Stefánia
0 °C
3 °C

Élőlánccal tiltakoznak a pécsi diákok

2012.12.13. 10:25 Módosítva: 2012.12.13. 10:30

Több helyszínen is demonstrálnak a pécsi és komlói diákok a felsőoktatás tervezett átalakításai ellen. Az eseményekről folyamatosan tudósít a bama.hu.

Csütörtökön reggel körülbelül 50-100 pécsi egyetemista élőláncot alkotott a városháza előtt, így fogadva a közgyűlésre érkező képviselőket. A Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának közleménye szerint az egyetemistákat először a nagy hidegre való tekintettel beengedték a városháza épületébe, később azonban „arra hivatkozva, hogy rendet kell tartani, kiküldték őket a közel -10°C-os hidegbe, holott semmilyen rendzavarás nem történt, sorfalukkal nem akadályozták senki mozgását. Több dolgozó is együttérzését fejezte ki”.

Ezzel párhuzamosan a középiskolások ülősztrájkja is megkezdődött. A Leőwey Klára Gimnázium díszterme zsúfolásig megtelt tiltakozó gimnazistákkal, legalább négyszázan lehetnek. Az egyetemi hallgatókat ide nem engedték be, arra hivatkozva, hogy ez egy zártkörű rendezvény.

Egy másik iskolában, az Apáczai Csere János Nevelési Központban (ANK) is egész délelőtt ülősztrájkot tartanak a diákok, a komlói Nagy László Gimnázium tanulói pedig 12:45-től terveznek hasonló akciót.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján nehezményezte, hogy „azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a felsőoktatási elképzelésekkel szemben, amelyeket nem is érint”, hiszen a szabályozások a ma még középiskolába járókra vonatkoznak majd. A pécsi demonstrációkban gimnazisták is részt vesznek.

A diákok folytatták plakátolási kampányukat is: a közelmúltban újságokban és óriásplakátokon látott, IMF-et kritizáló kormányzati hirdetések mintájára készítették el saját verziójukat. A pécsi diákok tiltakozó akciói kedd óta tartanak.