Az ombudsman Áderhez fordul az alaptörvény miatt
Az alaptörvény negyedik módosítása aláírásának megfontolására kéri a köztársasági elnököt az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté ombudsman Áder Jánoshoz címzett nyílt levelét szerdán hozta nyilvánosságra hivatala. Az alapvető jogok biztosa a levélben azt írta: ha az országgyűlés által még tárgyalt előterjesztés tartalma bekerül az alaptörvénybe, akkor egymással ellentétes következtetések is levonhatók lesznek az alaptörvény szövegéből. "Ez az állapot az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyeztetheti" - véli Szabó Máté.
Az ombudsman megjegyezte: a módosítás több rendelkezése az alkotmányozó országgyűlés szerint is ellentétes az Alkotmánybíróságnak azokkal a döntéseivel, amelyeket az alaptörvényből vagy a korábbi alkotmányból vezettek le. Más rendelkezések Szabó szerint olyan szabályozást vezetnek be, amely alkotmányossága a hatályos alaptörvény alapján is vitatható. Szabó Máté szerint a módosítás alapjaiban érinti a hatalommegosztást, a fékek és ellensúlyok rendszerét Magyarországon.
A Fidesz és a KDNP képviselői azután terjesztették a parlament elé a negyedik módosítást, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az átmeneti rendelkezések több passzusát.A mostani módosítás ezek egy részét építené be az alaptörvénybe.