A KÉSZ Zrt. építheti át a Kossuth teret
Indulhat a Kossuth tér átépítése, mert a "nemzet főterének" is nevezett Steindl Imre Program (SIP) tendere a múlt héten lezárult. A meghívásos pályázat egy elektronikus árlejtéses licittel fejeződött be, amelyet értesüléseink szerint a KÉSZ Zrt. nyert – értesült a Napi Gazdaság.
![A Károlyi-szobor bontása 2012. márciusában](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/401/4016/40164/4016416_f2ae96e5f329a068bb76ce987da960be_wm.jpg)
A Parlament körüli terület teljes átépítésének zártkörű tenderére a nyertes KÉSZ-en kívül a Magyar Építő Zrt., illetve a Reneszánsz Zrt. alkotta konzorciumot, valamint a Swietelsky-Penta konzorciumot hívták meg. A nyertest elektronikus árlejtéses licittel választották ki.
Ebben az eljárásban a résztvevők több körben egymás alá licitálhatnak. A cikk szerint a KÉSZ 14 milliárd forinthoz közeli vállalási árral nyerte meg a tendert, de a szerződést egyelőre még nem kötötték meg. Wachsler Tamás, a SIP programirodájának vezetője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést.
A Kossuth téri nagyberuházás megvalósítására már a múlt év végén kiírtak egy pályázatot, amelyet az egyik pályázó (ZÁÉV) váratlan visszalépése miatt érvénytelennek nyilvánítottak. A most nyertes KÉSZ Zrt.-nek jövő márciusra kell elkészülnie a térrel. A látogatóközpont az Országház előtti promenáddal és mélygarázzsal, valamint 40 ezer négyzetméter díszkőborítással csak feszített tempójú építkezéssel fejezhető be.