Népszavazást ír ki a Normafáról Pokorni
A múlt héten jelent meg az a törvényjavaslat, amely összefoglalja, milyen beruházásokat terveznek a Normafához. A tervek szerint három vagy négy sípályát, egy síliftet, egy új fogadóépületet építenek, továbbá futópályákat és játszótereket, nyári bobpályát, valamint szabadtéri sporteszközparkot alakítanak ki. Ehhez a tervek szerint a múlt században kiépített sípályák nyomvonalát fogják megtisztítani.
A beruházás részeként a környéken a forgalmi rend átalakítása és több új útszakasz építése és felújítása mellett több helyszínen, összesen több mint 1000 parkolóhelyet is létrehoznak. Emellett megépítik a hóágyúk működtetéséhez szükséges, mintegy 10 ezer köbméteres víztározót is, amely környezetvédelmi okok miatt az egyik már most is üzemelő parkoló alá kerülhet majd.
A parkolóhelyek egy részét úgy alakítják ki a tervek szerint, hogy onnan vagy tömegközlekedéssel, vagy célzott, a Normafára menő járatokkal jussanak el a sportolni vágyók a parkba.
A beruházással kapcsolatban több kritika is megjelent az elmúlt napokban. A kerület ígérete szerint a rehabilitáció ugyan alig jár majd fakivágásokkal, az ellenzők azonban ezt másként gondolják.
Pokorni javaslata szerint részletes Natura 2000-es hatásvizsgálatot készíttetnek, majd egy nagy nemzetközi cégre bíznák a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. A tanulmányok tartalmát számos módon ismertetik majd a kerületi lakókkal, akik ezek ismeretében dönthetnek majd a beruházásról.
![Nagyobb mérethez kattintson a képre!](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/481/4818/48183/4818324_fd263fa3144287e03fd1a3c62f437b4e_wm.jpg)
Idén már volt helyi népszavazás Budapesten: Margitsziget népe dönthetett arról, akar-e vagy sem a XIII. kerülettől a fővároshoz kerülni. A szigeten élő három emberből ketten mentek el szavazni, ők mindketten arra szavaztak, hogy maradjanak a kerületnél, ám a sziget ennek ellenére vélhetően átkerül a főváros fennhatósága alá.