Bíróság előtt a motoros bölcsődés ügye
Gondatlanságért áll bíróság elé az a bölcsődei kisegítő, akinek a felügyelete alatt műanyag kismotorjával kiszökött a bölcsődéből egy hároméves kisfiú – jelentette be a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Az 52 éves kisegítőnek kellett a szobában és az udvaron a gyerekekre vigyáznia, és az ajtókat-ablakokat ellenőriznie. Az ügyészség szerint 2013. december 11-én nem ellenőrizte megfelelően, hogy be vannak-e zárva az ajtók, és nem figyelt a gyerekekre az udvaron.
A hároméves kisfiú ezért tudott kiszökni az udvarról, ahol megpróbált átkelni egy négysávos úton. A rendőrséget egy arra közlekedő nő értesítette. Az ügyészség szerint hiába nem sérült meg a kisfiú, a figyelmetlen kisegítő közvetlen életveszélynek tette ki.
Az esetről itt írtunk korábban.