Utálod a kommunistákat? Drukkolj Aczélnak!

Mi példának tekintettük a Szovjetuniót, és sajnos nem tudtuk, hogy ilyen a példakép.
(Rákosi Mátyás)

1961-ben kidobták Sztálint a Lenin-mauzóleumból, és szó szerint belebetonozták egy közeli gödörbe. Az 1960-as évek elején Nyikita Hruscsov rászánta magát, hogy végleg leszámoljon a sztálinizmussal, és új, lazább irányvonalat jelölt ki a szocialista országoknak. Emiatt Kádár Jánosnak még egyszer, utoljára elő kellett vennie a Rákosi-korszakot irányító ötös (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József és az ÁVH-t vezető Péter Gábor) által elkövetett törvénytelenségeket, főleg a kínvallatásokat meg a koncepciós pereket, és az MSZMP Központi Bizottságának most már meg is kellett neveznie a felelősöket.

Kádár nem szívesen foglalkozott ezzel, mert fontosabb volt neki a hatalom stabilizálása, mint az elszámoltatás, de a szovjetek és a Politikai Bizottság nyomására intézkedett: felállított egy bizottságot Biszku Béla vezetésével, aki 1962 nyarán elküldte Aczél Györgyöt és Nógrádi Sándort Krasznodarba, hogy meghallgassák, vagyis kihallgassák Rákosi Mátyást, majd Budapesten Gerő Ernőt, a közvetlen utódját. A téma a szerepük a törvénysértésekben és az 1956 utáni frakciózásban volt. (Utóbbi eléggé légből kapottnak tűnik, tekintve, hogy teljesen ki voltak rekesztve a magyar politikából.)

A világirodalom klasszikusa

A Napvilág Kiadó most kiadta a két beszélgetés anyagát Lehallgatott kihallgatások címmel könyvben, mellékelve a hanganyagot dvd-n. A könyvben előszó és a kihallgatottak tényleges szerepét feltáró utószó is van. A beszélgetéseket rengeteg lábjegyzet magyarázza, és Aczélék jelentése is elolvasható. Gerő része csak 70 oldal hosszú, Rákosival viszont nyolc órán át beszélgettek, ezért neki 210 oldal jutott. Annak ellenére, hogy a valóság szülte, a XX. század egyik legnagyobb irodalmi teljesítménye lett.

A szöveg egy Faulkner-regényhez hasonlóan különálló szilánkokból épül fel, de a végére majdnem összeáll az egész. A dráma- vagy komédiajelleget erősíti az is, hogy Rákosi néha úgy beszélt, mint Gálvölgyi János. És persze az is emellett szól, hogy az egész egy klasszikus kommunista blöff: a kihallgatást lehallgatták – ezért sem valami jó a minősége –, és ezt Rákosi és Gerő is tudhatta, így virágnyelven, néha nyilvánvalóan bociszemekkel fogadták a vádakat.

Jó zsaru, rossz zsaru

Az észérvekre egyik fél sem volt kíváncsi, és a kihallgatókat sem véletlenül úgy választották ki, hogy ne legyenek elfogulatlanok. Nógrádi Sándor Farkas Mihály barátjaként 1949 és 1953 között szerepet vállalt a törvénysértésekben, ezért ő – a saját ügyeit elhallgatva – inkább a megalapozatlan frakciózást próbálta bizonyítani. Aczél Györgyről viszont még Rákosi is azt állította, hogy elfogult, de azt nem mondta, hogy azért, mert Aczél 1949-től öt évig ült, és a letartóztatásakor volt nyilasok kegyetlenül megkínozták.

„Az is felelet, ha nem felel” – mondta Aczél György, és Rákosi is tudta, hogy mindenképp rosszul fog járni, mégsem bírta visszafogni magát, és sikerült úgy beszélnie, mintha csak az utókort akarta volna nevettetni. Rákosi, a Horthy-rendszer börtöneiből 16 év után szabaduló, bosszúszomjas zombi itt csapongva beszélt a Tanácsköztársaságról, az illegalitásról, Leninről és Sztálinról, az ÁVH-ról, és főleg a Rajk- és a Kádár-perről, szóval mindenről, amiről a korszak híres. Közben pedig végig nyomta az átlátszó hazugságokat és a marxista bölcsességeket.

Lenini friss levegő

Mintha Bástya és Virág elvtárs vitatkozott volna, úgy repkedtek az olyan kifejezések, mint „hát látni kell az összatmoszférát", vagy „49-ben nagyon megélesedett a nemzetközi helyzet”, de a prímet az a mondat viszi, hogy: „Az önkritika az egy nagyon fontos, egészséges, lenini friss levegő.” Rákosi olyat is mondott, hogy: „Na hát, az istenke áldja meg! Ugye ezt, hogy mondjam? Mert olyan, mint a ...szásnak a nemzetiszínű szalag.” Akármire is célzott, ez már instant klasszikus, ahogy az alábbi párbeszéd is, ami jól mutatja, hogy milyen messzire jutottak Rákosiéktól Kádárék:

Rákosi: Én voltam az első titkár, engem ezért felelősség terhel.
Aczél: Na de a lelkiismeret?
Rákosi: A lelkiismeretemet maga hagyja békén! Magának ahhoz semmi köze!
Aczél: De a Központi Bizottságnak köze van a maga lelkiismeretéhez!

Bár Rákosi sokat olvasott, és állítólag művelt volt, ez nem feltűnő: Kádárhoz hasonlóan telerakta határozókkal meg kötőszavakkal a mondatait, Aczél egyszer még ki is nevettette, amikor felhozta, hogy Rákosi Rajkkal kapcsolatban Shakespeare Julius Caesarjából idézi, hogy gyanúsak a soványak. „De egyet felejt el, hogy Julius Caesar Shakespeare-nél a zsarnok, aki nem azért jött át Egyiptomba, mert sovány, hanem mert olvas, és gondolkodik” – mondta Aczél.

A legtipikusabb kommunista elkenés is többször felbukkan: amikor a párt érdekeivel takarózva mondott valamelyik fél egy őrületes hülyeséget, akkor azért mindenki egyetértett abban, hogy „erről kár is lenne vitát nyitni”.

Vak vezet világtalant

Furcsa érzés drukkolni Aczél Györgynek, a kisebbik rossznak, aki keményen odaállt, amikor Rákosi elkezdett vetíteni, de még furcsább volt, amikor Rákosi néhány pillanatra őszintévé vált, és szabályosan röhögött Aczél külpolitikai tájékozatlanságán: amikor kiderült, hogy Aczél nem is tudta, hogy a többi sztálinista országban is nagyban ment a tisztogatás. „Maga egy naiv lélek” – mondta Rákosi, aki többször azzal védekezett, hogy puritán ember, és még a személyi kultusz legsötétebb éveiben sem neveztek el róla gyárakat (pedig de, sőt, Észak-Koreában még ma is áll a Rákosi-kórház).

Rákosi állandóan Sztálinra és Berijára hárított, de Gyarmati György Rákosi-korszak című könyvéből kiderül, hogy Jugoszlávia gyalázásában például mindenkin túltett, hogy Sztálin kedvére tegyen, és nem sűrűn ellenkezett. (A szovjet vezetés tényleg végigkövette a Rajk-pert, aminek az ítéletét Rákosi a pénztárcájából húzta elő, és küldte el a bírónak.) De említette az agresszív Farkas Mihályt is – akit addigra már az ügyben elítéltek, és ki is szabadult –, akivel Gerő is megpróbálta elvitetni a balhét.

A volt főtitkár 30 percenként előhozta, hogy haza akar jönni, hogy tisztázhassa magát, de amikor látta, hogy hiába könyörög, párszor finoman fenyegetett is, hogy neki is vannak barátai. A Kádár-rendszer konszolidációjával is kritikus volt, például elképesztette, hogy az iskolákban urazzák a tanárokat. Ezzel pedig folyton magára haragította a kihallgatóit. Amikor Kádár szerepéről beszélt a koncepciós perekben, Aczél ráordított, hogy ne rágalmazza a főtitkárt, és nevezze elvtársnak, és amikor Rákosi erre cinikusan visszakérdezett, hogy felsorolja-e Kádár összes címét, annál a résznél nehéz nem átállni az ő oldalára, ha már szórakozni mer a hatalommal.

In soviet Hungary, the law breaks you

A verőcsoportok felállításáról Rákosi végig tagadott, bár a verést az akkor szokásos vallatási módszerként emlegette, és hasznosnak találta: mint mesélte, Ceaușescu elődje, a román Gheorghiu-Dej is megköszönte neki, hogy brutális vallatásokkal román összeesküvőket is lelepleztek. Gerő ebben a kérdésben is Rákosi széles háta mögé bújt.

Rákosi az összes kínzást a később lecsukatott és megveretett Péter Gáborra kente, mint mondta: „Én olyan dühös voltam erre a Péter Gáborra, hogy legszívesebben a saját bicskámmal heréltem volna ki, és utasítást adtam, hogy vele ugyanúgy bánjanak, mint ő bánt a letartóztatottakkal, hadd tudja meg, mi az.” Azt viszont még a visszaemlékezéseiből is kihagyta, hogy az egykori rabtársát, a szovjet ügynök Szücs Ernőt és öccsét, Miklóst az ő utasítására verték halálra a vallatók, többek között Farkas Vladimir. (Péter Gábor szerint Rákosi ezt ordította neki a telefonba: „A tűz égesse meg ezt a rohadék Szücsöt! Két napig éjjel-nappal úgy veresse, hogy ropogjanak a csontjai!”)

A végső megoldás

Az MSZMP KB 1962. augusztus 15-i ülésén Rákosit, Gerőt, Kovács Istvánt és pár tucat szövetségesüket kizárták a pártból, de arról mindenki hallgatott, hogy jogilag miért nem vontak senkit sem felelősségre: mert nem akarták kibontani az igazság minden részletét. Sőt, az ügyet egy évvel később egy amnesztiarendeletbe csendben beleszúrt mondattal végleg lezárták, és – ha folyt ellenük vizsgálat, ha nem – kegyelemben részesítették azokat, „akik hatalmukkal visszaélve a szocialista törvényességet megsértették”.

Az ezután a kirgizisztáni Tokmakban töltött nomád, izolált évtized után, ami nem volt sokkal jobb a Horthy-korszak börtönéveinél, a 79 éves Rákosi úgy halt meg Gorkijban 1971-ben, hogy azt hitte, Magyarországon szeretik, és visszavárják. A halálát este 10 után mondta be röviden a Kossuth Rádió, és a másnapi lapokban egy cím nélküli hír volt. A hamvait a Farkasréti temetőben helyezték el, de mivel a márványtábláját rendszeresen összetörték, a temető vezetése Rákosi névfeliratát néhány éve eltávolíttatta, és most jelöletlen az urnafülkéje.