végén, este hat előtt nem sokkal Schiffer András és további hat képviselő kivonult az ülésről. Jávor Benedek leköszönt frakcióvezető később úgy fogalmazott, azt kérték a hét képviselőtől, hogy hétfőn folytassák az egyeztetéseket.
Az ülésen a frakció élére javasolták Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Mile Lajost is, de ők nem fogadták el a jelöltséget, Schiffer Andrást pedig 8-7 arányban leszavazták.
Az LMP parlamenti frakciójának a vezetése a múlt hétvégi, viharos kongresszusa után mondott le posztjáról, mert Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Timea is a kongresszuson kisebbségben maradt álláspontot, az Együtt 2014-hez való csatlakozást támogatta. A párt megosztottságára jellemző, hogy a lemondások után az új frakcióvezető választását péntekre halasztották.
Időközben a frakció nyolc tagja platformot hozott létre a pártban. A 15 tagú frakció már régóta 8:7 arányban megosztott, Jávort ekkora többséggel választották meg frakcióvezetőnek annak idején.
Az Együtt 2014-gyel való együttműködést pártolók Párbeszéd Magyarországért Platformjához a frakcióból Jávor, Karácsony és Szabó Timea mellett Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szilágyi Péter és Szilágyi László csatlakozott. A platform másik három tagja az LMP fővárosi frakciója, Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzéli Ákos.