Reggel a kórterembe miután benyitottam egy mozdulatlan férfi beteg teljesen meztelen látványa fogadott, széttett lábakkal. A katétert kitépte szegény magából és körülette minden csupa vér volt. Szóltam a nővérnek, hogy valami baj van és nem szeretnék zavarni addig, de kérem segítsen azon az ismeretlen betegen. 1 óra elteltével többedik kérésemre sem történt semmi, azt mondták „ne zavarjam magam” és menjek be. Képzelhetik.. egy férfi osztályon! A férjem a műtét után még olyan bódult volt, hogy járni sem nagyon tudott. Miután fizettem kaptunk egy másik szobát. A szoba egyetlen szekrényébe ahová a ruhaneműjét pakolhatta volna, lámpabúrák és festékes vödrök voltak, és iszonyú kosz és por. A Szeptikus Osztályon az egyetlen zuhanyzó aljzatbetonos volt (csempe sehol) és csak hideg víz, ebben fürdött mindenki. Az egyedüli új dolog a folyosón az ágytálmosó volt. A nővéreknek is embertelen körülmények jutottak. Ebéd: XY Úr! a maga ebédje véletlenül kiborult, „maga ma nem kap ebédet” volt a válasz! Na mondom ez a beszéd.
A János kórház akkor lesz egyszer rendben, ha az egészségügy felügyeletét ellátó szakembereket és az idevágó jogszabályokat megszavazó politikusokat és családtagjaikat is ugyanazok a kórházak látják majd el, amik ma bennünket. Addig, amíg azok az emberek, akik az embertelen állapotokon segíteni tudnának, kiemelt intézményekben gyógyíttatják magukat, nem ismerik mi van "odalenn" és érzéketlenek teljesen. Hozzák gyermeküket, édesanyjukat a János kórházba, tapasztalják meg amit mi látunk, aztán hívassák másnap az igazgatót és adjanak rövid határidőt a rendcsinálásra. Ha nem megy, új igazgatót kell kinevezni.
Önök szerint változott valami 1960-hoz, 1980-hoz vagy 2000-hez képest?
Viszontlátásra.