A tavalyi dupláját költik szúnyogirtásra
Idén a tavalyi összeg dupláját, 150 millió forintot különített el a kormány az országos szúnyogirtásra a turisztikai célelőirányzatból, közölte a Békés Megyei Kormányhivatal csütörtökön. Azért döntöttek így, mert a szakemberek előrejelzése szerint az elmúlt évekhez képest idén jóval több szúnyog várható a vízfelüleletek növekedése miatt.
A Magyar Turizmus Zrt. már elkezdte elosztani a rendelkezésre álló forrás regionális elosztását és a partnerek kijelölését. Az előirányzatból főként a turisztikailag frekventált területeken lehet majd szúnyogot irtani, így a Balatonnál, a Budapest-Közép-Dunavidék régióban, Észak-Magyarországon, Dél-Alföldön, a Tisza-tónál, Észak-Alföldön, Nyugat-Dunántúlon, Közép-Dunántúlon, valamint Dél-Dunántúlon kapnak majd a forrásból.
Az 50-50 százalékos társfinanszírozásban megvalósuló, utólagos kifizetéssel járó támogatási szerződéseket a Magyar Turizmus Zrt. a helyi önkormányzatokkal, önkormányzati társulásokkal és szövetségekkel köti meg. Katasztrófavédelmi szúnyogirtás csak a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában, ár- és belvíz által sújtott területen lehet, vagyis a vis major támogatás terhére csak ilyen helyzetben igényelhető erre a célra támogatás.