Amerikai ügyvédek hallgatják meg Csatáry Lászlót
Magyarországra utaznak júniusban a MÁV ellen az Egyesült Államokban 2010 végén indult holokausztperben érintett ügyvédek, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon tanúként meghallgassák Csatáry Lászlót - tudta meg pénteken a Magyar Nemzet Charles Faxtól, a felpereseket képviselő ügyvédtől.
A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy a jogász még 2010 októberében nyújtott be keresetet Washingtonban a magyar állam, illetve a MÁV és a Rail Cargo Hungaria - a MÁV Cargo jogutódja - ellen több mint 300 holokauszttúlélő és áldozat hozzátartozójának nevében. Fax azzal vádolta az állami intézményeket, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában, ezért irreális összeget, 1773 milliárd forintot követelt a magyar államtól. Ahogy arról annak idején mi is írtunk, az igény számos sebből vérzik, és a holokauszt elismert kutatói is rossz tákolmánynak tartják.
A tanúmeghallgatást kezdeményező ügyvéd szerint több jelentés is alátámasztja, hogy Csatáry László kulcsszerepet játszott a deportálások megszervezésében, és személyesen is részt vett az emberek vonatokra történő felpakolásában - írja a Magyar Nemzet. A jelenleg 97 éves Csatáry kezdettől fogva tagadja a zsidók meggyilkolásában való bűnrészességét, mert szerinte egy fekete egyenruhás névrokonával keverik össze. Ennek ellenére Szlovákiából bármikor várható az egykori kassai rendőrparancsnok kiadatási kérelme, mivel a ott – az 1948-as népbírósági ítéletet megváltoztatva – márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték őt 15 ezer zsidó deportálásában játszott kulcsszerepe miatt.