Mint Lenke néni a Szomszédokban, úgy drogosozik az etikatankönyv

Bár az erkölcstannak elvileg kreatív, világnézetileg semleges, gondolkodtató tantárgynak kellene lennie, az ötödikes tankönyvek ezt nem mind tükrözik. Az Apáczai Kiadó kötete annyira nem felel meg a tantervi céloknak, hogy az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított az ügyben. Bár a könyv sajtóban felbukkant legdurvább mondatai közül néhány csak egy korábbi próbaverzióból származik és nem szerepel a végleges kötetben, a mű így is alkalmatlannak tűnik arra, amire létrejött. Elolvastuk a minisztérium által elfogadott felsős erkölcstankönyveket.

Nem erkölcsi kinyilatkoztatások

A hittan alternatívájaként elsőtől nyolcadikig felmenő rendszerben bevezetett erkölcstanról az ellenzéki oldalon sokan azt gondolták, hogy az Hoffmann Rózsa oktatási rendszerében a jobboldali valláserkölcsi nevelés bástyája lesz. Az etikaoktatással régóta foglalkozó szakembereknek azonban Lányi András segítségével sikerült a tárgy korábban kialakított, egyáltalán nem ideologikus tartalmát átmenteniük.

A kerettanterv megfogalmazása szerint „a pedagógus feladata nem erkölcsi kinyilatkoztatások megfogalmazása, az erkölcsi jóval kapcsolatos ismeretek vagy egyes értékek verbális hangoztatása, hanem elsősorban a figyelem ráirányítása a különböző élethelyzetek morális vonatkozásaira, a kérdezés, a gondolkodás és az állásfoglalás bátorítása”.

Az, hogy ténylegesen mi történik az órákon, a tanterv mellett leginkább a tanár személyiségén és a használt tankönyvön múlik. A tankönyv különösen fontos új tantárgyaknál és kezdő pedagógusoknál. Az erkölcstant – bár van sok állásnélküli etika szaktanár is – az iskolák nagy részében a mindössze hatvanórás tanfolyamot elvégző kollégák tanítják.

Ötödikes erkölcstanból az Oktatási Hivatal a Nemzedékek Tudása (ez a régi Nemzeti Tankönyvkiadó új neve), a Mozaik Kiadó, az Apáczai, valamint a Pedellus Kiadó könyvét engedélyezte. Bár információink szerint az utóbbi kapta a legjobb minősítést a szakmai bizottságtól, ezt alig valahol használják az országban, ahogy a kisebb és gyengébb marketingerejű kiadóknak egyébként is egyre kisebb szelet jut a tankönyvtortából.

A négy erkölcstankönyv elvileg ugyanazt a logikát követi, a gyakorlatban azonban karakteresen különböző megközelítésű, stílusú és világképű könyveket láthatunk. Mintha a szerzők nemcsak részben különböző értékek hangsúlyozását tartották volna fontosnak, de más korosztálynak is beszélnének.

Az űrlények kíváncsiak a gyerekek véleményére

A Pedellus Kiadó két évre tervezett, ötödik-hatodikos egységes kötete (szerzők: Kamarás István – Homor Tivadar – Vörös Klára) egy 15 éven át használt emberismeret – etika tankönyv továbbfejlesztett és a mostani kerettantervnhez igazított változata. A könyv egyszerre nyitott, polemizáló és gondolkodni tanító, miközben a tényszerű ismereteket a 11-12 évesek számára megfelelő mélységben taglalja.

Az énből kiindulva, a világot tágítva, párbeszédeken és rövidebb szemelvényeken (versek, szépirodalmi és ismeretterjesztő források mellett még pszichológiai szövegrészletek is) keresztül avat be a főbb témakörökbe. A tankönyv kerettörténete szerint három űrlény érkezik szeptember elsején az Alfabétagamma nevű kisbolygóról, akik egymással és a gyerekekkel beszélgetve próbálják megismerni az emberiséget.

A könyv így játékosan vonja be a gyerekeket az értékekről is szóló diskurzusba, végig törekedve a különböző szempontok megjelenítésére, anélkül, hogy elvágólagosan döntene a helyes választásról. A Pedellus erkölcstankönyve nagyon tudatosan hagyja meg a lehetőséget, hogy a gyerekek saját elképzeléseiket szabadon összevethessék a társadalom által meghatározott normákkal. 

Harry Potter és az ökológiai lábnyom

A Mozaik Kiadó könyve (Útravaló, szerzője Kapai Éva) egy Harry Potter-szemelvénnyel kezdődik, amit egy olyan olvasmány (A képzelgő) követ, melynek gyermekhősét nem értik meg a felnőttek. „Jó, hát a felnőttek azt képzelik, ők csak tudják, mi az, ami egy tízéves gyerek fejében fireg-forog”, olvashatjuk, pedig a címszereplő szerint „jobb lenne, ha az emberek kevesebbet törődnének azzal, hogy mindenben részt vegyenek, meg hogy másokat erre rávegyenek, és ehelyett mindennap eltűnődnének azon egy kicsit – magányosan! –, kicsodák is ők és mik lehetnének.”

A könyvben végig nagy hangsúlyt kap az önismeret, a források zöme (Csukás István, A kis herceg, Csipike, a mesemondó, Nemo kapitány, Gerald Durelltól a Családom és egyéb állatfajták, Darvasitól a Trapiti avagy a nagy tökfőzelékháború) a tízéves korosztálynak is könnyen érthető. A három közül ez a tankönyv tükrözi leginkább az ötödikes korosztálynak megfelelő koncepciót, írta az Indexnek Bíró Gyula gyakorló iskolai igazgató, aki főiskolán és általános iskolában is tanít etikát és tantárgypedagógiát.

Az nekünk is feltűnik, hogy a sok játékos illusztráció és fénykép között a szöveg szellős, a könyv külalakjában leginkább egy kisebbeket megcélzó foglalkoztató füzetre hasonlít. A három tankönyv közül talán ebben a leghangsúlyosabb a technológiai fejlődés és a természetkárosítás problémája, az ötödikesek többek között az ökológiai lábnyom fogalmát ismerhetik meg belőle.

Nem azt várjuk el

A három tankönyv közül a Nemzedékek Tudása kiadványa fogja a szülőket is leginkább lekötni. A többi könyvnél jóval hosszabb és sokszor nehezebb olvasmányokra épülnek a fejezetek. Megnyugtató, hogy az ötödikeseknek szóló bevezető szerint „nem azt várjuk el tőled, hogy megtanuld mindazt, amit ebben a tankönyvben leírtunk, sokkal inkább azt szeretnénk, hogy bátran elmondd a véleményedet a saját tapasztalataid alapján”. A szerzők nem akarnak egyetlen érvényes értelmezést ráerőltetni a gyerekekre, a kérdések, csoportos megvitatásra vonatkozó javaslatok kifejezetten a különböző álláspontok artikulálását helyezik előtérbe.

Az állat-ember különbségek, hogy felnőttnek jobb lenni vagy gyereknek, annak a felvetése, hogy a szabályok nem önmagukban jók, és időnként a megszegésük lehet a helyes cselekedet, megfelelő tanári óravezetéssel a korosztály számára is fontos és jól értelmezhető. Azonban, bár a tárgyalt problémák érdekesek, megfogalmazásuk helyenként egy nagyobb, talán hetedikes korosztálynak lennének inkább testhez állóak.

Szekták és drogárusok

Az Apáczai Kiadó tankönyvének (szerzők: Bánhegyi Ferenc és Olajosné Kádár Ilona) világképét és azt, hogy mit gondol a mai társadalom erkölcseiről és az erkölcstan feladatáról, szépen összefoglalja a hozzá kapcsolódó tanári kézikönyv. Eszerint a mai világban ömlesztve kapjuk „a média szinte minden csatornáján a család és a társadalom szétzilálását elősegítő, a fiatal korosztály lelkét, erkölcsét romboló műsorokat”, így hát „ismerve az iskolák (egyáltalán a tanulóifjúság) közállapotát, erkölcsi helyzetét”, az erkölcstannak társadalmi küldetése van, mely „különösen ott fontos, ahol a család gyenge láncszem”.

A tankönyv ugyan a fejlett önismeretet az egészséges erkölcsiség megalapozójának tekinti, arra nem nagyon kíváncsi, hogy mi van a gyerekek fejében. Ehelyett azt teszi, amitől a hivatalos kerettanterv éppen óv: bírál, kinyilatkoztat és prédikál. A szerzők mintha nem mindig lettek volna tisztában azzal, hogy a hittan- vagy az éppen ahelyett választható erkölcstankönyvet kellene megírniuk. Rögtön az első fejezetben felsorolják – egy kerámikust idézve – a legfőbb erényeket. A lista a hit, remény, szeretettel kezdődik, és a keresztény emberkép végig meghatározó.

De a mű legalább ennyire tűnik egy avíttas hon- és népismereti tankönyvnek és laikus nemzetkarakterológiai bevezetőnek. A szerzők szerinti nemzeti sorskérdések a legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Az erények rövid összefoglalásából a diákok megtudják, hogy, „a magyar emberek alkotókészsége legendás, amit igazol tu dósaink, feltalálóink hosszú sora”, a hősiesség „szorosan kötődik a hazaszeretethez”, a „bátor ember legnagyobb tette” pedig a vértanúság. A könyv a magyarságtudatot és vallásosságot frappánsan, csak éppen megalapozatlanul össze is kapcsolja, eszerint „a magyarok ősi hitvilága egyistenhitre épült”.

A Bagdy Emőke által is lektorált tankönyvben szereplő Böjte Csaba- és Müller Péter-idézetek, Papp Lajos szívsebész magvas gondolatai vagy éppen Szepes Mária „tízparancsolata” árulkodik a szerzők megtermékenyítő forrásairól. A spirituális életigazságok és nemzeti aranyköpések közös halmaza szolgál a gyermekek okulására, ezek beemelését a többi szövegrészhez hasonlóan bizonyára komplex pedagógiai kommunikációs hatékonyságvizsgálat előzte meg.

De az Apáczai tankönyvének talán nem is az a fő célja, hogy egy politikailag is jól köthető világképet plántáljon bele a gyerekekbe. Itt a gyerek ugya nis mellékszereplő, annak a felülete, hogy a megcsömörlött pedagógus néhány unalmas féligazság iskolai kanonizálásával hangot adjon régi frusztrációinak. A kötet egyszerűen a tanárok egy részének társadalmi közhelyekbe fordított keserűségét tükrözi.

A könyvet mintha a Szomszédok lakótelepi iskolájának tanárijában írták volna a versenyt sóhajtozó pedagógusok. A szerzők időnként egyszerűen elfeledkeznek a célcsoportról, vagyis hogy ezt elvileg gyerekek fogják olvasni, ehelyett azt sérelmezik, hogy „a tanár-diák vitában a legtöbbször a szülő is részt vesz, természetesen gyermeke oldalán”. A „Valósítsd meg önmagad!″ parancsa odavezet, hogy a gyerek csak magával törődik és önző lesz – figyelmezteti a tankönyv azt az ebadta önző gyereket. Ha ebből nem okul a hanyatló nyugat bűvkörében élő tanulóifjúság, tényleg nincs mi megmentsen minket.

A főbűnös természetesen a fogyasztói társadalom, amely „celebeket csinál és éjjel-nappal reklámhadjáratot zúdít ránk”, „mindenben a pénz az úr, az emberek nagy része a pénzért megtesz mindent”. A „szekták és a drogárusok kihasználják a lehetőséget, hogy a fiatalok társra, szórakozásra vágynak” – mondja a gondterhelt Jutka néni és Béla bácsi kórusban a kamerába. A függőségről szóló fejezet célja ilyen körülmények között nem is lehet kevesebb, minthogy „rögzüljön benne, hogy kivétel nélkül, minden szenvedélybetegséggel sújtott embernek a korábbi ostoba és felelőtlen döntése következtében megrövidül az élete”.

A rohanó világ züllött erkölcseit taglaló szentenciák között egy-egy giccsbe hajló idézet tanúskodik a szerzők idillizáló gyermekképéről, melynek se a gyerekek önképéhez, se ahhoz az improduktív keserűséghez nincs köze, ami egyébként átüt a szöveg nagy részén. De azért írjon csak szépen dolgozatot az a 2002-ben született ötödikes Pósa Lajos hallhatatlan sorairól: „Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán Csapongva illanó arany lepkék után”. Ez kell a mai gyerekeknek, nem az okostelefon, már Miska bácsi levelesládájában is ezt kérték a kispajtások.

Szóljon hozzá az Index Facebook-oldalán!

Politikai viharkeltés

Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman állampolgári panaszra kezdeményezte az Apáczai Kiadó tankönyvének vizsgálatát az Oktatási Államtitkárságnál. Az ügynek van előzménye: a szerző, Bánhegyi Ferenc egy korábbi tankönyvét az abban szereplő ténybeli tévedések és a cigányságot érő méltánytalan állítások miatt az ombudsman javaslatára Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter néhány évvel ezelőtt visszavonatta. A mostani vizsgálatot Aáry-Tamás azok miatt a sajtóhírekben szereplő idézetek (jó példa az a mondat, mely Trianonért a befogadott népeket, illetve azok szétbomlasztó hatását teszi felelőssé) miatt indította el, melyek az Oktatási Hivatal szakértői bizottságának javaslatára elvileg kikerültek a végleges kötetből.

Erőss Gábor, az Együtt-PM szakpolitikusa a könyv egészét is vállalhatatlannak tartja. Ha hatalomra jutnának – pusztán gondolatkísérletről van tehát szó –, nemcsak a könyvet vonnák vissza, hanem az erkölcstan szükségességét is átgondolnák. Az erkölcstant érő politikai kritikák tehát egyetlen tankönyv apropóján az egész tantárgy felett pálcát törnének, annak ellenére is, hogy a szakértők egyetértenek abban, hogy egy jó etikaoktatásra nagy szüksége lenne a magyar közoktatásnak.

Bíró Gyula szerint felelőtlen „az a politikai viharkeltés, amely egy jó intézményi innovációs lehetőség körül felesleges zavart kelt”. Trencsényi Borbála, a 2010-ben a Pedellus Kiadónál megjelent Emberismeret, etika tankönyv egyik szerzője is sajnálja, hogy ellenzéki oldalon sokan a tárgy egészét ördögtől valónak gondolják, hiszen „végre van egy óra, amin a gyerekekkel az értékekről lehet beszélni, és senki nem akadályozza meg, hogy ezekről éppen a korszerű, európai értékek mentén essen szó”.

Bíró összegzése szerint „a kiadók hatalmas kihívás előtt álltak azáltal, hogy egy újonnan bevezetett tantárgy esetében kellett a piaci igényeket kiszolgálni, és ezt valljuk be nem minden esetben sikerült a legjobban, de nem is annyira rosszul, mint azt néhányan próbálják politikai felhanggal fűszerezve beállítani. A tantárgy tanításának előrehaladtával valószínű, hogy a könyvek korrekciója egyes fejezetek esetében célszerű”, mondja, hozzátéve, hogy ezeket a jövőben történelem és magyartanárok helyett „felkészült erkölcstan, etika, embertan, társadalomismeret szakos tanároknak kellene írniuk”.

De hogy mennyire határozza meg a tankönyv azt, ami ténylegesen az órákon történik, igencsak változó. Gönczöl Enikő, az Edunet szakmai vezetője szerint ez leginkább a tanár szerepfelfogásán múlik. Bíró Gyula, akinek tehát összességében sokkal pozitívabb az értékelése a mi benyomásunknál az Apáczai tankönyvéről, szintén a pedagógus felkészültségét tartja legfontosabbnak: „a kreativitás, a gondolkodásra való késztetés, a vita módszerének alkalmazása nem a tankönyvtől függ, hanem a pedagógus módszertani repertoárjától” – írta az Indexnek.

A tanárnak nem is feltétlenül kell tankönyvet használnia, maga is összeállíthatja saját tanmenete alapján azokat a forrásokat, amelyeket a tantervi követelményeknek megfelelően jónak ítél – emlékeztet Bíró. „Ezt a szabadságot minden vélekedéssel ellentétben semmi nem tiltja” – fogalmazott a szaktanácsadó.