Mondtam neki, megdöglesz, Petya

2013.10.02. 09:36

Hétszáz tő vadkendert találtak a rendőrök egy amatőr festő röszkei tanyája mellett a napokban. A 46 éves, egykori állami gondozott férfi szomszédai szerint nem vetette meg a kábítószereket, olajfestményeit pedig tavaly kiállították a csongrádi megyeházán – írja a Délmagyar.hu.

„Nem tagadta, hogy szereti a kábítószert. A csattanó maszlag nevű növényt eszegette. Mondtam neki, hogy megdöglesz, Petya, nem vagy normális, de ő csak bizonygatta, majd ő tudja, hogy kell megfőzni, hogy jó legyen. A jószág is megdöglik tőle, ha a takarmányba keveredik” – mondta a röszkei tanyavilágban a Délmagyarnak Tölgyessy Szabolcs.

A rendőrök lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást a tanyán, ahol 697 tő kendernövényt és csaknem egy kilogramm növényi törmeléket foglaltak le. A tanyán élő K. István – becenevén Petya – kihallgatása során azt mondta, hogy a növények csak kinőttek a földből.

A Délmagyar munkatársai felkeresték K. István tanyáját, ahol élettársával és kisfiával is találkoztak. „Péntek este vitték el, el se búcsúzhattunk. Azóta semmit nem tudok róla. Egy törülköző, szappan, tiszta alsó, semmi nincs nála” – mondta kétségbeesve az élettárs. Amikor a tanyán talált vadkenderről kérdezték, a nő azt mondja, ő nem tudott a kábítószerről. „Tavaly, tavalyelőtt szóródhatott szét a mag a földön” – állította a fiatalasszony.

Amikor elterjedt a hír, hogy egy helyit jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt vittek el a rendőrök, a röszkeiek mind találgatni kezdték, ki lehet az a K. István. Az egyik, Röszke központjában található vendéglőben csak egyszer látták a Petya becenevű férfit. Az egyik vendég szerint akkor is „be volt narkózva". „Egy háromdecis poharat kézzel roppantott össze, habzott a szája” – írta le a látványt.



  • Hírek
  • Hírek