Összefogási licit a baloldalon

MTI/Index
2013.04.19. 18:25

Az MSZP sajtótájékoztatón reagált Bajnai Gordonnak a választási együttműködésről péntek reggel publikált dolgozatára. Mesterházy Attila szerint ők már tavaly november 28-án javasolták az egyeztetések megkezdését, és "most nagy örömmel nyugtáztuk, hogy az Együtt 2014-PM választási szövetség is pozitívan reagált az akkori felvetésünkre". A szocialista pártelnök azt viszont nem értette, Bajnai miért a parlamenti ülésszak utánra tette a tárgyalások kezdetét. Szerinte "inkább bele kell csapni a lecsóba", ezért április 22-re, hétfő 10 órára meg is hívta a két, "jelentősebb társadalmi támogatással rendelkező párt", az Együtt 2014 – PM választási szövetség, illetve a Demokratikus Koalíció képviselőjét, hogy kezdjék meg az egyeztetéseket.

A Fidesz is elmondta a maga véleményét az ellenzéki tapogatózásokról, Kocsis Máté szerint "formálódik a rezsicsökkentés-ellenes koalíció, és újra egymásra találtak azok, akik együtt tették tönkre az országot", amit a reakció reakciójaként a szocialista Török Zsolt azzal kommentált, hogy "a szocialisták engyébként mindig is támogatták a rezsicsökkentést".