Harangozó: Nem voltam ott a bajai videó átadásánál
A szocialista Harangozó Tamás kijelentette, hogy nem volt jelen a bajai választási videó átadásánál. Az MSZP frakcióvezető-helyettese kommünikéjében azt írta: "az első perctől kezdve világosan elmondtam, hogy a felvétel átadásánál nem voltam jelen. Ezt megdönthetetlen bizonyítékokkal (tárgyi bizonyíték és tanúvallomások) igazolni tudom".
Mint írja, a napokban számos médium és politikus mégis olyan hamis látszatot keltő kijelentéseket tett, melyek szerint személyesen jelen volt a bajai videó átadásánál. Harangozó figyelmeztet: aki ezt a jövőben tényként írja, beperli.
A bajai kamuvideó ügyében a Fidesz is perel, méghozzá a HVG-t. A Fidesz szerint biztosan megáll a hamis vád bűntettének alapos gyanúja a videó ügyében. A kormánypárt emiatt bejelentést tesz a rendőrségnél, a felvételt bemutató és kommentáló hvg.hu hírportált pedig beperli. Szerdán lemondott a hvg.hu főszerkesztője, Gavra Gábor.
A hvg.hu-ra pénteken került fel egy videó a bajai választással összefüggésben, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt önkormányzati képviselő-választás után. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.
A rendőrség hétfőn közölte, hogy a felvételt egy, a készítésekor is jelen lévő ember átadta egy ismerősének, aki egy további közreműködővel közösen elvitte az MSZP székházába, ahol két embernek adták át. Ez a rendőrségi nyilatkozat azért is érdekes, mert éppen Harangozó volt az, aki a felvétel miatt a rendőrséghez fordult.
Az MSZP egyébként CD-n kapta meg az ominózus felvételt, de az Index legyártotta a hangalámondásos VHS-verziót is.