Az ellenzék nem adna választási ajándékot a nyugdíjasoknak

2013.01.10. 15:49
Az Együtt 2014, az MSZP, az LMP és a DK képviselői szerint nincsenek meg a gazdasági feltételek ahhoz, hogy újabb juttatásokat kapjanak a nyugdíjasok.

Az Index szerdán írta meg, hogy a kormány 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja, és a Magyar Államkincstárt már fel is kérték a tervezet előkészítésére. A nyugdíjasok az évvégi juttatást állítólag nem készpénzben, hanem Szép-kártyán vagy Erzsébet utalványon kapnák meg.

Az Államkincstár és az NGM is tagadta, hogy hasonló terv előkészítésén dolgoznának, a  kormányhoz közelállónak mondott Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője, Barcza György viszont lát a 2013-as költségvetésben mozgásteret a 13. havi nyugdíj kifizetésére. Magyar Nemzet csütörtökön megerősítette az értesülést: a kormány egyszeri (a választások előttre időzített) „kompenzáció” kifizetését tervezi.

Többletjövedelmet az ország többletteljesítményéből lehet ígérni és biztosítani, nem pedig a választások előtti politikai alamizsnaként – mondta Oszkó Péter, az Együtt 2014 gazdaságpolitikusa.  Oszkó szerint mindenki – beleértve a nyugdíjasokat is – jogosan várhatja el az ország fejlődésének részeként életkörülményei javulását, de úgy, hogy annak fedezetét, az ahhoz szükséges többletövedelmet az országnak meg kell termelnie.

Szerinte a Bajnai-kormány ezt az elvet követte a 2009-2010-es válságkezelés során, amikor nem eltörölte a 13. havi nyugdíjat, hanem olyan nyugdíjprémiummá alakította át, amihez a nyugdíjasok akkor juthatnak hozzá, ha a gazdaság megfelelően növekszik és a kifizetésnek ezáltal van fedezete. Recesszióban azonban erre nincs lehetőség.

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint csak örülni lehetne, ha olyan lenne a helyzet, hogy be lehet vezetni ilyen kompenzációt, de egyelőre parasztvakításnak tartja az ötletet. “Ez a kormány szüntette meg a nyugdíjprémiumot és a svájci indexálás lehetőségét és több mint egymillió embert kitett a nyugdíjrendszerből” – mondta Korózs, ezért nem érti, honnan lenne most forrás újabb juttatásokra.


Jávor Benedek, az LMP politikusa szerint a rezsicsökkentés után a kormány folytatja a pillanatnyi népszerűségez hozó, már a választási kampányhoz szánt intézkedéseket.  A képviselő szerint pártja megérti a nyugdíjasok helyzetét, de nem lehet prioritás a nekik szánt juttatás egy olyan helyzetben, amikor például az egészségügyben és a felsőoktatásban példátlan elvonások zajlanak. A nyugdíjak értéke ugyanis nem csökkent az utóbbi években, miközben a gazdasági teljesítmény visszaesett, így a szűkös források elosztásánál nem lehet ez elsődleges szempont.

A DK-s Szűcs Erika, a Gyurcsány-kabinet egykori szociális minisztere szerint a mostani kormány nem tanult abból, amiért jogosan kritizált korábbi kormányokat. Vagyis úgy akarnak jóléti intézkedéseket bevezetni, hogy nem világos annak a forrása. Szerinte az előző kormány ezt megtette azzal, amikor a 13. havi nyugdíjat átalakították nyugdíjprémiummá, amit csak akkor kaptak meg az érintettek, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé tette.

A jobbikok Volner János érdeklődésünkre közölte, hogy a párt még nem alakította ki az ügyben az álláspontját, az a jövő hétre várható.