Hagyó és Kocsis sem kell már senkinek
További Belföld cikkek
-
Augusztustól 47 kastély veszítheti el köztulajdon jellegét
- Megvan Orbán Viktor békemissziójának következő állomása
- Ötven új csuklós autóbusz érkezik Budapestre jövőre
- Nyilvánosságra hozták több EP-képviselő levelét, ritkán mennek neki így Magyarországnak
- Pillanatok alatt, 140 kilométer hosszan szakadt le az ég az országban
A Kúria kezében van most a gazdátlanná vált hírhedt bűnügyek sorsa, azoké az ügyeké, amelyeket az ügyáthelyezések alkotmányellenességéről szóló AB-döntés után most már sem a Fővárosi Törvényszék nem akar vinni, sem azok a vidéki bíróságok, ahol végül is elkezdődtek.
Az Alkotmánybíróság december elején mondta ki, hogy alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény: az időközben már hatályon kívül helyezett rendelkezések egyrészt sértették a tisztességes eljárás két követelményét – a törvényes bíróhoz és a pártatlan bírósághoz való jogot –, másrészt azért is alkotmányellenesek voltak, mert az ügyáthelyezésről szóló határozat ellen nem biztosítottak jogorvoslatot.
Eleinte arról volt szó, hogy ez a már folyamatban lévő ügyeket nem érinti, hiszen az AB azt az indítványt visszautasította, ami a meghozott ügyáthelyező határozatok megsemmisítését kérte. December közepétől azonban az áthelyezett ügyeket tárgyaló vidéki törvényszékek egymás után elkezdték kimondani illetékességük hiányát. Erre megvolt a lehetőségük: az Országos Bírósági Hivatal (OBH) december 17-i közleményében már az állt:
Abban a kérdésben, hogy az Alkotmánybíróság határozatának van-e és milyen kihatása a még folyamatban lévő ügyekre az adott ügyben eljáró bíró dönthet. A bírák a döntéseiket a jogszabályok és a legjobb szakmai meggyőződésük alapján hozzák meg.
A Fővárosi Törvényszéken viszont érthető módon egyáltalán nem lelkesedtek azért, hogy a nyakukba szakadjanak újra azok az ügyek, amelyektől korábban már megszabadultak. Január 6-án tartottak egy büntető kollégiumi tanácselnöki értekezlet, ahol megint arra jutottak, hogy az eljárásokat igenis ott kell befejezni, ahol elkezdődtek, hiába állapították meg a vidéki törvényszékek az illetékességük hiányát.
A Fővárosi Törvényszék a szakmai értekezlet döntése alapján a visszaküldött ügyekben meg fogja állapítani az illetékességének hiányát, ezért az eljáró bíróság kijelöléséről a Kúria dönt – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője az értekezlet után.
Két nappal később Kónya István, a Kúria elnökhelyettese azt mondta az MTI-nek, hogy a Fővárosi Törvényszék végzésének meghozásától számítva két hónapon belül lezárulnak a bírósági ügyáthelyezések. Az ügymenet úgy néz ki, hogy a Fővárosi Törvényszék meghozza a saját illetékességének hiányát kimondó végzéseit, aztán beszerzik az ügyészi indítványt, amelyet a Legfőbb Ügyészség haladéktalanul megküld, ezután azonnal dönt a Kúria.
![Kónya István a Kúria elnökhelyettese](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/540/5409/54090/5409084_aae95002e8b31e5ce0a186c390f21ec7_wm.jpg)
Ha a Kúria a vidéki törvényszékeknek adja végül az ügyeket, akkor onnan folytatódnak, ahol abbahagyták őket. Ha viszont a Fővárosi Törvényszékhez utal egy ügyet a Kúria, akkor elölről kell kezdeni, legfeljebb egyes perkönnyítő megoldásokkal lehet munkát, pénzt és időt spórolni. A tanúkat például nem muszáj újra berendelni és kihallgatni, de a vallomásukat fel kell olvasni, ami nem sokkal rövidebb, mintha maguk mondanák el újra.
Csak egyetlen bűnügy ítéletén vagyunk túl
Az OBH december 17-i közleményében az állt, hogy 2011-ben és 2012-ben összesen 55 új ügyben jelöltek ki másik bíróságot a Fővárosi Törvényszék vagy a Fővárosi Ítélőtábla indítványára. Handó Tünde, az OBH elnöke még a nyáron azt mondta, hogy 2011-ben 13, 2012-ben pedig 42 ügyáthelyezés volt. Az OBH honlapján csak 2012-es kijelölő határozatok érhetőek el, és abból se mind a 42, csak 31 darab. A 31 darab 2012-ben áthelyezett ügyből az Index összesítése szerint 9 volt büntetőper, a többi polgári peres vagy gazdasági ügy.
„Az ügyáthelyezéssel érintett perek 70 százaléka már jogerősen lezárult” – írta az OBH-s közlemény decemberben. A statisztikát a polgári és gazdasági ügyek húzták fel, a bűnügyeknél sokkal rosszabb az arány.
A kilenc áthelyezett büntetőperből mostanáig csupán egy ért véget, az az egy, amelyben eredetileg nem a Fővárosi Törvényszék, hanem a Fővárosi Ítélőtábla lett volna az illetékes. 2012. június 21-én végül a Debreceni Ítélőtábla jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélte az áfacsalással vádolt Varga Tamás Sándort, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját és társát, Lelkes Attilát. A többi 21 vádlottat felmentették.
Kecskeméten nem nyilatkoznak
Január 15-én körkérdést küldtünk valamennyi vidéki törvényszéknek az áthelyezett ügyekről. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, mennyi idő, hány lezajlott tárgyalási nap után kezdődhetnek most elölről ezek a perek. Sok helyről azt írták, nem volt náluk áthelyezett ügy; máshol volt, de nem bűnügy, hanem gazdasági per. A Kecskeméti Törvényszék – részben – megtagadta a válaszadást.
![Hagyó Miklós volt budapesti főpolgármester-helyettes a Kecskeméti Törvényszéken 2013. szeptember 3-án.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/540/5409/54091/5409136_a17010ded136f8c43b5a52ba79542da5_wm.jpg)
A Kecskeméti Törvényszéken tárgyalt Hagyó-ügy volt az, ami miatt az ügyáthelyezések dolga az Alkotmánybíróság elé került. A Kecskeméti Törvényszék december 17-én kiadott egy közleményt arról, hogy előző nap megállapították az illetékességük hiányát, és az ügyet áttették a Fővárosi Törvényszékhez. A Kecskeméti Törvényszéktől konkrétan azt kérdezte az Index, hogy az ismert Hagyó-ügyön kívül volt-e olyan más ügy, amelyben megállapították-e az illetékességük hiányát.
Ezt a választ kaptuk:
A H.M. és társai ellen indított büntetőügyben az áttételt követően tájékoztattuk a nyilvánosságot, ezt meghaladóan nem kívánunk nyilatkozni.
Száznál több nap veszhet kárba
Ez a táblázat a törvényszékektől kapott, illetve nyilvánosan elérhető információk felhasználásával készült:
Melyik ügy? | Melyik bíróságon folyt? | Mikor kezdődött? | Hány tárgyalási nap volt eddig? |
BKV-botrány: Hagyó Miklós és társai | Kecskeméti Törvényszék | 2012. június 13. | Becslésünk szerint 50 és 70 között. Pontos számot nem tudunk, a Kecskeméti Törvényszék nem kívánt nyilatkozni. |
Kocsis István volt MVM-vezér és társai: 15 milliárdos hűtlen kezelés | Kaposvári Törvényszék | 2013. január 21. | 19 |
Sukoró-ügy: Tátrai Miklós és társai | Szolnoki Törvényszék | 2013. január 7. | 23 |
Korrupcióvádas ügy budapesti rendőrök ellen I.: P. Péter és társai | Zalaegerszegi Törvényszék | 2013. február 13. | 13 |
Korrupcióvádas ügy budapesti rendőrök ellen II.: N. Sándor és társai | Szolnoki Törvényszék | 2012. október 10. | 22 |
Warez-ügy: W. Nortbert és társai, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői jogsértés | Balassagyarmai Törvényszék | 2012. április 4. | 21 (10 tárgyalási nap után 2 vádlott vonatkozásában befejeződött a per, 26 vádlott vonatkozásában további 11 tárgyalási napot tartottak) |
Különösen nagy kárt okozó csalás, okirathamisítás: B. János és társai | Pécsi Törvényszék | 2012. december 7. | 7 |
Kábítószerrel visszaélés: T. T. T. és társai | Szekszárdi Törvényszék | 2012. október 15. | 13 |
A táblázatban szereplő nyolc ügyből nyolcban megállapította az eljáró törvényszék az illetékességének hiányát, tehát ezek az ügyek gazdátlanná váltak.
![D MJ20130107009](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/540/5409/54092/5409206_a3058067635d4e201329b2bd7cd33353_wm.jpg)
Volt, aki már ítélethirdetésre várt
N. Sándor és 66 társa perében december 13-án már ítélethirdetésre készültek az érintettek, amikor a Szolnoki Törvényszék tanácsa bejelentette, hogy nem tartják magukat többet illetékesnek az ügyben.
A decemberi OBH-közlemény is kitért arra, hogy a büntetőeljárás elhúzódásával sérülhetnek a vádlott jogai, ugyanakkor a büntetéskiszabásnál enyhítő körülménynek számít, ha hosszabb idő telt el a bűncselekmény elkövetése óta, és ha az elkövető hosszabb ideig állt a büntetőeljárás súlya alatt. Vagyis a fenti nyolc ügy vádlottjai közül némelyek – azok, akiket később jogerősen bűnösnek találnak majd – nyerni fognak az ügyáthelyezéses kanyarokkal.