Az MSZP leszámolt a kispártokkal
További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat - mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes kedden, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.
Az MSZP nem tart a kicsiktől
Tóbiás szerint a két kisebb párt teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg.
A DK kilenc egyéni választókerületet és öt-hat listás helyet kért, a szocialisták viszont összesen 35 körzetet engedtek volna át szövetségeseiknek, és ebből 31-et az Együtt-PM már elvitt – közölte. Hozzátette, a lista első harminc helyéből kettőt adtak volna át a Demokratikus Koalíciónak, amely ezt sem tartotta elfogadhatónak. Jelezte ugyanakkor, hogy helyi, önkormányzati szintű megállapodásokra mindkét párttal készek a szocialisták.
Kérdésre válaszolva Tóbiás József azt mondta, nem tart attól, hogy a kisebb pártok önállóan indulnak, mert a választási győzelem szempontjából legfontosabb megállapodás megszületett: a 106 egyéni választókerületben közösen állít jelöltet az MSZP és az Együtt-PM.
A szocialisták mérlegelték, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepeltetése a listán hozzájárulna-e a kormányváltáshoz, és – részben felmérések alapján – arra jutottak: ez nem segítené Orbán Viktor leváltását. Ez egybevág azokkal a korábbi sajtóértesülésekkel, miszerint az MSZP-ben a kezdetektől ellenezték, hogy Gyurcsány Ferenc akár listán, akár egyéni körzetben induljon.
Fodorék túl sokat kértek
Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke a sikertelen tárgyalás után azt mondta: nem rajtuk, hanem a szocialistákon múlt, hogy a két párt nem tudott megállapodni. Szerinte ennek oka az volt, hogy az MSZP az Együtt-PM-mel megkötött egyezség után már nem tudott újabb körzeteket felajánlani. Fodor Gábor ezt hibának tartotta, de bírálta Bajnai Gordon pártszövetségét is, amiért a szocialistákkal ellentétben nem is tárgyalt a kisebb pártokkal.
A liberális párt három egyéni választókerületben szeretett volna jelöltet állítani, és közös listán indult volna az MSZP-vel, a listán pedig három biztos befutó helyet kért, illetve három olyat, ami különösen jó szereplés esetén mandátumot ért volna. A szocialisták ezt elutasították, és tárgyalási alapnak sem elfogadható javaslatot tettek – közölte Fodor Gábor, jelezve, így önállóan indulnak a választáson.
Arra nem tudott válaszolni, hogy ez hány egyéni választókerületben sikerülhet, de azt mondta: szinte az összes budapesti kerületben és több nagyvárosban is megalakult a helyi csoportjuk.
Gyurcsányék még többet akartak
Gyurcsányék is hoppon maradtak: az MSZP az általuk javasolt kilenc helyett négy, biztosan nem nyerhető választókerületet adott volna át a DK-nak, és minden 25. listás helyet. A nekik felajánlott egyéni körzetek mindegyikét 2002 óta a jobboldal nyerte meg. Elmondása szerint a szocialisták azt is kikötötték volna, hogy ő sem egyéniben, sem listán nem indulhat a választáson, továbbá hogy a DK nem képviselheti önállóan a politikáját. A DK-elnök elmondása szerint a szocialisták kifogásokat fogalmaztak meg a DK többi vezetője ellen is.
Azt is feltételül szabta volna az MSZP, hogy a DK nem képviselheti önállóan a politikáját azokban a kérdésekben, ahol az eltér a szocialistákétól és az Együtt-PM szövetségétől. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a két párt között a határon túli magyarok, a tandíj és az adópolitika kérdésében sem volt egyetértés.
A DK ezeket a feltételeket nem fogadta el, így ők is külön indulnak. Az Index ugyanakkor úgy tudja, Gyurcsány jelezte az MSZP-nek, hogy február-március környékén még visszatérhetnek a kérdésre.
Schmuck Andorral sincs összefogás
A Schmuck Andor vezette Szocdemekkel múlt pénteken tárgyalt az MSZP, az az egyeztetés sem vezetett sikerre. Mesterházy Attila a megbeszélést követően azt írta, a Szocdemeknek a nyugdíjasok élethelyzetének javítását célzó 15 pontos javaslatcsomagjából csak nyolcat találtak elfogadhatónak, héttel kapcsolatban aggályokat fogalmaztak meg. Mivel az MSZP nem tudta teljesíteni a Szocdemek azon kérését, hogy mind a 106 egyéni jelölt garanciát adjon a 15 pontos javaslat megvalósulására, a két párt nem köt választási szövetséget.