Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A legbátrabb odacsinált

Itt az Index gólyatábori körképe! Most kiderül, hogyan mulat a jövő értelmisége, milyen a tizennyolc évesek bulija a nyár végén. Az utolsó évek egyike a mostani, amikor még erkölcstant nem tanuló középiskolások kerültek be az egyetemekre, de vajon lesz-e változás jövőre? Akikkel beszéltünk, szinte kivétel nélkül élvezték a tábort, egyszer sem érezték úgy, hogy megaláznák őket, vagy muszáj lenne részt venniük a feladatokban. Most önt kérjük, hogy pontozza a feladatokat; a 10-es a legjobb, 1-es a legrosszabb jegy. Ha van még jó sztorija, írjon a erre a a mailcímre!

Zászlórúdról három méter zuhanás, hanyatt

Fontos a közgazdaságban a bizalom, a gazdaság biztosan megfagyna, ha minimálisan se bíznánk egymásban. Ezt ismerhették fel a Corvinus gólyatáborának szervezői is, mert bizalomépítő játékokat is a programba iktattak. Megvalósították például az amerikai filmekből ismert játékot, amikor valaki feláll egy asztalra és hátradől, a többiek pedig elkapják. A közgáz gólyatáborában emelték a tétet: az asztalra rátettek egy széket, és arról lehetett hanyatt esni, de volt, aki felmászott egy zászlórúdra, és onnan zuhant három métert. „Ide már a fiúk álltak be inkább elkapni, de amúgy semmi gond nem volt” – mondta egy lány.

Bizalomjáték

Ahogy már említettük, fontos a gazdaságban a bizalom, tudták ezt a Corvinus egy másik gólyatáborában is. A frissen felvett hallgatóknak be kellett menniük egy teljesen sötét szobába, megkérték őket, hogy mindenki hagyja kint a telefonját, fényképezőjét. Bement velük egy instruktor is, aki odaállt a villanykapcsoló elé, hogy ne tudja senki felkapcsolni.

A játék lényege az volt, hogy a sötétben mindenkinek le kellett vetkőznie, és így csináltak feladatokat. „Persze azt hittem, hogy végül felkapcsolják a villanyt, ezért le sem vetkőztem teljesen, de végül senki nem kapcsolta fel a villanyt” – mondta egy gólya. Kérdés persze, hogy ha végig sötét volt, honnan lehet tudni, hogy a leendő közgazdászok tényleg levetkőztek, vagyis tényleg bíznak egymásban.

Szájból szájba

Tipikus feladat volt az, hogy a gólyáknak szájból szájba kellett átadniuk valamit. Az egyik közgázos gólyatáborban bemelegítésként egy almát, aztán már vodkát kellett végigadogatni a soron, szájból szájba. Az ELTE óvópedagógiai gólyatáborában (ahol egyébként 170 lány és 8 fiú volt) köztes megoldásként egy kockacukrot kellett továbbítani.

Odaszart az állomásra

Az akadályverseny "megbotránkoztatás" állomásán a gólyáknak kellett kitalálniuk egy performanszt, amivel meg tudják botránkoztatni a többieket.  Az egyik csapat például azt találta, ki, hogy az egyik srác felsőtestét körbetekerték celluxszal, a srác pedig letolta a nadrágját. A többiek azzal heccelték, hogy "ennyit tudsz, ennyit tudsz", mire a fiú fogta magát, és odaszart. Hogy mi szükség volt mindehhez a celluxra, azt a Corvinus bükkszéki gólyatáborát megjárt forrásunk sem tudta megmondani.

Túl sok volt a feles, be is pisilt

Akárhányszor elhangzott a MÁV szignálja, egy felesnyi sört kellett innia a gólyáknak az egyik táborban. Apránként fogyasztva állítólag jobban üt a sör, a győztes bőven száz felesen felül teljesített és a nekünk nyilatkozó diák szerint nagyon be is rúgott. Volt viszont kevésbé szerencsés versenyző is, aki egyszerűen bepisilt a sok felestől.

Pisifröccs

Szintén a „megbotránkoztatás” állomáson találta ki három fiú, hogy elkészítik a gólyatábor legexkluzívabb italát. Ehhez két fiú először belevizelt egy pohárba, amit felöntöttek borral. Harmadik társuk pedig megitta a friss, valószínűleg enyhén sós koktélt. A „megbotránkoztatás” állomás nagy sikerű celluxos feladatához hasonlóan ezt is a gólyák találták ki saját maguknak, nem a szervezők erőltették.

Egy szál vödörben

Előre súgtak a jobbfej szervezők a gólyáknak, hogy vigyenek az aznapi feladathoz törölközőt. A fiúknak-lányoknak az volt a dolga, hogy egy emberre minél több ruhát adjanak, persze aki ad, annak előbb kapnia is kell, ahogy ezt már a vesztegetésen kapott Wieszt képviselő úr is megállapította (3:40-nél), tehát sokan levették a saját ruhájuk, természetesen a köz érdekében. Akik igazán önfeláldozóak voltak, végül már egy szál vödörrel takarták el magukat. És a lányok? – kérdeztünk vissza. Ők kettővel – mondta a közgázos gólyalány.

Agyfasz állomás

Szintén a közgázos gólyatáborban volt az úgynevezett agyfasz állomás: órákon át kellett sorban állni, mire bejutott az ember a programra – ahol nem történt semmi. A hatalmas poént ennek ellenére értékelte a nekünk beszámoló gólyalány.

Kötelező vesztegetés

A műegyetem egyik gólyatáborában meg kellett vesztegetni a zsűrit valahogy, hiszen szoros volt a verseny a csapatok közt. Akadt vállalkozó kedvű lány, aki egyszerűen fogta magát, és lesmárolta a zsűrielnököt. „Ez elég durva volt, csodálkoztam is, hogy hiába teljesítettünk egy csomó feladatot, és kaptunk érte pontot, ennyivel le lehet minket győzni” – szomorkodott az egyik gólya. Végül kiderült, hogy a smárolós lány beépített ember volt a HÖK-től, és amúgy is a zsűrielnök barátnője, szóval csak vicc volt az egész.

Féljetek, kopaszok

„A gólyatábor elején büntetésből kopaszra borotválták az egyik fiút, ez eléggé megrémített minket” – mondta az egyik gólya, aki indokolatlannak találta a büntetést. Sajnos azt nem tudjuk, milyen bűnt követett el a fiú, de persze erről az akcióról is kiderült, hasonlóan a zsűrielnököt lesmároló lányról, hogy a fiú beépített ember volt, és le akarta vágatni a haját.

Lányokkal takarítanak fel

A BME egyik gólyatáborában délutánra már dinnyelé, kiömlött italok meg mindenféle mocsok volt a padlón, „teljesen össze volt már dzsuvázva.” Ekkor azt mondták, hogy a lányokkal fognak takarítani. Le kellett feküdniük a földre, megfogták a kezüket-lábukat, és úgy húzták végig őket a padlón. „Ezt nem élveztem annyira” – összegezte forrásunk, aki a többi lányhoz hasonlóan a törlőrongy szerepét játszotta ebben a játékban.

Jutalompacsi

Máshol is kellett vetkőzni, de volt, ahol még vödör sem volt. A csapatoknak minél több ruhát kellett a zsűri asztalára tenni, már mindenki fürdőruhában és boxerben állt, a zsűri meg biztatta a népet, hogy lehet lejjebb is vetkőzni. Volt, aki levette a melltartóját, az ő jutalmuk az volt, hogy pacsizhattak a zsűrivel.

Nyers húsokat fogdostunk

Erős programot raktak össze a bükkszéki közgázos gólyatáborban. Egy „szellemháznak” nevezett elvarázsolt kastélyt is létrehoztak, ahol – biztos, ami biztos alapon – a sötét szobában először egy erős lámpával elvakították a résztvevőket. Miután a gólyák alig láttak valamit, elkezdődött a szellemjárás, mindenféle gusztustalan dolgot fogdostattak meg velük, meg elmaszkírozott, szörnynek öltözött lények jelentek meg mellettük. Mint később kiderült, többek között nyers húsokat fogdostak az áldozatok, de a gólya, aki erről beszámolt, élvezte a programot.

Csúnya fiúról nem nyalunk tejszínhabot

Az óvópedagógus gólyatáborban, a 170 lány melletti nyolc fiút szétosztották a csapatok közt, és mindegyikre tejszínhabot fújtak. A lányoknak pedig le kellett nyalniuk róluk az édességet, de az egyik csapat egy „nem túl vonzó” fiút kapott. Így ők végül szabotálták ezt az akciót, és nem vettek részt a feladatban.

+1 Hetero fiúnak kell csókolózó fiúkat néznie

Nem csak diákoktól, de egy felháborodott férfitől is olvashattunk gólyatábori beszámolót, igaz, ezt az mno.hu hozta le. Az egyik mérnöki kar gólyatáborában egy hangsúlyozottan heteroszexuális résztvevőnek végig kellett néznie, ahogy két fiú csókolózik. Majd, mivel ezt undorítónak találta, arrébb kellett ballagnia, a szerző szerint ez elég felháborító dolog.

A csókolózáson kívül volt olyan feladat is ebben a gólyatáborban, ahol egy fiú fenekét kellett a többieknek leborotválniuk. „Hát, meztelen férfisegget borotválni nem lehet valami emelkedett feladat, ennek végrehajtásához nem elég csupán a sör. Érdeklődés is kell. Volt, aki megcsinálta” – tette hozzá a heteroszexualitására vélhetően igen büszke szerző.