További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Miről szól a kishantosi botrány?
Huszonegy évig vegyszermentesen gazdálkodtak, oktatták a környékbeli gazdákat, majd lejárt a szerződésük, és a tíz részre szabdalt korábbi földjük egészét elvesztették – így foglalható össze Kishantos kálváriája. A pályázataik a gazdasági terveket értékelő szubjektív pontokon bukhattak el, de sejtések szerint a politika is közrejátszhatott abban, hogy helyi polgármester és egykor salgótarjáni építési vállalat is nyert földet.
A kormánypárti képviselők ismét szabotáltak egy bizottsági ülést, a fideszesek ezúttal a kishantosi mintagazdaság felszámolása körüli botrányt szeretnék mielőbb maguk mögött tudni.
Szerdán reggel 8 órakor a parlament mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága foglalkozott volna Kishantossal és a földügyekkel, megjelent többek között Ács Sándorné, a felszámolt mintagazdaság vezetője is, valamint több civil szervezet képviselője. A bizottság kormánypárti tagjai azonban nem, így a bizottság határozatképtelen lett.
Szabó Rebeka PM-es független parlamenti képviselő Facebookján arról írt, a kormány képviselői ugyan megjelentek, de a határozatképtelenség megállapítása után ők is távoztak:
Mezőgazdasági bizottság ellenőrző bizottsági ülése a kormánytagokkal való hosszú egyeztetés után ma reggel 8-kor ülésezett volna Kishantos és egyéb földügyek témájában. Itt van rengeteg vendég, az ombudsmani hivatal munkatársa, civil szervezetek képviselői, a kormánypárti képviselők azonban egységesen nem jelentek meg, így a bizottság nem határozatképes. Mikor ez kiderült, a kormány képviselői is elmenekültek. Bitay Márton földügyi államtitkár egyelőre maradt, viszont elképesztő csúsztatásokat és ködösítéseket művel. Kormánypárti sunnyogás a köbön.
Az ülést az LMP-s Lengyel Szilvia kezdeményezte, ő már arról számol be, hogy Bitay Márton Örs is távozott az ülésről:
Itt ülök a Mezőgazdasági bizottság Ellenőrző albizottságának ülésén, melynek összehívását én kezdeményeztem annak céljából, hogy a vidékfejlesztési miniszter számoljon be arról, hogy miért kívánja ellehetetleníteni a kormány a példaszerű ökológiai gazdálkodást folytató Kishantosi Vidékfejlesztési Központot. A kormánypárti képviselők távolmaradásukkal lehetetlenné tették az ülés megtartását, majd Bitay földügyi államtitkár is hamarosan távozott azzal, hogy inkább a sajtót tájékoztatja. Minket, jelenlévőket, mint Szabó Marcel helyettes ombudsmant, Ács Sándornét a gazdaság vezetőjét, Ángyán professzor urat, Szegfalvi Zsoltot, a Greenpeace igazgatóját és a megjelent ellenzéki képviselőket, valamint a szép számú civil érdeklődőt nem tekintett beszélgetőpartnerként. Most tanácskozásként folytatjuk, a sajtó jelenléte mellett.
Lengyel Szilvia a bizottság mai határozatképtelensége után a vidékfejlesztési minisztert hallgatná meg. Az MSZP-s Harangozó Gábortól, a bizottság ellenőrző albizottságának elnökétől azt kéri, hogy tűzze a testület napirendjére ismét a kishantosi botrányt.
A kishantosi földek átadására november 4-én a civilek tiltakozása közepette került sor.