Laborc Sándor nem így emlékszik

2013.04.24. 06:13

Laborc Sándor, a napokban nyilvánosságra került Laborc-Portik beszélgetés egyik résztvevője szerint az anyagból kitakarták a lényeget, írja a Népszava. A volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi vezetője a lapnak úgy fogalmazott: nem éppen a közzétett beszélgetésre emlékszik.

Laborc Sándor azt kéri, mutassák be neki az eredeti hangfelvételt, és nem annak több helyen kipontozott, kifestett leiratát, hogy összehasonlíthassa a nyilvánosságra került irattal. Ha szükséges, ezért pert is indít. Laborc úgy gondolja szakmailag helyesen járt el, bárkit, politikust vagy bűnözőt is meg kell hallgatni, ha lényeges információt akar adni a szolgálatoknak. A Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetője azt is hozzátette, a beszélgetéskor Portik semmiféle bűncselekmény miatt nem volt elítélve.

A kitakarással kapcsolatban felmerülő problémákról kedden ezt írtuk, Szilvásy György pedig, aki a Laborc Sándor és Portik Tamás, az ismert alvilági figura találkozóinak idején a titkosszolgálatokért felelős miniszterként az NBH-főigazgató felettese volt úgy nyilatkozott, a dokumentum hitelessége mindaddig megkérdőjelezhető, amíg csak a leiratot láttuk, és nem hallhatjuk a teljes felvételt. Ráadásul a hiányos, illetve az anonimitás érdekében letakart részeknél semmi sem garantálja, hogy csak a tulajdonneveket fedték el, és nem valami mást is.

Kósa a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, különösen fontosnak tartja az ügy körülményeinek tisztázását azután, hogy „nyilvánosságra került, a cigányok ellen elkövetett, felháborító és szörnyű sorozatgyilkosságnak az egyik gyanúsítottja titkosszolgálati ember volt, s az NBH a gyilkosok megfigyelését azután állította le, hogy kiderült, a csoport fegyvereket akar beszerezni”. Kósa Lajos szerint ezek a kérdések különösen nyugtalanítóak a Laborc–Portik-kapcsolat fényében, írja a lap.

Április tizenhatodikán feloldották a titkosítás alól a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Laborc Sándor és az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója, Portik Tamás között elhangzott beszélgetéseket, amelyeket aztán 22-én lehetett először elolvasni.