Feljelent az MSZP Baja miatt

2013.10.16. 10:02

Választási csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a vasárnapi bajai megismételt választás kapcsán az MSZP a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.

Az MSZP szerint a választásról megjelent sajtóhírek alapján "valószínűsíthető, hogy a választókat ismét szervezetten utaztatták, mobiltelefonokat ígértek nekik, illetőleg tűzifa osztására is sor kerülhetett a szavazatok manipulálása, jogellenes megszerzése érdekében".

Közleményükben azt írták: az ATV híradójában nyilatkozó ismeretlen nő saját elmondása alapján azért szavazott a Fidesz jelöltjére, mert szavazatáért cserébe tűzifát kapott, illetőleg a későbbiekben is fog kapni.

Az ellenzéki párt szerint a mobiltelefon és tűzifa felajánlása, illetve juttatása, megvalósítja a választópolgárok anyagi juttatással történő befolyásolását, és ezzel kimeríti a választás rendje elleni bűncselekmény tényállási elemeit.

A bajai 32-es szavazókörben vasárnap megismételt szavazást tartottak, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. A voksolást a Fidesz jelöltje nyerte, így Kovács Csaba kaphatja az önkormányzati képviselői mandátumot. A szavazásról itt olvashatja el képes összefoglalónkat.