Mind a választási csalás, mind az azzal történő manipuláció megengedhetetlen. Nincs kettős mérce, e tekintetben nincs bocsánat, nincs helye az ilyen tettek mentegetésének. A bíróság által megállapított fideszes választási csalás miatt részben megismételt bajai időközi választás után nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyről kiderült, hogy manipuláció. Nekünk ehhez nincs semmi közünk. Szerintem ebben az ügyben tisztességtelen játék folyik: valakik bűncselekményt követtek el, illetve bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg másokat. Elfogulatlan vizsgálat kell annak kiderítésére, mi történt, ki ezért a felelős és kinek állt mindez érdekében.
Pál Béla szocialista képviselő szedi össze azokat az ügyeket, melyekről az Index olvasói nekünk is beszámoltak. Hoffmann Rózsa szerint mindenki elégedett a kormány intézkedéseivel.
Kocsis Máté kérdésére az a válasz, hogy a DK-nak semmi köze a bajai csaláshoz, ellenben a fideszmaffiapárt érintettségét a bíróság is megállapította. Kontrát Károly második példányú felolvasása sem hozott új információt, pedig kis kutakodás után a fideszes szálat is megtalálhatja a rendőrség...
Dr. Hoffmann Rózsa csak a folyosón hajlandó őszintén beszélni az oktatásról, kinevezésekről.
az, hogy a KLIK-ben ilyen nagy hatalom összpontosul. Pedig ritán hallani tőlük olyan panaszt, ami a túl sok, és nem a túl kevés állami beavatkozásra vonatkozik.
Sáringer-Kenyeres Tamás tartja meg az eheti hajdú-bétes felszólalást, a KDNP-s közkatona azonban nem teljesíti valami jól a feladatát, mert alig említi Bajnai Gordon nevét. A neki válaszoló Fazekas Sándor az ügyet történelmi távlatokba helyezi, szerinte ugyanis az "egyetemeken is tanítani fogják ezt még".
Kedves Sáringer-Kenyeres Tamás képviselőtársam: ehhez hasonló megismételt kérdést feltenne a kapuvári és gyulai beszállítók 2000 millió forintnál is nagyobb legfrissebb számlatartozásainak meg nem fizetése miatt? Miért kényszerítik őket arra, hogy számlakövetelésük 50-60%-áról lemondjanak? Hány munkahelyet és életet tesznek így tönkre Önök?
Göndör István szerint a munkavállalók nem nyertek sokat, a munkáltatók terhei meg nagyon megnövekedtek. Soltész Miklós államtitkár előbb kioszt egy kis nokiásdobozos elmúltnyolcévezést, majd visszaszól a neki bekiabáló Vadai Ágnesnek - és tessék, máris vége van az időkeretnek.
Ki a nyertese a minimálbér emelésnek? A dolgozó biztosan nem, mert ő nála nem maradt pénz. A munkáltatónak többe kerül és mégsem keres többet a dolgozója. Világos kérdésre azt mondja Soltész államtitkár úr, hogy ne kérjék számon, mert Önöknek erre nincs joguk... Mi van???
vége a közvetítésnek is. A legjobbakat!
Kedves Olvasók, köszönöm a figyelmüket, kívánom, hogy legyen nyugodt estéjük akkor is, ha mi még hadakozunk itt egy ideig. Magyarországért, a Köztársaságért.