Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

A Pokoli torony Sólyomtól kapott gázt

2012.12.17. 23:26 Módosítva: 2012.12.18. 10:55
Veszprémben újabb kettő, azaz már három szinten fűthetnek gázzal a kétes hírű Pokoli toronyban többek között Sólyom László adományainak és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak hála. Itt él a tengerész is, aki 78 országban járt, de mégis hazahívta a torony. Ha kicseréli az ablakokat, már ő is rendesen befűthet.

A tejköd miatt alig találtuk meg a semmi közepén álló, a helyiek által csak Pokoli toronyként emlegetett egykori munkásszállót Veszprémben, és csak akkor láttuk meg, amikor már száz méterre voltunk a bejárattól. Ekkor éppen egy bácsi sétáltatta a pitbullját a rossz hírű tízemeletes ház előtt, aminek az alján a Piros 7 presszó üzemel. Közben egy pb-gázpalackot cipelt be valaki. Régen ide még a postás is rendőrrel járt, de mára a helyzet javult, nem kis részben a portaszolgálatnak köszönhetően.

A lépcsőházban már az első emeleten szarszagot lehetett érezni, pedig most már nem laknak a szeméttárolóban vagy a folyosón farostlemezek között, mint négy évvel ezelőttig. Ahogy később Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke elmondta, négy éve ide belépni vakmerőség volt, és nemcsak azért, mert a felső szinteken omlásveszély volt. A tizedikről a lift nehéz vasmotorját az ablakon át dobták ki, hogy el tudják vinni a méhbe. (A kilencedik és a tizedik emelet egyébként máig a Magyar Honvédség tulajdonában van.)

Az elnök már mindent látott

Amikor délután fél háromkor felértünk a másodikra, Sólyom Lászlóék éppen teasüteményeket ültek körbe. Kiderült, hogy ők a polgármesterrel, Porga Gyulával már bejárták az érintett szinteket, ahol tíz év után újra gázzal fűthetnek. A most bekötött két szinttel együtt már három emeleten lesz gáz, a többin továbbra is drágább villanyfűtés lesz. A programot Veszprém 30 millió forinttal támogatta, így a város tíz lakásban tíz évre bérlőkijelölési jogot szerzett. Korábban pedig 5 milliót költöttek az épületen belüli, közvetlen életveszélyt jelentő hibák kijavítására. Tavaly 140 millióból hoztak létre hajléktalanoknak egy rehabilitációs szállót a harmadikon. Az adományok mellett a TÁMOP-ból is folyt be pénz.

A rehabilitációs program részeként elvégzett fejlesztést a volt államfő két éve támogatja az elnöki keretéből: a 11,5 millió forintos adományából építették ki a fűtési rendszert a második, a harmadik és az ötödik emeleten, és szereltettek be digitális mérőórákat. Mivel a segélyszolgálat egyik elve, hogy nem engednek el adósságot, ezért a gázért előre kell fizetni – mondta el Vecsei Miklós. Azt is elvárják, hogy mindenki lehetőségeihez mérten tegyen a közös ügyekért: aki festő, fesse le a folyosót, aki lakatos, az szerelje meg a többiek zárját, aztán majd megpróbálják leírni az adóból.

A misszió

A szervezet alelnöke elmondta, hogy hosszú út vezetett idáig. Először a hajléktalanságot térképezték fel Veszprémben, és így jutottak el a Pokoli toronyig – amit maguk között vertikális telepként emlegetnek –, ahol most a lakások 60 százalékában laknak. Itt vettek egy lakást, amibe az egyik kollégájuk beköltözött, hogy felállíthassanak egy diagnózist. „Rosszul segíteni bűn” – vallják a máltaiak. Volt már olyan a házban, aki félre tudott tenni annyit, hogy albérletbe költözhessen. Akinek sikerül, az fél évig kaphat albérleti támogatást.

A következő lépésben megpróbálták megvenni a panelház aljában működő kocsmát is, mert az sok baj forrása, de végül nem lehetett. Sikerült viszont megvenni az egész 3. emelet mind a 20 lakását nagyon olcsón, összesen 20 millió forintért. Ez most a ház éke, de a segélyszolgálat szerint majd csak az lesz sikernek nevezhető, ha kb. tíz év múlva, a szervezet távozása után nem züllik le újra az épület. A házban egyébként nincs kiszavazás, állítják a segélyszolgálat munkatársai. Sólyom László lényegében csak annyit mondott, hogy azért működik együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, mert stabil elveik vannak, egyébként már mindent elmondtak előtte.

Van fűtés, de nehéz fűteni

Vecsei elmondta, hogy egy banktól sikerült kamatmentes hitelt szerezniük, és mára már csatornarendszer és villany is van az egész házban. Ha emelkedik az életszínvonal, az az egész városnak jó – bólogatott a polgármester. A negyedik emeleten egy anyuka, aki hét rokonával él 17 négyzetméteren, viszont azt mondta, hogy az ő emeletükön még mindig villanyfűtés van, amire gyakorlatilag nincsen pénzük, ráadásul Sólyom érkezéséről sem hallottak. Egy klasszikust idézve: valahol megint felsírt egy gyerek.

A sajtótájékoztató után bejártuk a házat, ahova – ha csak néhány lakásba is – tíz év után vezették be újra a gázt. A folyosókon közös zuhanyzó van, hajléktalanszállón a konyhában lakattal van lezárva a hűtő, amit kérésre a szociális munkás nyit ki. Van szabadidős szoba tévével és számítógéppel, ahol lehet olvasni meg teregetni is. Vecsei elmondta, hogy a városban újjászervezték a hajléktalanellátó rendszert, és az építkezés a helyi lakóközösségnek is jót tett: a házban most a lakók kétharmada rendszeresen fizeti a közös költséget és a vízdíjat. A konfliktus is kevesebb, de a harmadik emelet azért még be van kamerázva. Felmentünk a tetőre is, ahol a kazán van, de a sűrű ködön kívül semmit sem láttunk a városból.

A világjáró tengerész

Ebben a problémás házban él az ötödiken Antal Tamás, az egykori tengerész is. Most éppen építi az egyik falat, de készségesen megmutatta az ereklyéinek egy részét, amiket a 25 éves első osztályú tengerésztiszti pályafutása során gyűjtött össze: tengeri halaktól késeken át afrikai faszobrokig minden van nála. 1980-ban kezdett hajózni, bejárta egész Európát, Amerikában öt évig egy olajcég hajóján dolgozott, és 78 országba eljutott. Keresett is egy csomó pénzt, de fel is élte azt útközben, „ahogy egy tengerészhez illik”, bármit is jelentsen ez. Elmondta, hogy hozott magával az útjairól mindenféle menő ruhát, de nem érti, minek, mert nem is szereti, ha megnézik vagy lefotózzák.

Aztán Norvégiában elege lett az utazásból, és hazajött, hogy majd itt éldegéljen korkedvezményes nyugdíjjal, és eljárjon a kocsmába. „Kocsmába egyébként nem járok, mert lehet, hogy van ott köztük baptista, de a legtöbb inkább alkoholista” – viccelődött. Vannak unokái, de elvált, és egyedül él, amit nem bán, hiszen tengerész. Áldásnak tartja, hogy újra bevezették hozzá a gázt, mert a hideg éjszakák nagyon zordak tudtak lenni, bár az ablakát is lassan ki kéne cserélnie, de ahhoz még félre kéne tennie a 70 ezres nyugdíjából. Az egész világ bele volt zsúfolva abba a kis lakásba, ami arra a pár percre a mennyországnak tűnt a Pokoli toronyban, de azt nem tudom, hogy ebben mekkora szerepe volt Sólyom László fűtőgázának.