Vádat emeltek a milliárdos bukás miatt
További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Vádat emeltek a moszkvai kereskedelmi képviselet épületének eladása miatt – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség kedd délutáni közleményében. Az ügyészég 2009 novembere óta nyomoz az ügyben.
Összesen hét gyanúsított ellen emeltek vádat: Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet, Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkár, Tátrai Miklós, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezérigazgatója, illetve az MNV további négy munkatársa ellen.
![A Moszkvai Kereskedelmi Képviselet épülete](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/422/4227/42274/4227468_e45ee54965b8df631ba1df11c7e6cacb_wm.jpg)
A közlemény szerint a vádirat lényege, hogy Székely Árpád nagykövetként felettesei tudta nélkül írta alá 2008. március 14-én azt az adásvételi szerződést, amellyel a moszkvai kormánynegyed közelében fekvő, 17 ezer négyzetméteres épület a luxemburgi bejegyzésű Diamond Air tulajdonába került.
A szerződés szerint a vételár 23,6 millió dollár (akkori árfolyamon számolva 4 milliárd forint) volt, amelyből a vevő 2,3 millió dollárt már korábban, 2005. decemberében átutalt. A 2008. márciusi szerződés alapján a Diamond Air így 21,3 millió dollárt fizetett a magyar államnak.
Az ügyészség szerint a szerződés miatt a magyar államnak több milliárd forint hátránya keletkezett. A nyomozók ezt azzal indokolták, hogy az épület valójában jóval többet ért, mint ami az adásvételi szerződésben szerepelt.
A vádirat szerint Fekszi Márta Tátrai Miklóssal, illetve az MNV egy másik vezető beosztású munkatársával megegyezett abban, hogy a szerződést semmisnek tekintik, és az ingatlan formális értékesítését kezdeményezik. Az érintetteknek hűtlen kezelés gyanúja miatt ekkor feljelentést kellett volna tenniük, ehelyett leplezni próbálták a történteket - írja az ügyészség.
Az MNV Zrt. 2008. július 16-án megkezdte az épület eladását, ebben a vagyonkezelő egy további vezető beosztású és egy másik munkatársa is részt vett. Az ehhez szükséges valótlan, illetve hamis okiratok szolgáltatásában Székely is közreműködött.
A látszat pályázati eljárás végén, 2008. november 5-én az MNV vezetése úgy döntött, hogy a korábbi vevő 21,3 millió dolláros pályázatát fogadja el.
A moszkvai épületet a Diamond Air 2008. december 10-én és 2009. június 10-én megkötött adásvételi szerződésekkel továbbadta az Orosz Föderáció Regionális Fejlesztési Minisztériumnak. Az ekkor készített értékbecslés szerint az ingatlan értéke 108,7 millió dollár (16-17 milliárd forint) volt, a szerződésekben ennek megfelelő vételár szerepel.
Székelyt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, Fekszit hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével, Tátrait társtettesként elkövetett bűnpártolással vádolják. Valamennyiüket folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével is megvádolták.