Ponta a Fideszt hibáztatja
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Victor Ponta hétfőn nyilatkozott a román parlament épületében. Újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki álláspontját, miután több román kormánypárti és ellenzéki politikus javasolta: foglaljon állást a román parlament arról, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Ponta szerint a román hatóságok és a romániai magyarság viszonyában sincs gond. “A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon” – mondta Ponta.
A kormányfő megismételte korábban kifejtett álláspontját, miszerint Romániának határozottnak, ugyanakkor okosnak kell lennie ebben az ügyben, és nem szabad hagynia magát, hogy provokálják. Ponta a román ellenzéki Demokrata Liberális Pártot (PDL) is bírálta, szerinte ők "a Fidesz barátai", ezért nekik kellene felvilágosítaniuk a magyar kormányt, hogy "az ilyen jellegű provokációknak nincs semmi közük a XXI. századhoz és az európai eszméhez".
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az Európai Néppárt tagjaként a PDL, illetve Traian Basescu államfő is támogatta korábban a Fidesszel együtt Tőkés László megválasztását az Európai Parlament alelnökévé. "Ne feledjük tehát, hogy mégis kik barátkoznak Románia ellenségeivel" – mondta Victor Ponta.
A kormányfő nem kívánt véleményt nyilvánítani a román parlament esetleges állásfoglalásáról, mint mondta, a törvényhozói testület saját eljárásokkal rendelkezik, ezért ezt a kérdést a parlament fogja megvitatni.
Veszélyes precedens lenne
Veszélyes precedenst teremthet egy bukaresti parlamenti nyilatkozat a székelyzászló-ügyben, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindenképpen szeretne elkerülni - közölte hétfőn az MTI-vel Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ politikai alelnöke. A hétvégén több román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a román parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére.
"Ha lesz ilyen javaslat, először megtárgyalja a házbizottság, utána pedig a külügyi bizottságban is téma lesz. Remélem, nem jutunk el oda és idejében le tudjuk állítani. Le kéne álljanak mindazok, akik úgy gondolják, hogy ebből politikai tőkét lehet kovácsolni" - mondta az RMDSZ politikusa.
Arra a felvetésre, hogy Románia a jelek szerint belügyének tekinti a kisebbségi kérdést, hiszen Victor Ponta miniszterelnök élesen elutasította a magyarországi "kioktatást" a zászlóügyben, Borbély László azt mondta: ez egyértelműen nem belügy. Ugyanakkor kifejtette: szerencsésebb lenne, ha az ilyen ügyeket a hivatalos csatornákon és nem a sajtóban tisztáznák a felek, és előzőleg az RMDSZ-t is meghallgatnák.
"Kérdezzen meg minket a magyar külügyminisztérium, mert mi képviseljük legitim módon a romániai magyarságot. Nyilvánvalóan jól jön mindenfajta szolidaritás, de megvannak a diplomáciai csatornák, nem feltétlenül a sajtóban kell üzengetni" - mondta Borbély László.