Sülysápon fűtés, Mendén tető nincs

2012.11.27. 00:08
Lassan fél éve új, komfortos állomásban kéne várakozniuk a Sülysápról vonatozóknak, de december végéig biztosan nem adják át a hónapokkal ezelőtt elkészült épületet. Az állomáson évek óta balkáni állapotok uralkodtak, nem volt fűtés se. Most már szép az épület, de műszaki problémák miatt csúszik a használatba vétele. A sülysápiak még így is jobban állnak, mint a szomszédos mendeiek, ahol nincs tető, és a vonalon több helyen akadozik az állomások felújíáta.

A MÁV 2011 novemberében örömtelin jelentette be az 1,1 milliárd forintos minta projektet , ami során a Rákoshegy - Újszász vonalon tizennyolc állomásépületet újítanak fel. A 120a jelű vonal az egyik legforgalmasabb, de a legrosszabb állapotú ingatlanokkal rendelkező volt az országban, 2012 tavaszára ígérték a korszerűsítést a helyi önkormányzatokat is bevonva. A tizennyolc helyszínen egyszerre, azonos koncepció szerint újították fel, és tették akadálymentessé. A tizennyolcból eddig hat állomás készült el fél évvel a megadott határidő után.

Egyik olvasónk hívta fel a figyelmet az egyik érintett állomáshely furcsaságaival kapcsolatban. A Sülysápról rendszeresen utazó olvasó legfőbb észrevétele, hogy több állomáshelyen hónapok óta át kellett volna adni az állomásokat, de ez nem történt meg itt sem, pedig a munkálatokkal látszólag már elkészültek. “...mindjárt jön a tél, a hideg, a hóesés. Ahol én szállok vonatra (Sülysápon), már jó 4-5 éve csak fűtetlen váró van és most, mivel a felújított állomásépületet nem adták át, gyakorlatilag nincs váró” - írja. Egy konténer van csak, de az a reggelente körülbelül száz emberre igen kevésnek bizonyul, és a jegyeket is itt árulják. Sülysápon még jobban várhatják a vonatokat, mint máshol, hiszen a mellékhelyiségek régi épületét elbontották, az újakat pedig még szintén nem adták át.

A MÁV kommunikációs osztályától megtudtuk, hogy a sülysápi állomás felújítása előre nem látott tartószerkezeti, műszaki okok miatt hosszabb időt vett igénybe. A gázbekötést a munkálatok közben felmerült akadályok miatt nem lehetett időben megvalósítani, emiatt nem volt mód megoldani a fűtést. Az önkormányzati használati engedély kiadásához kiegészítő munkát kell végeztetniük, a fűtési rendszert át kell átalakítaniuk, ez folyamatban van - indokolja a MÁV. Remélik, a 80 milliós beruházást december második felében át tudják adni.

A konténeres megoldással kapcsolatban azt válaszolták az Indexnek, hogy megvizsgálják a további konténerekkel való bővítés lehetőségét addig, amíg át nem adják az állomást.

A fotó júliusban készült, már akkor lepergett a festék
A fotó júliusban készült, már akkor lepergett a festék
Fotó: olvasónk

Olvasónk fenti fotóján látszik, hogy a nemrég elkészült ablakfestés és az ablak kapcsolata nem éppen a legjobb, a zöld festék pár hónappal a lefestés után önálló életre kelt. A MÁV szerint ez a hiba garanciális, ki fogja javítani a kivitelező.

Az alábbi képen azt a problémát szemlélteti olvasónk, hogy az új Sülysáp-táblára nem került világítás. Emiatt fenn forog az esély, hogy az ember sötétben nem ott száll le, ahol eredetileg tervezte, mert a következő állomás, Mende épülete megtévesztésig hasonlít a sülysápira. A MÁV kérdéseinkre reagálva azt ígérte, hogy a világítást meg fogják oldani.

A tábla
A tábla
Fotó: olvasónk

Akadnak térkövezési problémák is. Itt egy kis részt nem köveztek le, így nem lehet egyenes úton megközelíteni a vágányt. A kacskaringós úton menve viszont az ember fejébe lóg a képen látható fa - írja a panaszos levél:

Kacskaringó
Kacskaringó
Fotó: olvasónk

A bal oldali piros és szürke térkövezés az régi. Nem kifele lejt a vágányok felé, a jobb oldali az új helyén régen földágyás volt, ami elnyelte a vizet. Ahelyett, hogy felszedtek volna a régiből pár négyzetmétert, és megcsinálták volna kifele lejtőre, lerakták mellé az újat és azóta minden esőnél jókora tócsa képződik.

Tócsa
Tócsa
Fotó: olvasónk

Ez a tócsa (szebb néven pocsolya) hajszálpontosan a forgalmi iroda és a szolgálati átjáró között van. Az utasok is kerülgethetik, mert a szemben levő konténerben lehet jegyet venni, onnan kéne a képet készítő háta mögé jutni az aluljáróhoz, de itt is útban van kép jobb felső sarkán levő fa koronája.

Mende

Van olyan állomás a vonalon, ahol addig jutottak, hogy lebontották a tetőről a palát és itt megállt minden, hónapok óta kopaszon álló tetőfólia a mendei állomásépület teteje - írja az olvasó. Ez az első havazáskor problémákat okozhat.

A MÁV reagálása szerint előre nem látható tartószerkezeti-műszaki problémák merültek fel, ez okozza a mendei tetőtlenséget. A probléma kezelésére közbeszerzési eljárást kell kiírni, ennek előkészítése folyamatban van. Azt ígérik, a téliesítést, illetve az épület úgynevezett bevédését a MÁV Zrt. hamarosan elvégzi. A kivitelezés pedig előreláthatólag 2013 tavaszán folytatódik.

Hogy áll a minta projekt?

Hat helyszínen elkészültek a munkálatok, az utasforgalomnak átadták ezeket a létesítményeket. Nyolc helyszínen a felvételi épület felújítása befejeződött, az önkormányzati használatba vételi eljárások folyamatban vannak, néhány helyen hiánypótlásra van szükség, amik folyamatban vannak - tájékoztatott a MÁV kommunikációs osztálya. Két helyszínen (Farmos, Tápiógyörgye) a kivitelezést végző vállalkozó fizetésképtelenséget (csődöt) jelentett, levonult. A befejezést elvégző kivitelező kiválasztása beszerzési eljárás keretében folyamatban van. Két helyszínen (Mende, Szentmártonkáta) előre nem látható (csak bontás után derültek ki) tartószerkezeti-műszaki problémák merültek fel, ezek megoldása jelentősebb műszaki és jogi eljárást igényel. A kivitelezés ezekben az esetekben tavasszal folytatódik.

Több helyen a kivitelezési folyamat során előre nem látható műszaki problémák merültek fel, amik kezelése új műszaki tervezést-engedélyeztetést és jogi megoldásokat, beszerzési eljárásokat generált. Nyolc helyszínen (Tápiószele, Tápiószecső, Maglód, Maglódi nyaraló, Sülysáp, Nagykáta, Újszász, Szőlősnyaraló) 2012. december végére, négy helyszínen (Farmos, Tápiógyörgye, Mende, Szentmártonkáta) 2013 júliusára.