Felírta egy cetlire, hogy 30

A forgalmi vizsgán tapasztalható korrupciót taglaló korábbi cikkünk kapcsán rengeteg olvasói levelet kaptunk: sokan saját kenőpénzes történetüket mesélték el, mások egyéb visszásságokról írtak az oktatáshoz és vizsgáztatáshoz kapcsolódva.

Több oktató úgy érezte, hogy cikkünk méltatlanul járatja le a szakmájukat, miközben ők tisztességgel dolgoznak évtizedek óta. Olyan iskolatulajdonos is írt nekünk, aki szerint a leírtak nagyon jól jellemzik a szakma jelenlegi helyzetét. Kaptunk beszámolókat megbízható oktatókról és tisztességes vizsgabiztosokról is, de a legtöbb történetben történt korrupció (nem csoda, hiszen felhívásunk éppen erről szólt). Előző cikkünkhöz hasonlóan továbbra is igyekszünk bemutatni magán a korrupción túl azokat a körülményeket is, melyek kialakulását elősegítik.

Ne kelljen a sorban állnom

Volt, akitől a sikeres, jatt nélküli vizsga után akarta elkérni a pénzt az oktató, azzal a szöveggel, hogy a biztonság kedvéért saját pénzből befizette: „A vizsga után mondta, hogy a másik srác fizetett, ezért muszáj volt miattam is tejelnie, habár nem kértem—ezért is mentünk ismert útvonalon, így, ha gondolom, majd adjam oda neki a 20 ezer forintot. Nem muszáj, de díjazná. Ezzel elváltak útjaink. Én nem adtam oda  pénzt neki, mert a töredékét vezettem le az óraszámnak (3 órát vezettem a rutin előtt és 3-at a forgalomban egy 18 tonnás teherautóval!), és úgy gondolom abból futotta rá. Mentségükre szóljon, van érzékem egyébként a vezetéshez, így nincs lelkiismeret-furdalásom.”

Dénes azon szerencsések egyike, akik végül visszakapták pénzüket: „A tulaj azt mondta, hogy 30 ezer forint és sima vizsga. Amikor ennek ellenére megbuktam, az iskola tulajdonosa a pénzemet nem is akarta visszaadni, csak amikor kiejtettem a rendőr szót. Utána egy másik iskolánál gond nélkül megszereztem a jogosítványt, még meg is dicsértek.”

Gergő az utolsó pótórán futott bele a saját előrehozott vizsgájába: „Az oktató mondta, adjam csak neki oda a pénzt, majd ő leügyezi a pénztárban, ne kelljen a sorban állnom. Másnap 8-ra jöjjek, 10-től vizsga. Kis 17 éves puhapöcsűként adtam neki a lóvét és csókolom. Másnap reggel 8-kor ott vagyok a helyen, de az oktatóval együtt beült még egy koma a kocsiba, akiről kiderült, hogy a vizsgabiztos. Mondván, hogy „kurvára sietnie kell”, most lesz a vizsga. Abból állt, hogy a telep körül mentünk egy kört (két perc körülbelül), parkoltunk húsz percet, amíg ittak egy kávét, tettünk még egy kört és kész, vége. Gyanús, hogy a plusz két óra pénze hova vándorolt, illetve azzal, hogy a kocsi se járt, még egy rakat benzint is megspóroltak.”

Ordított velem, mint a sakál

Sok olvasónk az oktatók viselkedése miatt panaszkodott, Klári például többször lett arra figyelmes, hogy oktatója másnaposan el-elbóbiskol: „Két munkahely mellett nyilván nehéz megfelelő szociális életet élni, ennek sajnos nem egyszer láttam kárát. Például a vasárnap reggeli hatos időpont alkalmával lényegében másnaposan kókadozott, szundikált mellettem az anyósülésen. Ha összegeznem kellene ezt a két évet, akkor elbuktam pár százezer forintot, rengeteg felesleges időt és az autóvezetés iránti lelkesedésemet.”

Fotó: The Washington Post

Anna azért fizetett, mert félt, hogy a megszületendő kisbabája nem fogja bírni a tanulással járó stresszt. „Semmi extra, csak a szokásos kis magyar valóság és lehúzás... Egy idős, goromba bácsi lett az oktatóm, akivel a rutinra szánt 10 órából az első háromban nem csináltunk semmit: ültünk a kocsiban, vagy bambultunk a motortér felett, de a járgányt még csak be sem indítottuk.

Mivel nő vagyok, három lépés távolságból mutogatta, melyik krigliben milyen folyadék van, ha közelebb mentem, rámripakodott, hogy hozzá ne merjek nyúlni a kocsihoz. Utána 4-5 órán át kettes-alapjáratban köröztünk a pályán, a célmegállást gyakorolva. Tíz óra után bemerészkedtünk a parkolós-emelkedős-saroktolatós terepre is, azzal a kitétellel, hogy még aznap befizetek tíz pluszórát, mivel nem haladtunk semmit. Keserű voltam, a bácsi ordított velem, mint a sakál, én meg csak nyeltem a könnyeimet, hogy tényleg milyen béna lehetek, és hogy ezért még súlyos ezreket fizetek is.”

Majdnem félrenyelte a kakaós csigát

A rutinvizsga előtt felajánlották, hogy 10 ezerrel be tudja biztosítani az eredményt, de ebbe még nem ment bele. A forgalmi vizsga viszont már egybeesett a terhesség utolsó időszakával, ezért ő maga vetette fel a jatt lehetőségét: „Kerek-perec rákérdeztem egy reggeli dugóban araszolva, hogy mennyibe kerül, ha nem szeretnék megbukni. Az oktató majdnem félrenyelte a kakaós csigát, és leteremtett, hogy ilyet nem kérdezünk, pláne nem így nyíltan, izé-hozé, miről beszélek, mit képzelek. Közben felírta egy cetlire, hogy 30, én meg bólogattam színváltós fejjel. Aztán gyorsan összetépte a fecnit.

Hamar bejelentett vizsgára, korábban kellett odamennem, a tanulóigazolványomba kellett tennem a pénzt. A vizsgabiztos cserébe végig adminisztrált és telefonált a vizsga során, a párhuzamos parkolásnál ennek ellenére annyira izgultam, hogy szinte az oktató állt be a kocsival. Végül negédes mosollyal gratulált a 'sikeres' vizsgához és a babához, a 33. hétben voltam ekkor.”

Sok volt ez zsenge bölcsész lelkemnek

Géza külön bölcsészek számára meghirdetett tanfolyamon szerzett rossz tapasztalatokat: „Sikerült kifognom egy pszichopata oktatót, aki a tanpályán minden egyes kisebb bakim után artikulátlanul elkezdett üvölteni, közben ütve a műszerfalat, hogy mekkora fasz vagyok.” A rutinvizsga fejenként háromezer forint jattért cserébe mindenkinek sikerült, a vizsgáztató nem is vett részt a vizsgán, mert „sürgős dolga akadt”. Géza nehezen viselte: „Sok volt ez zsenge bölcsész lelkemnek.”

Kis kihagyás után az oktató egyik ismerősénél folytatta, mivel az eredeti oktató büfésnek állt. „Ugyan ő is egy súlyos paraszt volt, de legalább korrekt és nem üvöltözött, rendesen meg is tanított vezetni. Vezetés közben teli szájjal az évfolyamtársnőim melléről beszélt, hogy ki hord melltartót, ki nem, kinek hajolt be a dekoltázsához, melyiküket hogyan húzná meg.” Egy másik diáklányt is zavart az állandó közeledés, őt még a sikeres vizsga után is hívogatta az oktatója—persze randevút kérni önmagában még nem zaklatás.

A jatt a forgalmin 10 ezer forint volt, Géza szerint aki nem hozta, nem ment át. „Én vittem, és a vizsgán a vizsgabiztos (enyhén szederjes arcú idősebb, valószínűleg a Kádár-rendszerből itt maradt szaki) látványosan ügyet sem vetett, hogy mi a búbánatot csinálok az Örs vezér tere környékén. Mondjuk nem hibáztam, mert tényleg nagyon összpontosítottam, de gyanítom, hogyha nem tejelek, találtak volna olyan hibát, hogy elvágnak.”

Nekem kellett elpakolni a piákat

Sokan arról panaszkodtak, hogy az oktatók a tanórák ideje alatt saját ügyeiket intézik: „A második oktatómat kedveltem, bár ő is lehúzott vagy 15 plusz órával, meg szeretett postára, bankba járni az órák alatt, vagy tízórait vinni a családnak. De legalább nem ordított-káromkodott a pénzemért cserébe.”

Egy másik olvasónk a teherautó-jogosítvány mellé kéretlenül pakolási tapasztalatot is szerzett: „Óra alatt mentünk a futóműveshez, szereztük be a kutyatenyésztő haverjának a jópár raklap száraztápot, cipeltük az antik bútort az Andrássy útról, mondván ezek is hozzátartoznak a gyakorlathoz, és hát egy teherautót megpakolva mennyivel másabb irányítani, mint anélkül...”

Ferinek még az italosüvegeket is segítenie kellett eldugni a beszerzőkörutak után: „Úgy éreztem magamat a vezetési órák alatt, mintha egy alternatív GTA [Grand Theft Auto számítógépes játék] világában lennék. Az oktatómat számtalan helyre kellett elfuvaroznom a kisebb személyes ügyeinek a lebonyolítása végett. Tartozásokat gyűjtögetett be, ahonnan éppen be tudta, vagy a Mars tér kellős közepén például egy piával teli szatyrot adtak be az ablakon. Egyszer nekem kellett elpakolni a piákat az ülések alá meg a csomagtartóba, hogy ne vegyék észre, amíg ő ment elintézni egy másik ügyet. Persze ez mind az én befizetett óráim alatt történt. Na de sebaj, gondoltam, hiszen alapjáraton jól teltek az órák.”

Padlógázzal fordítva

Egy hivatásos gépkocsivezetőként dolgozó olvasónk szerint katasztrofális a helyzet „Az elméleti tanfolyamot, aki teheti meg sem tartja, ha van mód, az órákat sem vezettetik le. C kategóriánál a műszaki oktató a teljes fékkel és működésével kapcsolatos anyagot 15 percben leadta. A hiba biztos bennem van, ha meg is szeretnék állni, vagy ha tudni szeretném, hogy hivatásos gépkocsivezetőként a világ végén egy meghibásodással tovább mehetek-e vagy sem. A KRESZ még rosszabb, friss jogosítványos fiatalok alapvető dolgokkal nincsenek tisztában (sebességhatárok, jobb kéz szabály, táblák, stb.). Na de mi lesz ennek a hatása? Sok tapasztalat nélküli fiatal padlógázzal hajt fel fordítva az autópályára, esetleg nekem kell megállnom és az út szélén elmagyarázni, hogy mit rontott el, ami miatt most az árokban landolt. Sebkötözés közben volt már rá lehetőségem több alkalommal is.”

Mások szerint is felelőtlenség vezetni nem tudó embereknek jattért jogosítványt adni: „A jogosítvány megszerzésekor megtapasztalt korrupciós környezet nagyon rossz hatással van a zömében húszas éveiben járó vizsgázókra, ha cinikus lehetek, akkor már ott megtapasztalják a fiatalok a közmorált.”

Kicsit csöbör-vödör feeling

Egy olvasónk a saját példáján érzékeltette, miért felelőtlen a rendszer: amikor a kenőpénzen vett jogosítvány megszerzése után gyakorlóórákat kezdett venni, az új oktató egy minikvízzel fogadta. „Három kérdést tett fel: mire való a tengelykapcsoló, hogyan működik, és mi történik, ha gázt adok. Persze fogalmam nem volt. Erre mutatott nekem egy működő motor-makettet, kardántengellyel, motorral összekötve, benne a szelepeket. Megvilágosodtam. :)”

Hozzátette, most Kanadában újra le kell tennie a vizsgát, és ott sem rózsásabb a helyzet: „Nevetséges a rendszer szerintem, és a korrupció is körülbelül ugyanolyan magas szintű, mint otthon. Kicsit csöbör-vödör feeling, juhééjj!”

Franciaországban élő olvasónk arra emlékeztet, hogy itthon jóval olcsóbban lehet vezetni tanulni, mint Nyugaton: „Alaphangon 1500 euró egy B kategóriás jogsi, a benzinárak pedig uszkve 5-8 százalékkal magasabbak, mint otthon. Múlt héten talán 1,51 eurót fizettem a 95-ös literjéért. Ezen is érdemes elgondolkodni.”

A szlovák helyzetet jól ismerő olvasónk szerint kenőpénzzel együtt is megéri Magyarországon megszerezni a jogosítványt, pedig tanulóként Szlovákiában is választhat magyar nyelvű oktatást. Ő E és D kategóriás jogosítványt is szeretne szerezni a közeljövőben, és mindkettőnél meg készül kenni a vizsgabiztost, leginkább empátiából: „Már a legelső alkalommal adom a kenőpénzt, mert a vizsgadíj 11, illetve 20 ezer forint, és abból a vizsgáztató csak egy szaros 500 forintot kap.”

Kitartás, becsület, forgalom a Holdon

Aki ezek után azt hiszi, hogy csak jattolva lehet átmenni, vegyen példát Dávidról: „Mind a lehetséges öt kategóriás jogosítványom megvan, ebből négyet a közelmúltban szereztem meg. Mindig elsőre átmentem, mindenféle korrupciós kísérlet nélkül. A vizsgák előtt az elméletet otthon megtanulgattam, nem vettem plusz órákat, sőt többnyire a kötelező óraszámra sem volt szükség. Ezt talán az árnyalja, hogy Békéscsabán nem sokkal nagyobb a forgalom, mint a Holdon, bár szuicid hajlamú kerékpárosok, gyalogosok mindig akadnak, de ezzel együtt szerintem nem túl nagy kihívás egy kis odafigyelés és gyakorlás mellett teljesíteni a vizsgát.”

Több olvasónk azért ragadott klaviatúrát, hogy tudassa velünk: megvesztegethetetlen, kompetens és jófej oktatók és vizsgabiztosok is vannak. Ebben mi sem kételkedtünk sosem, örömmel olvastuk például Gábor elégedett sorait: „Az oktatóval semmi kifogásom, korrekt, szakszerű volt. Segítőkész, le a kalappal előtte, összességében tökéletesen meg vagyok elégedve. Az oktatótól tanultunk sokat a vezetésről, az írott és íratlan szabályokról is.” Egy másik olvasónk hiába ejtett el tájékozódó célzásokat, oktatója rendíthetetlenül becsületesnek bizonyult: „Az én esetem kivétel. A forgalmi vizsga előtt finoman rákérdeztem az oktatónál, hogy hogy is megy ez mostanában, de úgy nézett rám, mint egy ufóra.”

Soha nem találkoztam korrupcióval

Fotó: Philippe Lopez

Közben több oktató is kiállt a szakma becsületének védelmében. Egyikük soha nem tapasztalt a leírtakhoz hasonló történetet: „1989 óta vagyok oktató, három városban dolgoztam, dolgozom. Soha nem találkoztam korrupcióval, és nagyon nem értem, hogy miért csak a rosszakról kell cikket írni, miért csak ezeknek van hírértéke! Vannak jó és rossz taxisok, vannak jó és rossz tanárok. Így van ez az oktatókkal is!” Ő egyébként Facebook csoportot szervezett, itt elemzi diákjaival a vizsgákon történteket.

Egy másik oktató felháborodva vonta kétségbe a történeteket: „Ez a cikk egy szemenszedett hazugságsorozat. Minden területen lehetnek szélhámosok, talán a gépjárművezető képzésben is, de nem ez a jellemző. A nagy többség nevében ki kell kérjem a cikkben történt általánosítást. Ugyanakkor elismerem, lehetnek ügyeskedők, ezt azonban ügyetlen módon, nem megfelelően és nem azokra bízzák, akik egyszerűen véget vethetnének. A cikk tele van ellentmondással. Az oktató semmiképpen nem abban érdekelt, hogy néhány ezresért kevesebb munkája legyen. A jelen vizsgakövetelmények nincsenek arányban a kezdő szintű autóvezető jártasságával, nem életszerű, amit kérnek! Van más gond is, de ezeket a kötelező továbbképzéseken senki nem hallgatja meg. Az ilyen cikkek még jobban ellene hangolják a leendő ügyfeleket az oktatóknak.”

No, majd legközelebb

Az ellentmondás az előző cikkünk alapján lehet, hogy látszólagos: azoknak az oktatóknak, akik a hivatalosan kapott pénzből a benzinköltséget is alig tudják fedezni, mindenképpen megéri benzinköltség és amortizáció nélkül csúszópénzhez jutni. Az előző cikkünkben leírtakkal összhangban elképzelhető, hogy épp ezért Budapesten jellemzőbb a kenőpénz, mivel szakértők szerint itt a nagy verseny miatt az óradíjak alacsonyabbak, a szakma megbecsültsége mélyrepülésben van, és a megélhetési költségek ráadásul magasabbak. (Mindkét levél szerzője vidéken oktat egyébként.)

Az egyik oktató részletesen leírta, milyen rendelkezésekkel próbálják visszaszorítani a visszaéléseket: „2012 óta olyan szigorítások vannak a szakmánkban, hogy az eddigi szabadságunk – munkabeosztásunkban és vezénylésünkben – eléggé elveszett. Naponta, óránként még a kilométeróra-állást is jegyezni kell a vezetési kartonban. Kezdési, végzési órát, percet aláírni, naponta vezetni. („Jaj Istenem, úgy néz ki, bent felejtettem, no, majd legközelebb” – idézi fel oktatója kartonvezetési szokásait egy olvasónk, akivel oktatója végül valótlan adatokat íratott alá. „Pár alkalom után mondták, hogy milyen jól megy, lehet, hogy az éjszakai vezetést, autópályát nem is kellene erőltetni.”) A mi megyénkben rendszeres ellenőrzések vannak, akármikor megállíthat minket a NKH szakfelügyelője. Tehát esély sincsen a maszek órákra vagy hasonlókra! Az igazolványunkat a nyakunkban kell viselni, a kocsiban pedig nem ülhet más, csak akit a jogszabály megenged.”

Különvélemény

Egy volt autósiskola-tulajdonos szerint a közölt történetek nagyon is valós képet festenek a szakmáról: „A piacvezető egy időben elkezdte 10 ingyen órával és 35 ezer forint alatti reklámokkal csalni a tömegeket. Ebből az oktató óránként 1000 forint alatti összeget kapott, és belekényszerült a 30 óra alibizésbe, majd a végtelen pótóráztatásba, majd a vizsgák eladásába.” Az oktatók pedig szerinte „csak beszélnek arról, hogy mennyire szar érzés nekik becsapni a tanulót, ha nem tehetik, már szenvednek nagyon.”

Anonim forrásunk összességében úgy látja, hogy (amint azt előző cikkünkben is megírtuk) az autósiskolák a túl alacsony óradíjakkal maguk kényszerítik trükközésre az oktatókat, ahelyett, hogy felügyelnék a legális működést. Emellett azt sem tartja fairnek, hogy a reklámokban megtévesztően alacsony összegeket tüntetnek fel, ami félrevezeti a tanulókat és ellehetetleníti a korrekt tájékoztatást. „Parlagi stílusban, átverős reklámokkal, 90 százalékban eladott vizsgákkal oktatnak a Hatóság asszisztálása mellett” – összegezte tapasztalatait.

Tippek, trükkök

Több olvasónk is javasolt megoldásokat, Miklós szerint például a tanárok helyzetét kellene élhetőbbé tenni: „Én sajnos megértem, ha valaki hálapénzre szorul – bár az én oktatóm az én huszasomból nem tett el semmit, nyilván sokan vannak, akik ebből bizniszt csinálnak.”

Felmerült az is, hogy statisztikát kéne készíteni arról, hogy a balesetek okozói kinél tanultak. „Érdemes lenne statisztikai módszereket is bevetni a közlekedésbiztonság javítása, illetve a korrupció visszaszorítása érdekében. Lehetséges, hogy egyes oktatóknál vagy vizsgabiztosoknál végzett és később balesetet okozó gépkocsivezetők halmozottan fordulnának elő a vizsgált mintában.”

A korábban megszólaló oktató szerint az ellenőrzést az autósiskola végezhetné az oktató felett, de ő is elismeri, hogy jelenleg ez a rendszer nem működik elég jól. Felmerült a kocsiba épített kamera használata is, de ezt a másik megszólaló oktató nem tartja jó ötletnek, mivel a vizsgabiztos ekkor pozitív összkép és kisebb hibák esetén sem tudna újabb lehetőséget adni a hibázó, de felkészült tanulóknak.

Az előző cikkünkben ismertetett oktamétert sem tartja jó megoldásnak, mivel szerinte nem tudná kezelni azokat a helyzeteket, amikor például haza kell küldeni a másnapos tanulót, vagy lejár a kártyáról a pénz. „Volt már, hogy az egyetemista full másnaposan jött vezetni, és haza kellett küldeni. De ilyenkor bukta az óráját, hiszen nem miattam maradt el. Ezt az oktaméterrel nem tehetem meg, hiszen a tanuló kártyája indítja el a munkaidőt!”

Forrásaink nevét a felismerhetőség kizárása érdekében megváltoztattuk.
Továbbra is gyűjtjük a mindennapi korrupcióhoz kapcsolódó témajavaslatokat és történeteket a folytatáshoz. Kaptunk és várunk még történeteket hálapénzes visszaélésekről, esendő kalauzokról és utasokról, a kenőpénz és korrupció minden oldaláról. Írja meg ön is történetét szerzőnknek—az eseteket természetesen névtelenül vagy álnéven közöljük.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!