A vizuális elrettentés volt a cél
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Egyetlen portás felügyelte a Lendvay utcai Fidesz-székházat, ahol többek között Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és Kubatov Gábor van irodája. Az elhanyagolt külsejű épületbe csütörtökön az alkotmány módosítása ellen tüntető fiatalok törtek be, a párt az éjszakáig elhúzódó ostromállapot alatt igyekezett megszervezni a ház védelmét.
Izomemberek kellettek
Az Index kérdésére a Fideszben azt mondták, hogy a házfoglalási kísérlet a magyar politikában eddig ismeretlen eszköz volt, így a pártot is felkészületlenül érte a csütörtöki akció. Azt viszont tagadták, hogy az épület megvédéséhez a Ferencváros sportklub biztonsági cégétől, a Fradi Securitytől kértek volna segítséget.
Azt állították, hogy a székházban egy biztonsági protokoll alapján riasztottak egy közelebbről meg nem nevezett örzővédő vállalkozást. A cég hozott magával húsz embert, akik kora délutántól átvették a ház és az udvar védelmét, este pedig ők voltak azok, akik a tüntetőkre rázárták a székház udvari vaskapuját.
Forrásaink közlése szerint az volt a cél, hogy lehetőleg erőszak nélkül, kizárólag demonstratívan, vizuális elrettentéssel oldják meg az ügyet, ezért hívták a legkigyúrtabb embereket.
A fradis kapcsolat híre akkor terjedt el, amikor a házfoglalók hangbeszélőn közölték, hogy Kubatov Gábor pártigazgató csütörtök este, a székházfogalás legfeszültebb időszaka alatt a székházban tartott eligazítást az őrzővédő embereknek. Kubatov fideszes funkciói mellett a Ferencváros elnöki tisztét is ellátja.
Siheder tévúton
Közben az is kiderült, hogy az örzővédők közül az egyik biztosan a Frady Security embere. Sz. Ferenc ráadásul több mint tíz évet töltött börtönben emberölés miatt. Kubatovval való összefüggést azonban Sz. Ferenc saját Facebook oldalán cáfolta.
A férfi azt írta, hogy a Fidesz-székháznál kialakult kaotikus állapotokra tekintettel döntött úgy, személyesen is közbe kell lépnie. „Engem sem Kubatov Gábor, sem más nem bízott meg semmilyen feladattal! A Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként, erkölcsi kötelezettségemnek tartottam, hogy pártomat ebben a nehéz helyzetben is támogassam! A múltamat nem tagadom, hogy sihederként, az életem tévútra került, de mára példás családapa, és tisztességes ember vagyok! A diákok keresik a maguk igazát, de egyet meg kell érteni, hogy a törvény, és a jogkövető magatartás, minden magyar állampolgárra vonatkozik!”