További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Szerda hajnalban tartott hazafelé Imre két külföldi barátjával, amikor egyikük betért a Harminckettesek tere közelében lévő egyik nemzeti dohányboltba, miközben Imre megcsókolta a kint maradó, szintén férfi barátját. A közeli boltosnak ez nem tetszett.
Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!
– mondta Szijártó Imre beszámolója szerint a férfi, aki egy baseballütővel fenyegetve lépett ki az üzletből. Imre ekkor rendőrt hívott, mert veszélyben érezte magát. Elmondása szerint a rendőrök 30-40 perccel a hívás után értek ki a helyszínre. A Társaság Egy Tudatos Társadalomért Facebook-oldalán közzétett beszámoló szerint a baseballütővel fenyegető boltoson kívül az üzlet egy másik alkalmazottja is inzultálta Imrét és a barátját, a következőket mondta:
apátok büszke lenne rátok, buzeránsok!
A rendőrök sem segítettek, sőt
Imre azon háborodott fel, hogy a kiérkező rendőrök az egyértelmű helyzet ellenére nem intézkedtek megfelelően, hanem Imrét és a barátját vádolták közszeméremsértéssel.
Ők külföldiek, de azért tudhatnák, hogy ez itt még mindig Magyarország
– mondta az egyik rendőr Imre szerint, két barátja nem beszél magyarul. Imre szerint egyértelmű volt a helyzet, és a rendőrök is elismerték a támadás homofób indítékát, de erre a férfi is többször felhívta a figyelmet. Ennek ellenére a rendőrök „valamilyen könyvből” felolvastak egy részt a közszeméremsértésről, és a boltosnak azt javasolták, hogy emiatt tegyen feljelentést. Imrééknek ugyancsak azt javasolták, hogy tegyenek feljelentést a boltos ellen.
Imre, aki egyébként Londonban, a University College Londonon tanul politológiát és kelet-európai tanulmányokat, angol barátjával csókolózott, aki finn állampolgár is. „Az is felháborító volt, ahogy a rendőrök minket kezeltek, tőlünk megkérdezték, hogy ittunk-e aznap este, de a baseballütővel fenyegető férfitől nem. A barátom nagyon fel volt zaklatva, és emiatt idegesen elkezdett fel-alá járkálni, de a rendőrök rászóltak, hogy maradjon egy helyben” – mondta a férfi az Indexnek.
„Nemcsak a támadás és a fenyegetés a felháborító, előfordul, hogy az emberek nem úgy viselkednek, ahogy az a közösségi együttélésnek megfelel, hanem a rendőrség eljárása volt rossz. Ekkor éreztem azt, hogy valami rendszerszerűen nem működik.” Imre szerint őt érte támadás, és a rendőrök mégis őt állítottak be jogellenes cselekmény elkövetőjének. Imréék elmondták a rendőröknek, hogy a boltos baseballütővel fenyegette őket, a rendőrök be is mentek az üzletbe, de „nem találták, vagy nem is keresték” az eszközt.
Sosem ért atrocitás azért, mert meleg vagyok
„A támadás után hazamentünk aludni, másnap, szerdán pedig bementem a nyolcadik kerületi kapitányságra feljelentést tenni.” Imre beszámolója szerint a rendőrök itt azt válaszolták, hogy az ügynek már folyamatban kell lennie, ezért felesleges újabb feljelentést tenni. A férfi az Indexnek azt mondta, hogy ha mégsem indul eljárás, biztosan feljelentést fog tenni.
A rendőrséget kerestük, hogy indult-e valóban eljárás, de még nem válaszoltak.
„A Független Rendészeti Panasztestülethez fordulunk a rendőrök viselkedése miatt” – mondta el még Imre, ehhez a Háttér Társaság a Melegekért nyújt jogi segítséget. „Korábban sosem volt részem hasonló megkülönböztetésben, sosem ért atrocitás azért, mert meleg vagyok” – mondta az Indexnek Imre, aki egyébként nyíltan vállalja homoszexualitását.
A rendőrök mulasztottak
„Egy bűncselekmény történt, közösség tagja elleni erőszak kísérlete" – mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért munkatársa. "Ezután kiérkeztek a rendőrök, akik ahelyett, hogy az elkövetővel szemben jártak volna el, a sértettet kezdték vegzálni" – foglalta össze a lényeget a szakértő.
A közösség tagja elleni erőszak súlyos bűncselekmény, alapesetben egytől öt évig terjedő, felfegyverkezve elkövetve pedig kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A baseballütő is megalapozhatja ezt a minősítést, mondja a Háttér Társaság munkatársa, tehát a rendőröknek ennek megfelelően kellett volna eljárniuk: össze kellett volna szedniük a bűnjeleket, a baseball ütőt meg kellett volna szerezniük, ki kellett volna hallgatniuk a bolt alkalmazottait. Ez egy komoly bűncselekmény, a rendőrök pedig mulasztottak.
„Az utcán csókolózni semmiképp sem jogellenes, ez abszurd" – mondta a Dombos Tamás arról, hogy a rendőrök a boltosnak is javasolták, hogy tegyen feljelentést. Ha a rendőrök csak az azonos neműek csókolózását tartják bűncselekménynek vagy szabálysértésnek, az szexuális orientáción alapuló diszkrimináció, ami tilos. Ha pedig a rendőrök azt gondolják, hogy az utcán bárkinek tilos csókolózni, akkor nem ismerik a jogszabályokat, tette hozzá Dombos, az Imrének jogi segítséget nyújtó egyesület munkatársa.
Tiltakozó akciót szerveznek
A rendőri intézkedés elleni tiltakozásul vasárnap délutánra megmozdulást hirdetett a Társaság Egy Tudatos Társadalomért (TETT) nevű civil szervezet. Az „Ez itt még mindig Magyarország?” című esemény Facebook-oldalán azt írják, fél 5-kor találkoznak a Harminckettesek terén, ahol először átadnak egy panaszlevelet a boltnak, majd átsétálnak a rendőrség épületéhez, ahol egy a gyűlölet-bűncselekményről szóló ismertetőt készülnek beadni.
A szervezők szerint a fenti eset után „talán joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy amennyiben etnikai/vallási/szexuális/egyéb hovatartozás miatt fenyegetés vagy bántalmazás ér valakit, kihez fordulhat segítségért”.