A Mazsihisz bojkottálja az állami megemlékezéseket
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A Mazsihisz egyelőre távol marad a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos állami megemlékezésektől, közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök Mazsihisznek írt válaszlevele csütörtök délelőtt jelent meg. Abban Orbán azt írta:
Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak.
Orbán szerint az a veszély fenyeget, hogy "a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját". Ezért a miniszterelnök azt javasolta, hogy a párbeszédet "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után" folytassák, de a munkacsoportok addig folytassák a munkát. A választások április 6-án lesznek. Húsvét hétfő ebben az évben április 21-re esik, a zsidó pészach ünnepe április 14-22-ig tart.
Zoltai azt mondta: nem szándékoznak beleavatkozni a választási kampányba, de az idő sürgeti őket, mert "benne vagyunk a holokauszt-emlékévben, és a húsvét még nagyon messze van". A munkacsoportok munkájának folytatását illetően azt mondta: megpróbálják majd felvenni a kapcsolatot az állami szervezetekkel.
Délelőtt Zoltai azt mondta: a Mazsihisz vezetősége tanulmányozza az Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott levelet, és utána nyilatkoznak a következő lépésről.
Este a Mazsihisz vezetője végül azt nyilatkozta az MTI-nek: bár Orbán Viktor miniszterelnöktől nagyon udvarias levelet kaptak, arra a három kérdésre, amelyet feltettek, nem kaptak választ. Így "e pillanatban az a döntés", hogy nem vesznek részt az állami megemlékezéseken, a civil pályázati alaptól elnyert támogatásokat visszafizetik azok, "akik akarják". Emellett nemzetközi és hazai gyűjtést rendeznek azért, hogy megtarthassák programjaikat, tette hozzá.
A Mazsihisz vezetősége pénteken ül össze, hivatalosan ott hozzák meg a döntést, amelyet azután a közgyűlésnek kell megerősítenie, mondta Zoltai.
A Mazsihisz közgyűlése február 9-én döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték Orbánt, hogy állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, továbbá a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, és "közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt" váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.
A kabinet - a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat szerint - március 19-éről május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét. Elkeserítő, hogy a német megszállási emlékmű mégiscsak meglesz, ha később is, mondta erről Zoltai Gusztáv.