Ezért utáljuk a politikát

Fehéren-feketén – Felelősen a cigány-magyar együttélésről elnevezéssel tartottak Budapesten konferenciát, és már éppen az ördögien blikkfangos cím ötletgazdáját keresnénk, amikor találkozunk a rendezvényt szervező Magyar Katolikus Újságírók Szövetség egyik tagjával, Andrónyi Kolossal. Andrónyi pont olyan, amilyennek egy katolikus újságírót képzelünk: mosolygós, készséges, puha szálú haján látszik, hogy nemrég mosta, farmernadrágjához pedig zakót és világos inget húzott, természetesen nyakkendő nélkül.

– Igazából a feleségem találta ki a címet – mondja, és persze mosolyog.
– Hát…, ügyes.
– Mert van egy fotópályázatunk is, ahol sok a fekete-fehér kép. Meg aztán arra utalunk ezzel, hogy ma itt sok különböző nézet ütközhet.

Cigányok, malájok

Na, azért nem annyi, mint szerették volna. Az eredetileg tervezett résztvevők közül vagy tucatnyian jelezték, hogy mégsem jönnének el, az LMP-s Osztolykán Ágnes például nem túl sportszerűen csütörtökön lépett vissza, és lemondta az előadását Beck Zoltán, a 30Y együttes énekese is, aki ha nem zenél, a PTE BTK Romológia tanszékén oktat.

Egy kép Molnár Zoltán Romák Erdélyben című sorozatából, amely a III. díjat nyerte. Molnár Zoltán fotósorozatát a Nagyképben is megnézhetik!

Fotó: Makúsz/ Molnár Zoltán / MTI

A rendezvény így erősen jobbra dől, bár ez talán már a kezdetektől a konferenciába van kódolva: a szervezők között ugyanis a katolikusok mellett a Mathias Corvinus Collegium és a Századvég Alapítvány szerepel, a fotópályázat pedig a Magyar Művészeti Akadémia patronálásával fut, és erről a névsorról, valljuk be, nem a sokszínűségre asszociál az ember.

A konferencia mindenesetre fél tízkor egy – mondjuk így – elméleti blokkal kezdődik. György László, a BME oktatója arról beszél, hogyan emelkedtek fel a cigányokéhoz hasonló helyzetben lévő malájok Szingapúrban, később szó esik a többségi és kisebbségi társadalom felelősségéről, a lakhatási problémákról, elhangzik nagy kedvencünk, a tudásalapú társadalom szóösszetétel, és Berki Judit korábbi romaügyi helyettes államtitkár felhívja a figyelmet arra, hogy a szegények nem csak a romák közül kerülnek ki.

És amikor már épp elaludtunk volna

A rendezvény tehát szép lassan csordogál, olyan mintha a google-ban lenne egy romaügyi-konferencia generátor, a szervezők pedig megnyomták volna az entert, aztán hadd szóljon. Háromszáztizenötezer ember vallotta magát cigánynak, de az igazi szám valahol hat-nyolcszázezer között lehet, halljuk, az összes munkahely harminc százaléka szűnt meg a rendszerváltás után, ám ez a cigányok munkahelyének a felét jelentette, felzárkóztatásra mintegy 240 milliárd forintot szánnak, sorjáznak a számok, és már-már belealszunk az egészbe, amikor megszólal Németh György.

Németh úr szociológus-közgazdász, és rögtön jelzi, mivel szűk öt percet kapott csupán nézetei kifejtésére, a maga részéről néhány provokatív kijelentést tenne. Ein Mann ein Wort, konstatáljuk rögvest, hisz a férfi tényleg jól belecsap a lecsóba: a cigányokat egyfajta bomlásterméknek nevezi, helyüket pedig a nyugati kultúrán kívül képzeli el. Szerinte a világnak ezen a részén, ahol mi élünk, a kereszténység az alap, a cigányok viszont neoprotestáns szektákban keresik a beilleszkedést, ráadásul magukat a többségtől elkülönítve határozzák meg, önbezárkózó értékeket képviselnek.

Sztojka Attila az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője és Németh György szociológus-közgazdász

Fotó: Földi Imre / MTI

Ez az a pillanat, amikor először forrnak az indulatok. Néhányan helyeslően tapsolnak, mások bekiabálnak, Sztojka Attila felzárkózási főosztályvezető visszautasítja a kijelentést, Németh pedig áll, és látni rajta, ő is sejti, hogy kicsit túllőtt a célon. Talán maga sem gondolta ezt ilyen sarkosan, csak jólesett provokálni, szóval magyarázná a szavait, de ez már csak kármentés.

Kávé a darutollas polgármesterrel

Tulajdonképpen legjobbkor jön egy kávészünet, ráadásul ez az a pillanat, amikor beszélhetünk Orosz Mihály Zoltánnal, Érpatak polgármesterével, az ottani szociális modell megalkotójával. Ötlete egyszerű, és talán épp az egyszerűségében annyira riasztó: zéró tolerancia és büntetések. A segélyt feltételekhez kötik, a gyámügytől a rendőrségig, az adóhatóságtól a mezőőri szolgálatig különböző szinteken felügyelik, és a legkisebb vétségért is büntetik az embereket.

Orosz amúgy különös figura. Legutóbb az 1945-ös budai “kitörési kísérletre” emlékezve tartott önkormányzati rendezvényt, amelyen katonaruhában vett részt, de ezúttal sem tagadja meg magát. Nyírségi népviseletbe öltözve jelenik ugyanis meg ezen a roma-konferencián, aranysújtásos nadrágot és mentét visel a lábán rámás csizma, az oldalán tarsolylemez, övén pedig egy diszkrét Nagy-Magyarország fityegő himbálózik. A kezdeti sokk után azonnal egy Tesz-vesz város-szerű interjút készítünk vele.

– Ez mi? – kérdezzük, és a kalapjába tűzött madártollra mutatunk.
– Darutoll – mondja.
– És ez itt, az oldalán?
– Pipadohánytartó. És mielőtt megkérdezik, az meg egy ivószarv mellette. Nem láttak még ilyet, ugye?
– Polgármesteren legalábbis.
– Na, én ebből iszom a zsindelyes pálinkát.

A jókor érkező államtitkár

A szünet után aztán részletesen beszél az érpataki modellről, a hagyományos konzervatív értékrendről, ekézi a szabadosságot és a liberális demokráciát. Néhányan most is tapsolnak, de a siker korántsem akkora, mint pár perccel korábban, a rozsályi polgármester, Sztolyka Zoltán esetében.

Rozsály önellátó falu, ahol a benzinen és a pornófilmen kívül szinte mindent helyben állítanak elő saját felhasználásra. Ebben cigányok és nem cigányok zökkenőmentesen működnek együtt, szóval itt is rend van, de máshogy, mint Érpatakon. A faluban forgatott már a BBC, a külföldi stábok és újságírók szinte egymásnak adják a kilincset, Sztolyka polgármester pedig jóízűen mesél erről, viccesen, bár néha úgy beszél, mintha a kelleténél eggyel többször olvasta volna az Indul a bakterház-at. Ha verekedés lesz, csak álljanak mögém, mert én nem futok el – mondja például, amikor beszélgetünk, és ezt azonnal megígérjük neki.

Már elmúlik dél is, mire befut Kovács Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. Igazából neki kellett volna megnyitni a konferenciát, és nem Rozsály, meg Érpatak után állnia a pódiumra, bár utólag visszagondolva tulajdonképpen jobbkor nem érkezhetett. Az államtitkár ugyanis beszélni kezd, ám nem sokkal később egy nő hátul felteszi a kezét, és kérdez valamit.

Ezért utáljuk a politikát

Hogy mi lenne a véleménye Kovácsnak az érpataki modellről, ezt kérdezi a nő. És hogy megosztaná-e velünk ezt a véleményt. Kérdés ennél egyszerűbb nem lehet, igen, vagy nem, egyetértek, vagy elutasítom, az államtitkárnak csak ennyit kellene mondani. Kovács azonban hallgat egy pillanatig, majd ezt mondja a szájával: nem tudom, még nem jártam Érpatakon.
Na, elmész te, maci, a sunyiba, gondoljuk ekkor.

A fotópályázat első díját Schild Tamás Szépcigánynak lenni c. sorozata kapta

Fotó: Makúsz/ Schild Tamás / MTI

Mert ha van, ami miatt utáljuk a politikát, akkor ez az. Nem nehéz persze felfedezni a mondat pandantját, csak kissé vissza kell menni az időben, egészen Dávid Ibolyáig, aki meg ugyebár a focihoz nem értett. Valami nagyon rossz érzés kerít hatalmába, és ez a rossz érzés még akkor is megmarad, amikor az államtitkár már rég elment.

Ami ezután jön, az már inkább csak levezetés. Van még egy kerekasztal beszélgetés újságírókkal és írókkal, előadást tart az önmagát független romaszakértőként aposztrofáló Forgács István, aki leginkább a cigányokat teszi felelőssé sorsukért, hozzászólnak néhányan, de pontosan tudjuk, hogy itt semmi nem fog változni. Hogy aki tesz valamit a romákért, ha tesz egyáltalán, az csak függetlenül teszi, dzsungelharcosként, és nem azért mert a politika segíti. Innen nézve pedig lényegtelen ez a budapesti konferencia, hiába cél itt a nézetek ütköztetése, meg a párbeszéd, mert olyan ez az egész, mint wellness-központban az aromaterápia: semmire nem jó igazán, csak jól mutat a szórólapon.

Kifelé menet még látjuk, amint az érpataki polgármester egy férfinek magyaráz. Kalap nélkül áll, rámás csizmája csillog, és ahogy ott beszél, szinte megsajnáljuk. Nem azért, mert egy olyan világban él, ahol csak igen és nem van, ahol nincs pardon, és nincs esetleg, ahol valaki paríroz, vagy elmegy, ahol csak egy akarat van, az övé, amit persze ő biztosan övékre javítana, nem, nem ezért sajnáljuk, hanem mert hirtelen eszünkbe jut, milyen lehet majd ebben a csizmában hazavezetni.

Hiszen sejtjük: szar.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!