Auguszta
-4 °C
2 °C

Nincs vélemény, ami mentené P. Lászlót

2013.02.20. 19:52 Módosítva: 2013-02-20 19:55:32
A Bándy Kata meggyilkolása miatt indult büntetőper harmadik napja nagyrészt a szakértőké volt. Az elmevizsgálatok szerint a vádlott nemcsak beszámítható, de még csak különösebben bódult sem volt akkor, amikor Bándy Kata meghalt. A gyilkosság utáni órákban sem látszott rajta semmi különös. A benzinkúton dolgozó tanúknak, akik találkoztak a cigarettát vásárló P-vel, csak az áporodott szag tűnt fel. A holttesten és a lány holmiján megtalálták a vádlott DNS-ét. Bándy Kata karmolva próbálta védeni magát.

„Egy az 50 és fél milliárdhoz” - válaszolta az igazságügyi genetikus szakértő a bíró kérdésére a Bándy-per szerdai tárgyalásán. A bíró azt kérdezte tőle, mekkora az esélye annak, hogy a Bándy Kata táskáján talált ondó nem a vádlottól, P. Lászlótól, hanem valaki mástól származik.

A genetikusé volt az utolsó szakvélemény, amelyet a Pécsi Törvényszék bírája szerdán meghallgatott. Addigra már a holttest boncolását végző orvosszakértő beszámolt az áldozat sérüléseiről, az elmeszakértők pedig elmondták, mire jutottak P. László pszichéjét vizsgálva.

Egyértelmű jelei voltak az erőszakoskodásnak

A kettes számú tárgyaló jórészt jogot tanuló fiatalokból álló hallgatósága néma, feszült csendben hallgatta végig a július 12-én elvégzett boncolás megállapításait. A teremben ült a szakértő vallomása alatt Bándy Kata volt vőlegénye is. A szakértő asszony elmondta, hogy az áldozatot kézzel fojtogatták, ez okozta a halálát. A holttesten ugyanakkor összesen 19 külsérelmi nyomot azonosítottak.

Ezek egy része akkor keletkezett, amikor megragadták, számos sérülést pedig a szakértő szerint egyértelműen szexuális jellegű erőszakoskodás okozott. Ezt megerősítette azután is, hogy a bíró kérdésére P. László újra tagadta, hogy erőszakkal közeledett volna szexuálisan az áldozathoz. Az áldozat hátán található sérülésből a szakértő arra következtetett, hogy a lányt hanyattlökték, neki egy tompa tárgynak.

Karmolásnyomok a vádlotton

A szerdán meghallgatott orvosszakértő találkozott már korábban P. Lászlóval, ő vizsgálta meg a hátán lévő sérüléseket az elfogása után, július 16-án. Megállapította, hogy ezek a bizonyos sérülések "jellegzetes karmolásnyomok" voltak, keletkezésük idejét pedig nagyjából Bándy Kata halálának napjára tette.

Az igazságügyi genetikus szakértő volt az, aki megvizsgálta, mi volt az áldozat körme alatt. A körömnyiradék mintában három ember DNS-ét mutatták ki, a legnagyobb mennyiségben P. Lászlóét. Kisebb mennyiségben volt még DNS magától Bándy Katától, valamint egy ismeretlen férfitól is. Ez azonban önmagában nem jelent sokat. A bíró kérdésére a szakértő elmagyarázta, hogy ez az anyag valószínűleg normál érintkezésből, normál testi kontaktusból került a lány körmére, nem kellett ehhez erőszakos cselekmény.

Olyan mélyen nem ismerhette

A szerdai tárgyaláson meghallgatott elmeszakértők jóval előbb ismerték a P. László legutolsó vallomásában szereplő történetet, mint ahogy hivatalosan megtette volna ezt a bizonyos, sorrendben nyolcadik, most is fenntartani kívánt vallomást október 4-en. A pszichiáteri és pszichológusi vizsgálat július 31-én volt. A szakértőknek már ekkor azt mesélte a vádlott, hogy ismerte Bándy Katát, sőt, egy kezdődő párkapcsolat-féleség volt közöttük, többször találkoztak, a lány önként létesített vele szexuális kapcsolatot, a gyilkosságot pedig hirtelen indulatból, azért követte el, mert feldühítette, hogy a lány nem hajlandó a világ előtt vállalni őt.

A bíróságon mind a két szakértő kijelentette, hogy nekik nincs eszközük eldönteni, igazat mond-e a vádlott vagy hazudik. A pszichológus azért megjegyezte: nem kizárt, hogy P. László valamilyen szinten tényleg ismerte Bándy Katát, de szerinte biztosan nem olyan mélységben, ahogy állítja. Nem volt elég olyan információja a vádlottnak a lányról, amilyeneket, ha tényleg komoly lett volna az ismeretségük, tudnia kellett volna. Ugyan tudott pár apróbb dolgot, amit a sajtó nem írt meg, de ezek jó eséllyel származhattak maguktól a nyomozóktól, magyarázta a pszichológus.

Intelligens, agresszív, imád szerepelni

Az, hogy ilyen módon felhasználja a megszerzett információkat, nem lenne idegen a szakértő szerint a vádlottól. A pszichológus három lényeges pontot azonosított P. személyiségszerkezetében, és az egyik az, hogy "viszonylag jó az intellektuális kapacitása", műveltebb, intelligensebb, mint általában valaki, aki csak nyolc plusz egy osztályt végzett. A másik két lényeges tulajdonság a pszichológus szerint: vannak nyílt agresszív cselekvései, dühkitörései, melyek során nem törődik a következményekkel, illetve szeret szerepelni, középpontban lenni, szereti kiszínezni a vele történteket.

A pszichiáter szakértő azt mondta, hogy kóros elmeállapotra utaló tüneteket nem találtak, P. soha nem állt pszichiátriai kezelés alatt, nem volt korlátozva cselekedetei következményeinek felismerésében.

Nem volt kiütve

Mivel a vádlott vallomása szerint alkoholt és drogot is fogyasztott a gyilkosság előtt, a szakértő vizsgálta, hogy ezek befolyásolhatták-e akkor a tudatállapotát. Arra jutott, hogy lényegében nem. A történteket összefüggően adta elő a vádlott, emlékezett apró részletekre is. A szakértő megnézte a benzinkút kamerafelvételét, amely rögzítette, hogyan vett azon az éjszaka cigarettát P. László nem sokkal Bándy Kata halála után. A felvételen látszott, hogy koordinált volt a mozgása, mondta a szakértő.

A szerdai tárgyalásra behívták tanúskodni a benzinkút két dolgozóját, akik bent voltak aznap éjjel. A fiatal nő és férfi kollégája egyaránt azt vallotta: nem tűnt fel nekik semmi különös P. László viselkedésében, csak arra figyeltek fel, hogy rossz, a nő szerint "áporodott" szaga volt.

A következő tárgyalási napot március 18-ára tűzték ki. Addig valamikor a saját otthonában meghallgatják azt a két kisgyereket, akik megtalálták Bándy Kata holttestét. Rajtuk kívül újabb tanúk a tervek szerint már nem lesznek az ügyben. Szerdán sem P. László ügyvédje, sem az ügyész nem állt elő semmilyen új bizonyítási indítvánnyal. Március 18-án majd a bíróság meghallgatja az informatikus szakértőt, levetítik az utcai térfigyelők és a benzinkúti kamera felvételeit, valamint azt a videót, amely a Kiss Ernő utcai helyszíni bizonyítási kísérleten készült. Arról, hogy mikor várható ítélet, egyelőre nem lehet biztosat tudni.