Hétfőn nyílhatnak az alsó rakpartok

2013.06.15. 12:08

Az árvíz levonulásával megkezdődött a helyreállítás a Duna áradása által érintett területeken, a védelmi bizottság megszűnésével pedig létrejön a helyreállítási operatív törzs - mondta Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke a szombaton újra megnyitott Dagály fürdő előtt tartott sajtótájékoztatón.

A Margitszigeten néhány zöld területen még áll a víz, így szerdától egyelőre csak a Danubius szálló környéke nyílhat meg. Ezután is csak az Árpád híd felől lehet megközelíteni a szigetet, a Margit híd felőli bejárat zárva marad, és egyelőre nem is lehet tudni, hogy a teljes nyitás mikorra várható.

Óbudán a Nánási út és a Királyok útja a következő napokban még várhatóan zárva marad, hétfőn ugyanakkor megnyílhatnak az alsó rakpartok. Szombat déltől megnyílnak a vízi utak is, viszont a Dunában továbbra sem lehet sehol fürdeni, Pesti szerint a vizet továbbra is fertőzöttnek kell tekinteni. A védekezéshez 1,5 millió homokzsákot használtak fel, ezeket a későbbiekben önkormányzatok, illetve szervezetek is igényelhetik további használatra.

Pesti arra is felhívta a figyelmet, hogy a víz által elöntött belső helyiségeket fertőtleníteni kell, ehhez fertőtlenítőszert sok helyen az önkormányzatnál is lehet igényelni. Az árhullám levonulása után az egyik legnagyobb feladat a szúnyogírtás, mivel a körülmények kedveznek a szúnyogok elszaporodásának. "Az ár után a szúnyogokkal is hadviselést kell folytatni" - mondta Pesti Imre.