Jenő
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Orbán szerint az EU visszaél a hatalmával

2013.06.14. 08:44

Nem lenne szükséges az Európai Bizottság által kért ötödik alkotmánymódosítás – ezt mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. Szerinte ugyanis az alkotmány érintett passzusai – például a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetősége – teljesen összhangban vannak az európai értékekkel és más európai országok gyakorlatával, és az Európai Unió visszaél hatalmával.

Az EU olyasmiket kér Magyarországtól, amiket nem kérhetne, vagy amiket másoktól nem vár el, de mivel Magyarország sok fronton vív harcot, „szabadságküzdelmeket” – például a méltányos közteherviselés és a rezsicsökkentés területén „engedményeket is kell időnként tenni” – fogalmazott Orbán. „Bár csikorog a fogunk”, hogy olyan igényeknek is engedni kell, amelyek Orbán szerint sértik a magyar szuverenitást, és amelyekben a másik félnek tartalmilag sincs igaza.

Hozzátette azt is, hogy az alkotmánymódosítás kérdése a Fideszen belül nagy vitát váltott ki, mert a kormánypárton belül „nagyon sok rendíthetetlen, elkötelezett híve van a nemzeti szuverenitásnak”. Ezért sok frakciótagot kellett meggyőznie, hogy bár tartalmilag igazuk van, az ország érdeke most mégis az alkotmány módosítása.

A kormány a héten döntött arról, hogy az EB jelzései alapján javaslatot tesz az alaptörvény módosítására. Így kikerülhet az alkotmányból a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége.

Még a kormány sem számolt ekkora növekedéssel

A rádióinterjúban Orbán Viktor gazdasági ügyekre kitérve elmondta, a túlzottdeficit-eljárás végleges megszüntetése ügyében „nekünk áll a zászló”, ezzel kapcsolatban már nincs teendője a kormánynak. Megerősítette, hogy arra számít: a gazdasági növekedés jóval nagyobb lesz, mint amit sokan vártak, a bővülés mértéke még akár a kormányzati előrejelzést is meghaladhatja. Szerinte egyébként a következő fél évben az unió is meg fogja változtatni az álláspontját, „hiszen nekünk rossz gazdasági évet jósoltak, közben Magyarország jól teljesít”. A gazdasági fellendülés költségvetési mozgásteret is jelent, ami újabb gazdaságpolitikai döntéseket hozhat – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor a jegybanki hitelprogrammal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy minden visszajelzés szerint tömeges az érdeklődés és az igény. „A jegybank nagyon óvatos volt, mert az az összeg, amit meghirdetett, nem egy nagy összeg. De miután ilyet még soha senki nem csinált Magyarországon, ezért először ki kell próbálnunk, és ha kiderül, hogy ez a magyar gazdaságnak jó, a vállalkozóknak jó, a bankok ezzel az alacsony kamatszinttel is hajlandók részt venni a hitelek folyósításában, akkor lehet ezt majd folytatni. Ezt legkorábban augusztus végén tudjuk meg” – fejtette ki.

Orbán megint elmondta azt is, hogy lehetetlen állapot, hogy a magyar bankrendszer 8-10 százalékos kamattal tud hitelt nyújtani a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), az ugyanis törvényes tevékenységgel gyakorlatilag kitermelhetetlen. E kamatszint oka szerinte a korábban magasan tartott jegybanki alapkamat volt. Ezért már az elmúlt években is szorgalmazta a központi banknál a kkv-k segítését, „csak azzal a jegybanki vezetéssel nem lehetett dűlőre jutni” – mondta a kormányfő, megjegyezve, hogy a Magyar Nemzeti Bank új vezetése másképpen gondolkodik.