Kilép a Fideszből az asszonyverő Balogh József
Balogh József, a felesége megverésével gyanúsított képviselő az Index kérdésére elmondta, csütörtökön emailben küldött levélben bejelentette Rogán Antal frakcióvezetőnek, hogy kilép a frakcióból.
Balogh indoklása szerint „a balliberális média folyamatos támadásai a bekövetkezett eseménysorozat tisztázódását megelőzően sértik a Fidesz-MPP és a kormány érdekeit”. Ezért – bár az elmúlt több mint tíz évben mindig arra törekedett, hogy segítse pártját – most kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából.
A mandátumát azonban, amelyet a választói bizalmából szerzett nem kívánja visszaadni, független képviselőként továbbra is részt vesz a parlament munkájában.
Balogh elmondta, nagyon rossz passzban van, vidéki lakásába zárkózott, és a sajtóban megjelent cikkeket sem olvassa. A képviselő állítása szerint arról sem hallott, hogy Rogán Antal és Kövér László házelnök felszólította volna, hogy adja vissza mandátumát. Azt hangoztatta, hogy döntését önállóan és minden pártbeli felszólítás nélkül hozta meg.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője közleményében azt írja, számára magánemberként, férjként és apaként is elfogadhatatlan, ha valaki bántalmazza szeretteit, családtagjait, véleményét pedig a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának minden tagja osztja. „Ezt tudomására hoztam Balogh József képviselőtársamnak is, aki ezt követően tájékoztatott arról, hogy kilép a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjából″ – zárja közleményét Rogán.
Mint ismert, Balogh élettársa a múlt hétvégén került kórházba, ahol kiderült koponyasérülést szenvedett, mert a képviselő megütötte. Balogh akkor azt állította, hogy egy esküvőről tértek haza, ahol több pálinkát és bort is fogyasztottak, és egyáltalán nem emlékszik arra, hogy mi történt a hajnali órákban a tanyáján. Balogh verziója szerint a verésnél valószínűbb, hogy az asszony, aki az esküvőről származó kóstolók elhelyezésén szorgoskodott, áteshetett a vak komondor házőrzőn, és így szerezhette sérüléseit.