Termeket neveztek el az elbocsátott tanárokról a diákok
Az elbocsátott oktatóikról neveztek el termeket egy szimbolikus akció keretében az ELTE BTK egy termét hetek óta foglaló diákok. Szerda reggelre kartonból készült névtáblát kapott egy-egy terem mellé Horváth Iván, Margócsy István, Demeter Júlia, Tarján Tamás és Tverdota György is.
Kedden derült ki, hogy összesen huszonegy tanárt bocsátanak el az ELTE bölcsészkaráról. Dezső Tamás dékán az Indexnek arról beszélt, hogy nehéz helyzetben volt, amikor döntenie kellett, de mivel a kar a költségvetésének 97-98 százalékát az oktatók munkabérére fizeti ki, havi körülbelül 20 millió forintot pedig egy ppp-konstrukció keretében üzemeltetésre fordítanak, ezért nem tudott máshonnan elvenni. Állítása szerint „senkit nem tud jó szívvel elküldeni”, már csak azért sem, mert „minden elvesztett oktatóval csökken a tudományos sokszínűség”.
A leépítések egyelőre csak az ELTE bölcsészkarát érintik. Úgy tudjuk, az egyetem szenátusa döntött úgy, hogy nyolc kar közül a legnagyobbnak számító bölcsészkarról lehet még embereket elbocsátani. Másik informátorunk szerint ugyanakkor a BTK hibás gazdasági működésével lehetetlen helyzetbe kormányozta magát. Az egyetem egésze is kétségbeejtő helyzetben van, az állami támogatás már csak a bérek egy részét fedezi, dologi kiadásokra évek óta nincs pénz.
Kedd délutánra élőláncot szervezett az egyetem köré az épület egyik termét még február 11-én elfoglaló hallgatók csoportja, amihez végül több mint 500-an, diákok és oktatók is csatlakozotak.