Tévedésből mondott százezret Hoffmann
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az erőforrás-minisztérium óriási konferenciát szervezett a tanároknak, amelyen Balog Zoltán miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy mi változik az új tanévben, és hogy a kormány eddig mennyi mindent tett az oktatásért. A konferenciára, amelyet a minisztérium „Országos Szakmai Tanévnyitónak” hív, az egész országból érkeztek pedagógusok
Hoffmann: lesz olyan tanár, akinek a fizetése százezer forinttal növekszik
Hoffmann Rózsa Balog Zoltán után tartott mintegy húszperces beszédet. Ebben azt mondta, hogy lesz olyan tanár, akinek a bruttó fizetése szeptembertől akár 100 ezer forinttal is növekszik – ez közben a kivetítőn egy táblázaton is látható volt. Hoffmann Rózsa szerint azoknak a pedagógusoknak nő 149 ezer forintról 254 ezerre a bruttó bére, akik 20 éve vannak a pályán és egyetemet végeztek. A közönségben ezt mindenki izgalommal fogadta, érezhető morajlás futott végig a termen.
Ezek az adatok egyszerűen tévesek. Hoffmann Rózsa a főiskolai végzettségű tanárok mostani bérét hasonlította össze azzal, amit szeptembertől az egyetemet végzettek kapnak. Ez magáról a diáról látszik, amin ugyanaz a szám szerepel a főiskolai és az egyetemi végzettségű tanárok mostani fizetése mellett. Az egész valószínűleg csak egy véletlen elírás: ami azonban furcsa, hogy az államtitkár ezalapján aztán többször is elmondta, hogy több mint 100 ezerrel nő az egyetemet végzett, 20 éve tanító pedagógusok bére.
Ez lesz igazából
Valójában egy olyan tanár, akinek egyetemi diplomája van, és 20 éve tanít, most nem bruttó 149 ezer forintot, hanem bruttó 172 ezer, ha szakvizsgája van, bruttó 197 ezer forintot keres. Ez azt jelenti, hogy a bruttó keresetnövekedés 81 280, illetve 56 428 forint.
Egyetemi diplomával | Főiskolai diplomával | |||||
pedagógus-szakvizsga nélkül (H) | pedagógus-szakvizsgával(I) | szeptembertől | pedagógus-szakvizsga nélkül (F) | pedagógus-szakvizsgával (G) | szeptembertől | |
20 év után | 172.883 Ft | 197.735 Ft | 254.163 Ft | 149.175 Ft | 155.258 Ft | 231,966 Ft |
Az adatok forrásáért lásd a minisztérium saját oldalán közzétett bértáblát (az egyetemet végzettek a H és az I kategóriába, 20 év tanítás után a 7. fizetési fokozatba tartoznak).
Ez a növekedés persze még mindig óriási, és Hoffmann Rózsa valószínűleg tényleg véletlenül tolta meg 20 illetve 40 ezer forinttal. Ami viszont tényleg félrevezető, hogy ez a bruttó adat: ha 34%-os adóterhelés mellett kiszámoljuk a nettókat, a valódi bérnövekedés még azoknál is közelebb lesz a 40 ezerhez, akiknek a bére egyébként 80 ezer bruttóval nő.
Egyetemi diplomával | Főiskolai diplomával | |||||
pedagógus-szakvizsga nélkül (H) | pedagógus-szakvizsgával(I) | szeptembertől | pedagógus-szakvizsga nélkül (F) | pedagógus-szakvizsgával (G) | szeptembertől | |
20 év után | 114.102 Ft | 130.505 Ft | 167.748 Ft | 98.436 Ft | 102.470 Ft | 153.098 Ft |
Végül az is lejön az emelésből, hogy elveszik a túlóradíjakat, ami a pedagógusok felét érinti. Ez átlagosan az alapfizetésének 10%-a volt, tehát kicsit több, mint 10 ezer forint. Így a 20 éve egyetemi végzettséggel tanítók felénél a növekedés 30-40 ezer körüli. Ebből még mindig lejön, hogy néhány tanártól béren kívüli juttatásokat, például a BKV-bérletet és a cafeteriát is megvonnak (igaz, ilyen eddig sem járt mindenkinek).
A növekedés ezzel együtt is jelentős lesz, és az is igaz, hogy nagyon hosszú idő után először kapnak a tanárok fizetésemelést. Ráadásul a kormány azt ígéri, ezután évente emelik a bérüket, és ha a tanárok az új minősítési rendszerben magasabb fokozatba kerülnek, megint nő a fizetésük.
A minisztérium szerint Hoffmann tényleg tévedett, viszont az intézményvezetők bruttója valóban 100 ezernél is többel nő
Az új változat szerint azok a hátrányos helyzetű településeken dolgozó intézményvezetők járnak jól, akik csak az alap vezetői pótlékban részesültek, amely eddig 20 ezer forint volt. Szeptembertől ez 67 777 forint lesz. Ha ehhez hozzáadjuk a bruttó 50 ezres emelkedést, akkor már tényleg 100 ezer fölötti az emelés.
Azt is írják, hogy Hoffmann Rózsának rengeteg munkája volt abban, hogy elérje a jelenlegi bérnövekedést, és az, hogy ezt sikerült kiharcolnia, sikertörténet. Ezért tisztelet járna neki, nem pedig napi szinten történő állandó támadás.
Erről volt még szó
A konferencián egyébként Hoffmann Rózsa még arról beszélt, hogy
- az önkormányzatoktól visszavette az iskolákat az állam, így mostantól nem kell az önkormányzatnak kigazdálkodnia az iskola működtetését, hanem a központi költségvetés fizet.
- az 1., 5., és 9. osztályban bevezették a mindennapos testnevelést,
- 2016-tól már csak akkor érettségizhetnek a diákok, ha előtte 50 óra közösségi szolgálatot teljesítettek,
- bevezették a kötelező erkölcstant / hittant,
- megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar és
- mostantól az igazgatókat a miniszter nevezi ki.