Fantomképen a debreceni lányrablók

2013.10.11. 11:55

Két férfi ellen adott ki körözést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tinédzser lányokat akartak elrabolni. Mint az Index is megírta, szeptemberben fényes nappal, iskolába menet támadtak meg három 13 éves kamaszlányt Debrecen egyik forgalmas kereszteződésében. Egyiküket karon ragadta egy középkorú, magas férfi, aki azt mondta a lányoknak, hogy szálljanak be a furgonjába. A lányok ijedtükben elfutottak.

Október elején több hasonló eset is történt Debrecenben. Egy 13 éves lány azt állította, hogy egy lakótelepi buszmegállónál egy erős testalkatú, enyhén kreol bőrű férfi fogta meg a karját, és akarata ellenére beültette volna egy kocsiba. Másnap a Kassai úton, valamint a Kishegyesi út és a Derék út sarkán is hasonló eset történt, 13-14 éves lányokhoz közeledtek ismeretlenek, hogy autóba ültessék őket. A rendőrök és a polgárőrök egy világos és egy sötét színű furgont kerestek nagy erőkkel.

A lakótelepi buszmegállónál történt októberi esetről később kiderült, hogy azt csak a 13 éves lány találta ki, írja a Haon.hu. Ebben az ügyben is nyomozás indult, de a lány bevallotta, hogy a történetet csak a szeptemberi hírek hallatára találta ki.

A rendőrség a fantomképekhez a következő személyleírást mellékelte: az egyik férfi 40-45 év körüli, körülbelül 175 cm magas, erős, zömök testalkatú, arca kerek, haja fekete színű és oldalra fésült. Az elkövetéskor sárga vagy sárgás színű, elöl végig gombos, rövid ujjú inget, valamint sötét nadrágot viselt.

Társa 40-45 év körüli, körülbelül 170-175 cm magas, erős testalkatú, enyhén túlsúlyos, kerek arcú, borostás, haja rövid, sötét. Az elkövetéskor khaki színű, rövid ujjú pólót, valamint világos barna színű, oldal részén több zsebes, katonai jellegű nadrágot viselt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a férfiakat felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06 30/630-8885 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban, a város egész területére elrendelt fokozott rendőri jelenlétet, valamint a visszatérő ellenőrzéseket továbbra is fenntartja. Nagyobb erőkkel figyelik az iskolák környékét és a tömegközlekedési csomópontokat.