Ne bőgjek, én provokáltam

Klára három hónappal az esküvő után kapta az első pofont a férjétől. A férfi inni kezdett, miután elvesztette a munkahelyét, még nyolc hónapos terhesen is megütötte Klárát:

Úgy megvert, hogy kék-zöld voltam, fojtogatott, és a földre kerültem. Még a földön fekve belém rúgott párat, és közölte, hogy ne bőgjek, én provokáltam ki a verést, mert beleugattam, hogy mire költi a pénzt, ha neki sör kell, akkor sört vesz. És innentől sokszor kaptam, egy idő után már józanon is, ha vitánk volt, ütött.

A lányuk megszületése és édesanyja halála után Klára depressziós lett, és tovább élezte a konfliktust, hogy nem akarta közel engedni magához a férjét: „Ebből aztán még több vitánk volt, és még többet kaptam. Egyik nap, egy reggel óta tartó verés után bevettem egy csomó gyógyszert, hogy véget vessek a pokolnak, de aztán a két gyerekre néztem, és rájöttem, nem tehetem ezt velük. Elkezdtem hánytatni magam, próbáltam sok tejet inni, és hívtam a mentőket. Mire kiértek, nagyjából kihánytam mindent, de azért bevittek.”

Sikerülhet talpra állni

Klára még ezután is több mint két évig maradt a férjével, mielőtt elszánta magát, hogy elválik, de elköltözni ekkor sem tudott: „Miután a gyerekek szeme láttára összevert úgy, hogy a fotellal együtt borultam fel, és a lányomnak kellett elmennie anyósomért, hogy segítsen felállni, összepakoltam a cuccait, és odaadtam az anyjának, akivel egy telken éltünk, közöltem, hogy vége van, el akarok válni, mert így nem élhetnek a gyerekeim. De a veréseknek ezzel sem lett vége.″ Korábban is el akart már jönni, de nem volt pénze rá: a családi pótlékot a férje nevére kapták, pénze csak a takarításból volt egy ismerőse apósánál.

Közben Klára megismerkedett valaki mással: először a lelki társa volt, a barátságból pedig szerelem lett. Mégis még akkor sem tudott elköltözni, amikor már a férje is elfogadta, hogy talált valaki mást. Végül barátai segítségével tudott elköltözni: „Kedves barátnőm és ismerősei dobták össze a pénzt autóra, amivel a gyerekek és az én ruháimat elhozhattam, és arra, hogy legalább az első hónapban legyen mit ennünk. A párom szülei is segítettek, kifizettek egy albérletet és a kauciót, így kezdtük meg az új életünket.”

Klára új férjét a két nagy gyerek is apának szólítja, ő pedig sajátjaként neveli őket. Klára azt reméli, hogy története segít más nőknek is kilépni a megalázó, bántalmazó kapcsolatokból: „Hét év pokol volt az életemből, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Tudom, vannak nálam rosszabb helyzetben lévő nők, de tudniuk kell, hogy nem szabad feladni, mindig sikerülhet talpra állni.” Az új családban végre boldog, fiatalabb párját a korkülönbség ellenére jó apának és társnak tartja.

Hivatal helyett a Facebook

Fontos kérdés, hogy ki tud segíteni a hasonló helyzetbe került nőknek – Klára a problémájára hivatalos úton nem kapott hathatós segítséget:

Az a tapasztalatom, hogy a bántalmazott nőknek teljesen hátat fordít a társadalom, a hivatalok és mindenki. Voltam a polgármesteri hivatalban, kértem, adjanak egy bérlakást pár hónapra, hogy talpra tudjak állni, és biztonságba tudjak menni a gyerekekkel, de nem segítettek. Úgy tettek, mintha nem látnák, hogy a fél fejem kék-zöld, a kezeim lilák. Voltam a családsegítő szolgálatnál, ugyanígy jártam. Adtak egy listát az anyaotthonokról, és mondták, hívjam végig őket, hogy tudnak-e fogadni, de készüljek fel, hogy három-négy hónap a várakozási idő, mert sokan várnak elhelyezésre.

Sőt, mikor anyósom bement, hogy csináljanak velem valamit, mert nem fizetek a rezsibe, még engem vettek elő, hogy vagy belépek a munkahelykereső programjukba, vagy elveszik a gyerekeket. Kaptam is a gyámhatóságtól papírt, hogy igazoljam, miből tartom el a gyerekeket, mert a családi pótlék 22 ezer forintos összege nem elég két gyermek és egy felnőtt havi szükségleteihez – mintha nem vettem volna észre, kösz hogy szóltatok.

Az Újrakezdés Facebook-csoport azért jött létre, hogy a hasonló helyzetből kitörni próbáló nők segíthessék és támogathassák egymást. A link a nyilvános Facebook-csoportra mutat, melyet mindenki látogathat, a zárt csoport csak a tagoknak elérhető. A biztonság kedvéért a zárt csoportra még rákeresni sem lehet, csak az alapító, Eszter és admintársa, Dóra adhatnak hozzá tagokat, ezt a nyílt oldalon lehet kérni. Nyár végén indultak, mára több mint 500-an vannak, persze aktívan ennél kevesebben vesznek részt a hétköznapi működésben.

Segítő társaság

Ez a csoport bántalmazó kapcsolatukat elhagyó nőknek, anyáknak szeretne segíteni ruhák, bútorok, gyerekcuccok stb. felajánlásával.

– írja magáról az oldal, de mára ennél jóval többet nyújt a tagoknak: „A csoporttagok emellett megosztják a tapasztalaikat, és bátorítják egymást egy áldozathibáztatás-mentes, támogató közegben″ – meséli Dóra, aki munkája mellett civilben foglalkozik az oldallal önkéntes alapon. Személyes találkozójuk is volt már: „Ott persze csak néhányan voltak, de azért nagyon nagy élmény volt.″ A csoportban bútorokat, háztartási eszközöket ajándékoztak már rászoruló tagoknak, de volt, akit ingyenes nyaralással vagy önvédelmi tanfolyammal segítettek ki. A bántalmazottak így segítők lesznek: „Egy nagyon összetartó és segítő társaság kerekedett belőlünk, megbeszéljük a napi gondoktól kezdve az összes problémát és örömöt, ami jön az életünkben. Jelenleg egy olyan nőnek próbálok segíteni, akitől elvette a bíróság a kisfiát” – mondta Klára.

Dóra szerint a társadalom igazságtalanul bánik az áldozatokkal: „Erősen tartja magát a nézet, hogy ez a család belügye, amibe nem szabad beleavatkozni, és az a hibás, aki hagyja magát. Ilyen légkörben nem csoda, hogy az áldozatok, akiknek önbecsülése módszeresen leépül, maguk is elhiszik, hogy ők tehetnek a rossz bánásmódról, nekik kellene megváltozni, és saját szégyenüknek érzik, ami történik velük.″ A partner sokszor fenyeget, zaklat, zsarol, miközben sok feleség saját anyagi függősége miatt képtelen kilépni a kapcsolatból. A NANE Egyesület kézikönyve szerint sok nő azért marad ilyen kapcsolatban, mert szégyelli magát, bízik a férfi megváltozásában, vagy saját magát tartja felelősnek a kapcsolat összetartásáért. 

Kiszakadt a melle

„Ez a csoport nemcsak az újrakezdésben segít, de gyűjtőhelye lett a külvilág felé néma, de sorstársaikkal nyíltan beszélő asszonyoknak. Egymást támogatjuk, szép és értékes kapcsolatok születnek itt” – mesélte egy tag, aki jelenleg könyvet ír történetéről. Őt úgy megverték, hogy kiszakadt a mellimplantátuma (a bántalmazást a férfi is elismerte, de azt vitatja, hogy miatta szakadt volna ki az implantátum). Olyan tag is van egyébként, akit nem vert a férje, de a válás után pénz és segítség nélkül maradt: „Megszűnt a munkaköröm, leszázalékoltak, sokat betegeskedek, épp egy vállműtéten vagyok túl. Sok évet éheztünk, fáztunk. Most ahol lakunk, jó, éhezni nem éhezünk, de az albérletet csak nyögve tudjuk fizetni. Nincs semmilyen lakcímem, hajléktalannak nyilvánítottak″ – mondta élethelyzetéről. A csoportot megkérdeztük a bántalmazott férfiakról is, de csak olyan férfi tagjuk van, akit gyerekként (tehát nem felnőttként, párkapcsolatban) bántalmaztak, vagy aki segítőként, beszélgetőtársként vesz részt a csoport életében.

Spronz Júlia, a Patent Jogvédő Egyesület (teljes nevén a Patriarchátust Ellenzõk Társasága) jogsegélyszolgálatának vezetője az Indexnek elmondta: a Facebook-csoport eredetileg azért indult, hogy a párkapcsolatból kilépő nők szükségleteit segítsen biztosítani. Ezzel együtt az az előnye is megvan, hogy a bántalmazott nőknek segít kialakítani egy támogató sorsközösséget. Spronz szerint a bántalmazó párkapcsolat sosem az első pofonnal indul, már ezelőtt elkezdődik egy hatalmi eltolódás, ráadásul a bántalmazó szeparálja az áldozatot a külvilágtól, aki úgy érzi, egyedül van a problémájával, és viszonyítási pont nélkül a realitásérzéke is sérül – egy önsegítő csoport éppen azt az üzenetet tudja közvetíteni, hogy az áldozat nincs egyedül.

Spronz leszögezte: a bántalmazásért mindig teljes mértékben a bántalmazó felel, még ha gyakori feltételezés is, hogy a bántalmazott nő provokálja ki a verést. Ezzel nem minden pszichológus ért egyet: Ranschburg Jenő például A meghitt erőszak című könyvében olyan pszichológiai játszmákat is bemutat, melyekkel (például egy gyermekelhelyezési pert befolyásolandó) nők provokálják a férjüket. Spronz Júlia szerint a provokáció mítosz, melynek az a célja, hogy a nőket elhallgattassa és a hitelességüket kétségbe vonja: a bántalmazó férfiak ezzel próbálják igazolni, hogy verik a feleségüket. Spronz szerint a férfiak sok esetben azt értelmezik provokációnak, hogy a feleségük egyenlő jogokat követel magának, például elvárja, hogy a férj több házimunkát végezzen, vagy mondjon le előjogairól.

A Patent Egyesület jogsegélyszolgálatot nyújt bántalmazott nőknek és gyerekeknek, de férfi áldozatok is fordultak már hozzájuk, nekik is segítettek. Az Újrakezdés nyilvános oldala a Facebookon érhető el.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!