Őrizetbe vették az Együtt-PM aktivistáit
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Előállította a rendőrség a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Fő utcai épületében demonstráló Együtt-PM-es aktivistákat – írja az MTI. Az aktivisták a paksi atomerőmű tervezett bővítése ellen tiltakoztak.
A rendőrség a tüntetők jogsértő magatartására hivatkozva oszlatta fel a spontán tüntetést, mivel az szerintük súlyosan megzavarta a minisztérium működését. A helyszínen tartózkodó egyik rendőrtiszt a gyülekezési jog megsértése miatt háromszor távozásra szólította fel az aktivistákat, akik ennek nem tettek eleget.
Ezt követően a rendőrök egyenként a bejárat előtt várakozó rendőrségi járművekbe vitték a tüntetőket, akik minden előállítás után a
Népszavazást Paksról!
jelszót skandálták.
Az ellenzéki párt aktivistái egy „Elég a titkolózásból! Népszavazást Paksról!” feliratú molinót feszítettek ki az épület fogadóterében.
Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt fejenként 80-90 ezer forint közötti pénzbüntetést kapott a tíz aktivista. Valószínűleg fellebbeznek.
Szabó Rebeka, a PM független országgyűlési képviselője elmondta: elfogadhatatlannak tartják az atomerőmű tervezett bővítésének módját, ezért a Moszkvában erről kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát, valamint népszavazást követelnek a kérdésről. „Orbán Viktor fél”, ezért nem akarja megkérdezni a lakosságot erről a kérdésről.
Csütörtökön a Greenpeace akciózott a budapesti Clark Ádám téren, atomjellé alakították át a körforgalmat. Az Összefogás pártjai vasárnap délután tüntetnek az Alkotmány utcában.
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin január 14-én állapodott meg arról, hogy az orosz Roszatom építi meg a paksi atomerőmű két új blokkját. A beruházáshoz az oroszok 3000 milliárd forintos hitelt adnak 30 éves futamidőre. A magyar félnek ehhez még kb. 750 milliárd forint önerőt kell adnia. A teljes költség ennél jóval magasabb lehet. Az építkezés jövőre kezdődik, az első blokk 2023-ban kezdheti meg működését.