Orbán Viktor ugyan nem tudta, hogy meghívták a melegfelvonulásra, a Fidesz pedig távol tartja magát minden melegjogi megnyilvánulástól, de a párt zsebszervezete mégis határozottan állt ki a Budapest Pride mellett. Az eddig kormánytámogató menetekkel jelentkező szerveződés most társvonulássá fogadhatta a szombati melegjogi menetet is, ugyanis a Békemenet oldala mostantól a Budapest Pride hivatalos oldalára mutat.
A Békemenet eddig csak a Fidesz Bajnai és Gyurcsány ellen indított lejáratókampányában vett részt, továbbá az EU-t támadta, így figyelemreméltó a lépésváltás. Egyesek szerint viszont az is előfordulhat, hogy valakik meghekkelték az álcivil szerveződés honlapját.