Bernadett
-2 °C
12 °C

Csak húsz család költözik az ócsai lakóparkba

MTI/Index
2013.03.25. 19:12

Húsz család nyert az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázaton, a többi hatvan ház bérlésére új pályázatot írnak ki, módosított feltételekkel – közölte a pályáztatást lebonyolító Magyar Máltai Szeretetszolgálat hétfőn. Már februárban tudható volt, hogy kevesen tudnak majd beköltözni, mert a feltételeknek sokan nem felelnek meg. A pályázók nagy része nem ingatlanra felvett kölcsön miatt került nehéz helyzetbe, vagy nem devizában adósodott el.

A lakópark 80 családi házának bérlésére 588 pályázat érkezett, többségük azonban nem felelt meg a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek. A legtöbben a banki kényszerértékesítéssel kapcsolatos előírásokat nem teljesítették. Ezzel kapcsolatban is felmerültek problémák, mert a kiírás szerint olyanok is pályázhatnak, akiknek az otthonát ugyan kényszerértékesítésre jelölte a bank, de azt még nem értékesítette. Ha a beköltözést követő egy évben sem adták volna el az ingatlant, az érintett családdal szerződést kellett volna bontani; felmerült, hogy ezeket a családokat nem is érdemes beválogatni a programba.

Most úgy döntöttek, hogy a következő pályázati kiírásban módosítják a feltételeket, ehhez azonban módosítani kell a vonatkozó kormányrendeletet. Az előkészítő munka már megkezdődött.

A március 25-én lezárult pályázat nyerteseit postán értesítik a döntésről. Az érintettek többsége Pest megyéből költözik majd Ócsára, de Nyíregyházáról, Püspökladányból és Szekszárdról is érkeznek családok. Az első körben tizenöt kétgyermekes, három háromgyermekes és két négygyermekes család foglalhatja el a szociális bérlakásokat, a lakóparkba így 47 gyermek érkezik. A szülők egy részének van munkája, másoknak közülük olyan szakmájuk (festő-mázoló, targoncás, bolti eladó) van, amellyel a főváros közelében jó eséllyel el lehet helyezkedni, közölték a szeretetszolgálatnál.

Az otthonukat elvesztő vagy kényszerértékesítésre már kijelölt lakású devizahiteles családok számára a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. hirdetett pályázatot az ócsai szociális lakóparkban épült házak bérleti jogára; a pályázatra február 15-éig lehetett jelentkezni. Az öttagú bíráló bizottságba az ócsai önkormányzat és a szeretetszolgálat két-két, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t egy embert delegált.

A pályázatra az jelentkezhetett, akinek a lakását 2011. október 1. és 2012. november 30. között kényszerértékesítésre jelölték ki. Ennek a lakásnak a hitelszerződésben meghatározott forgalmi értéke nem lehetett több Budapesten és a megyei jogú városokban 25 millió, más településen pedig 20 millió forintnál. További feltétel volt, hogy a pályázó háztartásában legalább egy 25 év alatti fiatal éljen, aki családi pótlékra jogosít vagy még tanuló.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzőleg rangsorolta a jelentkezőket. Előbbre került a listán az, aki keresőtevékenységet folytat, vagy az állását 2008. szeptember 30. után vesztette el. A pályázatkezelő környezettanulmányt is készített minden pályázóról, ebben feltárta a jövedelmi-vagyoni viszonyait, képzettségét, és azt, hogy hajlandó-e közfoglalkoztatásban részt venni.
Az 50 négyzetméteres, négytagú családoknak szánt otthonok bérleti díja az első évben havi 16 800, a 60 négyzetméteres, öttagú családoknak készült házaké 19 500, míg a legnagyobb, 70 négyzetméteres, hattagú családoknak szánt ingatlanoké 21 100 forint lesz.

Mindentől távol

A ócsai lakóparkot a semmi közepén építették, február végén legalábbis még csak egy kis vegyesbolt volt az új lakások közelében. Az első zöldséges 4 kilométerre, az első kis ABC 5 kilométerre van, odébb pedig egy Tesco. Az első buszmegálló Ócsa központja felé 3,7 kilométerre van az épülő házaktól, a vasútállomás 5,4 kilométerre, az óvoda 5,5 kilométerre, az általános iskola már 6-ra. A postáig, gyógyszertárig és a bankig már 6,2 kilométert kell talpalni. A benzinkút és tüzép pedig mintegy 4 kilométer.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!