Két év börtön egy pofonért

2014.02.05. 13:06

Súlyosbította az elsőfokú bíróság ítéletét a Debreceni Törvényszék annak a hajdúhadházi családnak az ügyében, akik még 2010-ben bántalmaztak egy kalauzt. A jegykezelő 8 napon belül gyógyuló arczúzódásos sérüléseket szenvedett. A család jogtalanul vett kedvezményes jegyet, majd amikor a kalauz ezt szóvá tette, megrángatták a ruháját, és adtak neki egy pofont. Letöltendő börtönbüntetést kaptak.

Az ötfős család 2010. július 29-én a hajdúhadházi vasútállomáson szállt fel a Záhony és Cegléd között menetrend szerint közlekedő személyvonatra. A kalauz elkérte a jegyeiket: a vádlottak és a gyerek valamennyien 90 százalékos kedvezményekre jogosító jegyet mutattak fel, ezért a jegykezelő kérte őket, hogy mutassák be a kedvezményekre jogosító igazolványaikat is.

Miután azonban semmilyen dokumentumot nem akartak mutatni, a kalauz felszólította őket, hogy vagy fizessenek pótdíjat, vagy a következő állomáson szálljanak le a vonatról. A vádlottak azt mondták, hogy nincs pénzük, így a jegykezelő a Bocskaikert megállónál szólt, hogy hagyják el a szerelvényt. Ekkor egyikük trágár kifejezéseket kiabált a sértett felé, majd valamennyien körbeállták, durva szavakkal illették, a ruháját rángatták, lökdösték, majd a másodrendű vádlott egy alkalommal kis erővel pofon is ütötte, az arcát kikarmolta. A történtek miatt a jegykezelő értesítette a rendőrséget.

A családfőt, feleségét és lányát közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt marasztalta el jogerősen a bíróság. A családfő a másodfokú ítélet értelmében 2 év 2 hónap börtönbüntetést kapott, és 3 évig el van tiltva a közügyek gyakorlásától. Első fokon 1 év 10 hónap és 2 év közügyektől eltiltás volt az ítélet. A másodrendű vádlottat 1 év helyett 2 év börtönbüntetésre ítélte a törvényszék, a próbaidő pedig 2 évről 3 évre emelkedik. A harmadrendű vádlott büntetése 210 óra közérdekű munka helyett 10 hónap börtönbüntetés, 2 évre felfüggesztve.

A törvényszék mérlegelte a régi és az új büntető törvénykönyv (Btk.) büntetési tételeit is. Miután a régi Btk. enyhébb szankciót tartalmaz, ezért a törvény értelmében ezt kellett alkalmaznia a tanácsnak. Hasonló bűncselekmény – csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak – esetén egyébként, az új Btk. értelmében akár 8 év szabadságvesztés is kiszabható.

Nem példa nélküli, hogy hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett könnyebb támadást ilyen keményen büntet a bíróság: tavaly novemberben például három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Tatabányai Járásbíróság egy oroszlányi nőt, aki hozzávágott egy ásványvizes palackot egy rendőrhöz.