Az ELTE jogi karának díszterméből közvetítjük a Mérlegen az Alaptörvény című interjúkötetet bemutatóját. Ez az egész azért érdekes, mert több nagy koponya mellett Sólyom László és Tölgyessy Péter is beszélni fog. Ha valaki nem tudná, az előbbi úriember a Fidesz szavazataival lett 2005 és 2010 között a Magyar Köztársaság elnöke, utóbbi pedig az SZDSZ elnöki pozíciójától eljutott a Fidesz-frakcióig, ahol egészen hosszú ideig, 1998 és 2006 között ült. Egyikükről sem mondanám éppen, hogy baloldaliak.
Tölgyessy Péter, Stumpf István és Sólyom László elmondja: jó volt-e, és ha igen, mire az egész alaptörvényesdi. Élőben a Mérlegen az alaptörvény bemutatójáról.
teszi hozzá Kukorelli.
Jakab András is bizakodását fejezi ki, mert egyszerűen nem lehet leváltani a világháború óta megszilárdult nemzetközi alkotmányos gyakorlatot. "Van egy gravitációja a meglévő lehetőségeknek" - állítja, és Magyarország az alkotmányos pályáról akkor sem szakítható le, ha bizonyos pontokon ki is mozdult.
merül fel az alkotmánybíróságok gyakorlatában, és ezt az ezer kérdést nagyjából mind el is darálja Stumpf István alkotmánybíró (és nem mellesleg a Bibó szakkolégium egykori igazgatója) konferenciazáró gondolataiban.
Stumpf felidéz - nem állít! - egy olyan megközelítést, mely szerint a túlzottan nagyhatalmú Alkotmánybíróság "fetisizálja" a jogot, idegen absztrakciókkal él, és olyan jogot tételez, melyet az adott közösség nem is fogadott el. Lehet, hogy az alaptörvény a "jogi túlkapások" elleni szellemben fogant?
Ezeknek még a felsorolása is kimerítené kereteinket, ezért mindenkinek ajánljuk, olvassa el a Mérlegen az alaptörvény-t. Ezzel az ajánlással fejezzük be, legyenek jogtudatosak!