A Bándy-ügyben egy hobbinyomozó civil lekörözte a rendőröket

„Hangos segélykiáltás nem volt, akkor nyilván én is másképp reagáltam volna” - mondta a Bándy-ügy keddi tárgyalásán az az idősödő férfi, aki – egyelőre úgy tűnik – egyedüli tanúként vélte látni a gyilkosság éjszakáján együtt az áldozatot és a vádlottat. A Pécsi Törvényszéken kedden vették sorba azokat a tanúkat, akik láthattak, hallhattak valamit a július 7-ről 8-ra virradó éjszakán azon a környéken, amerre Bándy Katának halála előtt járnia kellett.

Ez a férfi Baján él, de azon az éjszakán a lánya gyerekére vigyázott a pécsi Kiss Ernő utcában, és elmondása szerint hajnali egy és három óra között kint ücsörgött a teraszon, ismerkedett az új telefonjával. Kettő körül arra lett figyelmes, hogy ingerültté váltak a kennelben tartott kutyák. Ekkor látta meg az utcán a férfit és a nőt, akikről utólag azt gondolja: P. László és Bándy Kata lehettek. Azt hitte, egy szerelmespár veszekedését látja. Látta, amint a nő mintha épp kibújt volna a férfi karja alól, a haja fel volt borzolódva, ahogy kihúzta a fejét. Hangokat is hallott, főleg a férfi hangjára figyelt fel, agresszivitást érzett, de érthető szavakat nem vett ki, vallotta. „Úgy tűnt, mintha nem olyan nagy intenzitással menekült volna a lány” - jegyezte meg. A tanú nem avatkozott közbe, végignézte, ahogy a páros eltűnik a látóteréből. Aznap éjszaka más gyalogost már nem látott.

P. szerint ő nem erőszakoskodott, hanem segített

A bíró felállította a teremben a vádlottat, hogy a tanú jól megnézhesse magának. A férfi így is óvatos volt azért, azt mondta, egyértelműen nem ismeri el, mert sötét volt, de szerinte ő volt az, akit látott. P. László egyébként maga megerősítette, hogy őket láthatta a tanú, csak az ő verziója szerint a lány nem kibújni próbált a karja alól, hanem megbotlott, és ő el akarta kapni, hogy nehogy elessen.

P-nek vádlottként joga van hozzá, hogy kérdéseket tegyen fel a tanúknak, észrevételeket mondjon, de ezzel a jogával szinte soha nem él. Ennél a férfinál valószínűleg azért szólalt meg, mert úgy érezte, a tanúvallomás akár az ő legutóbbi vallomását erősítheti, ami szerint ismerte Bándy Katát, és kezdődő párkapcsolat-féleség volt közöttük.

Sikítás, ajtócsapódás, Audi

Nem fűzött hozzá viszont semmit P. László ahhoz a tanúvallomáshoz, amely a többelkövetős, autós támadásról szóló elméletekkel függ össze. Ezt a vallomást egy fiatalember tette, aki a Felsővámház utcai otthonában nem tudott aludni akkor éjjel, és hajnali fél három körül az ablakba kiülve cigarettázott, amikor egy Bándy Katához hasonló külsejű, magányosan gyalogló lányt vett észre. A fiatalember vallomása szerint a lány befordult a sarkon, és ő pedig harminc másodperccel ezután sikítás hallott, valami olyasmi kiáltást, hogy „ne csináljátok”, majd öt-nyolc másodpercig tartó nyöszörgés következett, végül két ajtócsapódás jött. A tanú szerint két-három percig ezután nem történt semmi, viszont akkor egy sötét színű autó, talán egy Audi kanyarodott ki, és lassan végighajtott az utcáján. A férfi megjegyezte, hogy nem látott jól, mert épp nem viselte a szemüvegét.

A tanú egyébként azért nem tudott aludni, mert a szomszédjában buli volt azon az éjszaka. Ő ugyan a hang irányára hivatkozva kizártnak nevezte, hogy a buliból jött volna a sikítás, de a tárgyaláson úgy tűnt, hogy mégiscsak számolni kell ezzel az eshetőséggel. Jött ugyanis tanú abból az utcából is, ahonnan a sikítás állítólag jött. Egy férfi hajnalig nyitott ablaknál dolgozott ott, de ő se kiáltást, se ajtócsapódást nem hallott, egyáltalán semmi feltűnőt nem vett észre. Érkezett viszont tanúskodni egy fiatal nő, aki a cigarettázó férfi szomszédjában bulizó társaság tagja volt. Ő elmondta, hogy az udvaron csocsóztak, és persze közben kiabáltak, még olyanokat is, hogy „lezúzlak”.

Napokon át elmentek a bizonyíték mellett?

A keddi tárgyalási nap legkülönösebb tanúja egy férfi volt, aki nem ismerte, nem is látta se a vádlottat, se az áldozatot, mégis neki köszönhető az ügy egyik fontos bizonyítéka. Ő találta meg azt az alsóneműt, amelyről utólag DNS-mintavétellel kiderült, hogy az áldozat bugyija volt. Az egyébként ügyvédként dolgozó férfi hobbiból, kíváncsiságból ment el többször is a bűncselekmény helyszínére. „Elmentem, mert érdekelt” - magyarázta a tárgyaláson.

A fehérneműt azon a játszótéren találta meg, ahol a vádlott legutóbbi vallomása szerint a gyilkosság történt, és csak mintegy ötven méterre van attól a bokros helytől, ahol a holttest volt. A holttestet július 11-én találták meg, a  ruhadarabot pedig július 14-én szedte elő a tanú a játszótér egyik szemeteséből. A férfi azt mondta: kikövetkeztette, hogy a játszótér lehetett az erőszakoskodás helyszíne, mert fák, bokrok takarják, a közeli házak ablakai sem néznek rá. Amikor a fehérneműt megtalálta, riasztotta a rendőröket. A bíró kérdésére a vádlott tagadta, hogy ő dobta volna a szemetesbe.

Rossz így a nevét is kimondani

Kedden sorra kikérdezte a bíró P. László pécsi ismerőseit, akikkel a Magtár utcai romos házban találkozott, azon a helyen, ahol az unokatestvére vendégeként meghúzta magát a Pécsen töltött hetekben. A vallomásaik visszatérő eleme volt egy bizonyos rózsaszín telefon, amely Bándy Kata halála után jelent meg egyszer csak P. Lászlónál, és amit SIM-kártya nélkül eladott egy asszonynak ötezer forintért. Azt, hogy honnan van a telefon, senkinek nem mondta P. László, és senki nem is firtatta a vallomások szerint. Az asszony, aki megvette a telefont, sokáig néma maradt, amikor a bíró megkérdezte, kitől vásárolta. „Rossz így a nevét is kimondani” - magyarázta halkan, miután kimondta mégis P. László nevét. „Hát akkor nevezze vádlottnak!” - zárta rövidre az érzelmi ügyet a bíró.

Egy fiatal, Magtár utcai fiú azt mesélte el, hogy a gyilkosság másnapján P. László csak úgy neki ajándékozott egy márkás sportcipőt, pedig korábban még csak nem is beszélgettek. A testvére vette észre, hogy a cipő mintha véres lenne. Ezután ők a rendőrséghez fordultak. A bíró kitartóan próbálta kiszedni a Magtár utcai ismerősökből, mivel töltötte pécsi napjait P. László, de mindig ugyanazokat a riasztóan üres mindennapokról szóló válaszokat kapta: beszélgetett az udvaron, aludt, néha elment az Aldiba vagy a Tescóba.

P-n nem látszott semmi

A vádlotthoz legközelebb álló Magtár utcai tanúk, a vendéglátó unokatestvér és a szomszéd fiatal nő, akit ott ismert meg, és a szeretője lett, egyformán azt vallották: P. pont úgy viselkedett, pont úgy beszélt Bándy Kata halála után, mint azelőtt. Semmilyen változást nem vettek észre. A fiatal nőt arról is kérdezték a tárgyaláson, vele hogy bánt a vádlott, és hogy milyenek voltak a szexuális szokásai. A tanú azt mondta: normális volt, vele nem volt sem durva, sem erőszakos.

A Magtár utcai tanúkkal a bírónak nem volt könnyű dolga, sokan közülük bizonytalanok voltak, gyakran mondták, hogy nem emlékeznek, és sokszor nem értették, mit akarnak tőlük kérdezni. Az utolsó tanúnál elszakadt a cérna a bírónál, emelt hangon, keményen leteremtette azt a komlói fiatal nőt, aki P. László unokatestvérével járt akkoriban.

A hétfői és keddi tanúk szinte mindegyike megtiltotta, hogy fényképezzék őket, a nevüket is titokban tartják, sőt, többen azt kérték, hogy a vádlott ne is legyen bent a tárgyalóteremben, miközben ők beszélnek. A szerdai tárgyalási napra idéztek még újabb tanúkat, de ezen a napon már elkezdik meghallgatni a különféle szakértőket is. A pernek most még biztosan nem lesz vége, egyebek mellett meg akarja majd hallgatni a bíróság azt a két kisgyereket is, akik Bándy Kata holttestét megtalálták. Őket nem fogják behívni a bíróságra, hanem a bíró és a jegyzőkönyvvezető a saját otthonukban fogják meglátogatni őket.