Műhiszti-e a tankönyvek körüli mizéria?

Itt az iskolakezdés, de már áll a bál a tankönyvellátás miatt. Miről is van szó?

• Hoffmann Rózsa irányítása alatt államosították és központosították a tankönyvellátást.
• A könyvellátásban a Kello nevű állami cég lett a mindenható: a kellósok szerzik be a kiadóktól és osztják el az iskoláknak a könyveket, az iskolák pedig a Kellóval állnak kapcsolatban. A Kello egyfajta tankönyvközpontként működik.
• A Kello egyedül képtelen lenne a kiszállításra, ezért alvállalkozókat vont be, ezek pedig további alvállalkozókat.
• Vannak olyan iskolák, ahová az alvállalkozók alvállalkozói még mindig nem szállították ki a könyveket, pedig napokon belül itt a tanévkezdet.
• A minisztérium szerint minden rendben van. Mások tankönyvkáoszról és botrányról beszélnek. Az igazság valahol a kettő között van.

Mi volt régen?

Mielőtt a tankönyvpiacot államosították, az iskolák maguk intézték el, milyen könyveket és honnan szereznek be, így végső soron az ő felelősségük volt, hogy a tanulók időben megkapják ezeket. Minden iskola máshogy intézte a beszerzést: volt úgy, hogy a szülőknek egy megadott könyvesboltban kellett megvásárolniuk, máskor az iskola falain belül megtehették ezt. Legtöbbször még augusztusban, napokkal az iskolakezdés előtt, de semmiképpen sem szeptember első hetében. A kiadóknak nyilván érdekében állt, hogy minden flottul menjen, ezért általában a beszerzés és elosztás fennakadás nélkül zajlott. Ha mégsem, s az iskolának erre lehetősége volt, akkor – tanulva az esetből – legközelebb már más céggel szerződött. Mindez persze közel sem volt tökéletes: elszámolási viták is akadtak például az önkormányzatok, a kiadók vagy az iskolák között.

Mi változott az államosítással?

Az államosítással az egész rendszert központosították, pontosan úgy, ahogy a közoktatás egyéb területeit. Az állami tulajdonban lévő Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-re (Kello) bízott a kormányzat lényegében mindent, ami a tankönyvekkel kapcsolatos. Ez a cég szerzi be a tankönyveket a kiadóktól, ez a cég áll kapcsolatban az iskolákkal, utóbbiak tőle rendelik meg a könyveket, amiért a szülők is a Kello számlájára fizetik be a kötetek árát. A Kello lett a központ, a tankönyvek atyaúristene.

Az új rendszert már akkor bírálták, amikor még fel sem állt. A kritika egy jó része nyilván azoktól érkezett, akik kiadóként vagy terjesztőként a régi rendszer haszonélvezői voltak, ám a központosítás miatt piacot vesztettek. Az egyik, korábban az államosítást bíráló cégvezető az Indexnek most már nem is akarta kommentálni a kiszállítás körüli mizériát, mert szerinte akkor azt mondanák róla, hogy savanyú neki a szőlő. Azt azonban kifejtette, hogy amíg régen egyszerűbb volt a kommunikáció az iskola és a könyvkiadók között, a Kello egy bürokratikus mamut, amely lassan reagál a megkeresésekre és lassan is korrigál.

Csakhogy nemcsak a piaci szereplők nézték rossz szemmel a változásokat, hanem azok az iskolák is, ahol hosszú időn keresztül minden flottul ment. Minek változtatni, ha eddig minden rendben zajlott? – tették fel a kérdést, majd nem telt bele sok idő, és már meg is tapasztalhatták az új rendszer anomáliáit. Már tavasszal világossá vált, hogy a kritikák bizony nem voltak alaptalanok, ráadásul ekkor már a negatív visszajelzések nem a piacot vesztett szereplőktől, hanem a Kello közvetlen klienseitől, az iskoláktól érkeztek. Leginkább az informatikai rendszert szidták, tegyük hozzá, joggal. A Kello online rendszere eleinte például nem tette lehetővé, hogy a könyvek teljes listáját egyben láthassák és kinyomtathassák az iskola vezetői. Előfordult, hogy egy iskolában saját lajstromot szerkesztettek, és azt küldték el a szülőknek, akik jelezhették, milyen könyvet kérnek, és melyek azok, amelyeket más úton be tudnak szerezni.

A Kello újonnan kifejlesztett rendszere ráadásul akadozott, olyannyira, hogy a tankönyvrendelés határidejét is ki kellett tolni. A Kello azzal védekezett, hogy az informatikai rendszert folyamatosan fejleszteni kell, hiszen az még új. Csakhogy ugyanez az informatikai rendszer a kiszállításoknál sem állt a helyzet magaslatán, bár az állami céghez közel álló forrásaink szerint az informatikusok mindent megtettek, hogy a hibákat korrigálják. Ez viszont kevésnek bizonyult, és már a központosított ellátás következő fázisában, a terjesztésben okozott fennakadásokat.

Utóbbi már a Kello alvállalkozóinak nehezítette meg a dolgát. Hiába ugyanis a központosítás, a Kello egyedül képtelen lenne az országos terjesztésre, ezért alvállalkozókkal kellett szerződnie ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen a kiszállítások teljesítésére ilyen rövid idő alatt.

Hat régióközpontra osztották fel az országot, ebből egyben a Kello, a többi ötben pedig más, privát cégek, valamint az állami Posta szórja ki a könyveket. Az alvállalkozók közül pedig többen ugyancsak alvállalkozókkal dolgoznak, hogy teljesíteni tudják, amit vállaltak, és időre kiszállítsák, amit kell.

De kinek mit jelent az „időre”?

A régi rendszerben, amikor az iskoláknak szabad kezük volt, a legtöbb helyen már augusztusban, az iskolakezdés előtt megvásárolhatták a szülők a könyveket. Ezzel szemben a mostani rendszerben ugyan a könyveket már megvásárolták, de még nem kapták kézhez. A Kello ugyanis jelezte az iskoláknak, hogy a tanulóknak csak szeptember 2-ától, azaz a hónap első hetében lehet kiosztani a könyveket.

A minisztérium szerint azonban minden rendben, ahogy egy oktatási államtitkárságon dolgozó forrás fogalmazott az Indexnek: hasonló csúszások, késések a régi rendszerben is voltak, ezekkel korábban is tele volt a sajtó. Ugyanez a forrás azt mondta: nem ígérték, hogy a tanévkezdés előtti napokban fogják kiosztani a könyveket a szülőknek, mint ahogy ezt néhány sajtóorgánum számon kérte rajtuk.

Bár Sipos Imre köznevelési államtitkár a szülők kényelmére hivatkozva jelezte az iskoláknak a szeptember elejét, valójában amiatt döntöttek így, mert lesznek olyan iskolák, ahová tényleg az utolsó pillanatban szállítanak az alvállalkozók. „A szállítást már augusztus elején megkezdtük. Tizenegy alvállalkozóm van, ennek a fele már kiszállította a könyveket, a többi legkésőbb péntekig megteszi ezt” – mondta az Indexnek Kondás Vilmos, a Makró-Book Kft. ügyvezetője, a Kello egyik alvállalkozója.

A Makró-Book az első számú régióban, Borsodban, Hevesben, Nógrádban és Pest megye Dunától keletre eső területein terjeszti a könyveket. Kondás szerint először azokba az iskolákba szállítottak, ahol tudták őket fogadni, de voltak olyan intézmények, ahol szabadságolások vagy éppen felújítási munkák miatt nem. Az ügyvezető szerint bár feszítetten kell dolgozniuk, de teljesítik a feladatot, és amúgy sem kezdők ezen a téren. „1994-től ezen a piacon vagyok, a cégem benne volt az első tíz, könyvterjesztéssel foglalkozó vállalkozások között” – büszkélkedett. Szerinte nem igaz, amit a sajtó a csúszásokkal kapcsolatban írt, bár azt hozzátette, hogy csak a saját régiója nevében tud nyilatkozni.

A dél-alföldi régiót, Szolnokot, Bács-Kiskunt és Csongrád megyét ellátó Szathmáry Könyvkereskedés vezetője megkeresésünkre elmondta: 99 százalékban már leszállították a tankönyveket, legkésőbb péntekig végeznek a maradékkal.

Az, hogy a kiszállítók vért izzadnak, jól jelzi, hogy Kello egy másik alvállalkozójánál, a Tanáruda-Perfect Kft.-nél hiába érdeklődtünk, az ügyvezetőt éppen azért nem tudták kapcsolni, mert – mint azt a munkatársa elmondta – a kiszállítások miatt rendkívül elfoglalt. Így azt sem tudtuk meg, mennyi iskola lehet, ahová még nem szállítottak és befejezik-e időre a munkát.

A Postát nem számítva még egy alvállalkozója van a Kello Kft.-nek, mégpedig a Demegil. A cég vezetője, Gaál Dezső az Indexnek azt mondta: közelítenek a 90 százalékos kiszállításhoz. Szerinte a végső határidő a tanév kezdete, azaz szeptember 2-a, de értelemszerűen figyelembe veszik, hogy közvetlenül előtte a hétvége van. Mindebből arra következtettünk, hogy ez a cég is legkésőbb péntekre akar végezni a szállítással. (A hivatalos menetrend szerint egyébként augusztusban kell kiszállítani a könyveket.)

Ha káosz nem is, bosszankodás lesz

Az iskolákból érkező panaszok nem csak csúszásról szóltak. Néhány tankönyvfelelős (minden iskolában kineveztek ilyen embert) azt kifogásolta, hogy a raklapon érkező szállítmányokat a tanároknak kellett felcipelniük az osztálytermekbe. Azt, hogy ez mennyire volt gyakori eset, nem tudjuk, az általunk megkérdezett alvállalkozók ugyanis egytől egyig azt állították, hogy minden esetben az osztálytermekig vitték a könyveket, méghozzá a saját embereik.

Jól látható tehát, hogy az államosított tankönyvellátás eddigi szereplése nem egy sikertörténet, de káoszt is erős túlzás emlegetni. Más kérdés, hogy ez a lassan reagáló, centralizált mamut miképpen birkózik majd meg azokkal a problémákkal, amelyeket a régi rendszerben könnyedén ki lehetett javítani. Például mi történik akkor, ha egy iskola tévedésből rossz könyvet rendelt. A régi rendszerben ezt gyakran pofonegyszerűen, pikk-pakk meg lehetett oldani, hiszen közvetlen kapcsolat volt az iskola és a kiadó között. Sőt, volt, hogy a kiadó előre jelezte az iskolának a rossz rendelését, merthogy látta, a könyveiből melyik iskola mennyit rendelt. Most ezek a korrekciók jóval nehézkesebbek lesznek és látva a Kello eddigi működését, ha káoszt nem is, de rengeteg bosszúságot okozhatnak.

Ön szülő, tanár vagy miniszter, és megszívta? Vagy épp ellenkezőleg: úgy látja, hogy soha nem volt ilyen gördülékeny és sikeres a rendszer? Bármi is a véleménye, ha van saját története, írja meg nekünk!